Újabb lépés a kiskörei raftigpálya megvalósításában

Lezárult a Kiskörei Vízerőmű környezetének turisztikai és sportcélú fejlesztéséhez kapcsolódó tervezés közbeszerzési eljárása, ezzel újabb fontos ponthoz érkezett Magyarország saját vadvízi pályájának megvalósítása a Tisza-tó partján - közölte az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda kedden az MTI-vel.

Következő lépésként elindul a szerződéskötés a pályázatot kiíró BMSK Zrt. és a nyertes ajánlattevő között, amelynek alapján a győztes pályázó elkészíti a kiviteli tervdokumentációt. Felidézik: 2014-ben adták át a Kiskörei Hallépcsőt, Európa legnagyobb ökológiai halfolyosóját. Mióta a létesítmény elkészült, sokaknak mozgatta meg fantáziáját az 1300 méter hosszú, 27 kis vízlépcsővel, zuhogóval rendelkező "hegyi patak", hogy nyáron kipróbálják itt a raftingot. A tervezés közbeszerzési eljárásának lezárása jelentős lépés abban, hogy ez lehetővé váljon: bár nem a hallépcsőn, hanem külön erre a célra épült pályán, de az Alföld közepén, a tervek szerint 2022-re elkészülhet Magyarország első raftingpályája.

A kiskörei raftingpálya terve először 2017-ben merült fel, az építési és vízjogi létesítési engedélyezést az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) közösen kezdeményezte. 2020 nyarán kormányhatározat született, amely alapján 224 millió forint központi forrásból idén elindult a kivitelezés előkészítése az MKKSZ sportszakmai bevonásával, 2022-től pedig elkezdődhet a kivitelezés. A beruházástól a Tisza-tó turisztikai vonzerejének javulását reméli a kormány.

Közölték: a kiskörei mesterséges vadvízi pálya a tervek szerint a Kiskörei Hallépcső és a Kiskörei Vízerőmű között épül meg. Két pályát létesítenek, egyet az aktív kikapcsolódásra vágyó turisták és amatőr sportolók részére, a másikat a nemzetközi versenyekre készülő sportolók számára. A pálya mellett klubház is épül szociális helyiségekkel és öltözőkkel.

A közlemény szerint a 2021-es Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál keretében rendezik meg a Tour de Opera kerékpáros tókerülő túrát, amelynek egyik megállóhelye a Kiskörei Hallépcső lesz. A megállóponton az MKKSZ válogatott versenyzői egy szlalom bemutatót tartanak a Tour de Opera résztvevőinek, amellyel a Tisza-tavi programok változatosságára, és a kajak-kenu sportág eddig még kevéssé ismert szakágára, a szlalomra szeretnék felhívni a figyelmet.

Forrás: MTI


Nemzetközi társadalmi innovációs díjat vehetett át a Skanzen

Nemzetközi társadalmi innovációs díjat vehetett át a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.
Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza 

Május 12-én igazi világsztárokkal is találkozhatunk!
Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján

Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján 

Május 1-jén ünnepelte az ÉnBudapestem applikációja az első születésnapját.
Szibériai tokhalak a Balatonban?

Szibériai tokhalak a Balatonban? 

A Balatonban megjelenő lénai tokok minden bizonnyal a vízgyűjtőn létesült halgazdálkodási létesítményekből szökhettek meg.
Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő

Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő 

Nemzetgazdasági miniszter: a nyugati világ elöregszik, nő az idősek aránya, ebből adódóan sokkal nagyobb lesz a kereslet az egészségturizmusra.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.