V4 születésnap és az MTÜ

A Visegrádi Egyezmény 1991. február 15-i aláírása, azaz a V4 megszületése és az ötödik magyar elnökség tiszteletére a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) február 7. és 18. között megrendezi a „Visegrádi Napok” kulturális és gasztronómiai eseménysorozatot. A változatos programokat felvonultató kezdeményezés célja a tagországok közti kapcsolatok erősítése, közös kulturális értékeik bemutatása - közölte csütörtökön az MTÜ.

A Visegrádi Együttműködés, a V4 országokat, kormányokat, embereket, ötleteket és értékeket köt össze, tagjai eltökéltek abban, hogy ezen összekötöttség erejére építve részt vegyenek a V4 térséget, valamint az annak otthont adó európai közösséget érő kihívások közös megoldásában. Ennek ismertetésére és tiszteletére a Magyar Turisztikai Ügynökség az együttműködést és a kulturális összetartozást erősítő rendezvények és kommunikációs kampányok tervezését és megvalósítását, illetve támogatását tűzte ki céljául. A Visegrádi Napok lakossági programsorozat is ezt a célt szolgálja.

A Visegrádi Napok során az alábbi programok várják az érdeklődőket: SIRHA Budapest 2018 kiállítás – a V4 Menü bemutatója február 7-én Az eseményen a Magyar Turisztikai Ügynökség bemutatja a Magyar Bocuse d’Or Akadémia és a meghívott szlovák, cseh és lengyel séfek által összeállított V4 Menüt a nagyközönség és a sajtó számára. A tagországok jellegzetes alapanyagait tartalmazó, hagyományos és modern felfogásban elkészített ételeket egy játék keretében a nyertesek meg is kóstolhatják majd.

Február 11-én, vasárnap a V4 születési évfordulójának alkalmából zenei és családi programokkal, jellegzetes négy-nemzeti bemutatókkal, karneváli hagyományok megjelenítésével, esti fényfestéssel és tűzijátékkal várják az érdeklődőket. A karneváli hangulatot idéző mutatványosok, családi és gyerekprogramok mellett olyan előadók koncertjein vehetnek részt az érdeklődők, mint Caramel, Lajkó Félix és az Óperentzia, a Balkan Fanatik vagy a Kerekes Band.

A V4 Menük Hetén a SIRHA Budapest 2018 kiállításon február 7-én bemutatandó V4 menüt kóstolhatja meg a nagyközönség Magyarország számos vendéglátóegységében, a menü ételei ugyanis február 12. és 18. között szerepelni fognak az MTÜ kezdeményezéséhez csatlakozott éttermek kínálatában is.

Az Uránia Nemzeti Filmszínház az MTÜ támogatásával szervezi Előhívás filmfesztiválját, melynek soránfebruár 14-17-ig a Visegrádi országok itthon ritkán vagy sosem vetített, tabutörő kultuszfilmjeit tekinthetik meg az érdeklődők. A filmfesztivál célja, hogy bemutassa, hogyan őrzi és idézi meg az egymáshoz sok közös szállal kötődő cseh, lengyel, szlovák és magyar filmes hagyomány a közép-európai lét és történelem közös tapasztalatait.

A V4 Várkert koncertsorozat ingyenes zenei előadásain idén is minden alkalommal egy hazai, illetve egy-egy további V4 tagország fellépőinek koncertjét hallgathatja meg a közönség. Elsőként a Csík Zenekar Kossuth-díjas magyar népzenei együttes lép fel a Várkert Bazár Nagytermében. A meghívott vendég ez alkalommal a negyvenes-ötvenes évek jazz klasszikusait idéző szlovák Nothing But Swing Trio. A koncertekre a belépés ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.