Újra szabad az út Röszke és horgos között

Pintér Sándor magyar és Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter csütörtökön újra megnyitotta a Röszke-Horgos közúti határátkelőhelyet.

Pintér Sándor közölte, a régi röszkei átkelő újranyitásával Magyarország és Szerbia között valamennyi közúti határátkelőhely működik. A magyar belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy szeptember 16-án ennél az átkelőnél próbáltak meg illegális bevándorlók Magyarország területére betörni. Ezt közös erővel sikerült megakadályozni, az akkori rombolás okozta károkat pedig helyrehozni. Kiemelte: Magyarországon és Szerbián nem fog múlni, hogy az illegális migránsok rohama ne érje el Nyugat-Európát, de a megoldás kulcsa nem a két országnál van. "Mi mindent megteszünk, hogy a törvényeinket betartassuk és az Európai Unió elvárásárait teljesítsük" - hangsúlyozta Pintér Sándor.

A Röszke-Horgos közúti határátkelőhelyet az autópályáról letiltott forgalom, vagyis a lassú járművek, a mezőgazdasági gépek, a kerékpárosok és a gyalogosok vehetik igénybe. A magyar belügyminiszter közölte, dolgoznak azon, hogy az átkelőt a személygépkocsik is használhassák. Pintér Sándor kérdésre válaszolva azt mondta, Magyarország szükség esetén lehetővé teszi, hogy az illegális migránsokat szállító vonatok áthaladjanak a területén Görögország, Törökország irányába. Amennyiben arra igény van, a MÁV még szerelvényeket is rendelkezésre bocsát erre a célra. Hozzátette: arra azonban nem lát lehetőséget, hogy az ellenkező irányba korridor nyíljon.

Nebojsa Stefanovic kifejtette, a migrációs válság továbbra is tart. A migránsok ugyanazokon az útvonalakon igyekeznek Nyugat-Európába eljutni. Szerbia ezért a jelentős uniós országok hathatósabb közreműködését várja. Lehetetlen, hogy a tranzitországok vegyék át a teher legnagyobb részét - tette hozzá. Kijelentette: minden kihívás ellenére Szerbia arra törekszik, hogy a jószomszédi kapcsolatait a lehető legmagasabb szinten tartsa. Nagyon fontos, hogy a válság okozta következményeket ne a lakosságnak kelljen elszenvednie, és a Szerbián és Magyarországon keresztül vezető nemzetközi tranzitútvonalak mindig nyitva legyenek - hangsúlyozta Nebojsa Stefanovic.

Forrás: MTI


Megnyílt a Néprajzi Múzeum minden eddiginél nagyobb állandó kiállítása

Megnyílt a Néprajzi Múzeum minden eddiginél nagyobb állandó kiállítása 

A 3600 műtárgyat bemutató tárlat október 11-től látogatható.
Elstartolt a kreativitás legnagyobb ünnepe - dübörög a Budapest Design Week

Elstartolt a kreativitás legnagyobb ünnepe - dübörög a Budapest Design Week 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) szervezésében, 2024. október 10-én vette kezdetét az ország legnagyobb designfesztiválja, a Budapest Design Week.
Turisztikai fejlesztések indulnak a Pallavicini-kastélynál

Turisztikai fejlesztések indulnak a Pallavicini-kastélynál 

A közlemény szerint a fejlesztések 319 millió forintos költségeit uniós támogatás fedezi, a munkálatok a kivitelezési szerződések aláírása után kezdődhetnek meg.
Acappella zene ünnepe Szegeden

Acappella zene ünnepe Szegeden 

A XVII. Fool Moon Acappella Fesztiválon a műfaj legjobb hazai képviselői és nemzetközi nagyágyúi lépnek majd fel, együtt bemutatva a vokális zene gazdag világát.
Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben

Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben 

2024 augusztus végén a SZÉP kártyákon összesen 96,5 milliárd forint állt rendelkezésre.
Városi séta a miniszobrok nyomában

Városi séta a miniszobrok nyomában 

A főváros utcáin időről-időre felbukkanó miniszobrok nyomába ered október 12-én egy városi séta.
Ez a Klauzál tér már nem az a tér,  ami emlékeiben él

Ez a Klauzál tér már nem az a tér, ami emlékeiben él 

Meghatározó szempont volt, hogy a tér a történelmi öröksége miatt ne csak a kikapcsolódás és a pihenés, hanem a méltó megemlékezés helyszíne is legyen.
A jövő burkolati trendje: vissza a természethez

A jövő burkolati trendje: vissza a természethez 

Organikus formák és természetes árnyalatok uralják a 2025-ös burkolati trendeket.
Ismét látogatható a Margitsziget

Ismét látogatható a Margitsziget 

Október 8-án, kedden déltől újra megnyitják a Margitszigetet.
Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás

Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás 

A rendezvény jelentős változásokon ment keresztül a 2020-as debütálás óta.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.