Vakáció vagy infláció, avagy hogy nyaralunk 2024 nyarán?

Nagyjából két évvel a koronavírus-járvány okozta sokk után úgy tűnik, mostanra újra megjött a magyarok utazási kedve, sőt új dimenzióba lépett. Az Everguest megbízásából készített friss Tárki - kutatás szerint az idén a magyarok több mint harmada (34%) tervezi, hogy részt vesz hosszabb-rövidebb utazáson, az elmúlt évhez képest bővül az utazást tervezők aránya.

Az idén a magyarok több mint háromnegyede tervezi, hogy időt tölt a Balatonnál, a fővárost is évről évre egyre többen választanák.
 


„A magyar lakosság körében végzett kutatásunk kimutatta, hogy a járvány utáni utazási kedv végleg magára talált: az aktív korosztály harmada rendszeresen utazik, míg azok közül, akik tavaly még otthon maradtak, idén már minden tizedik ember tervez valamilyen utazást”

– hangsúlyozta Sályi Réka, az Everguest marketing igazgatója. „Különösen figyelemre méltó, hogy a rendszeresen utazók 83 százaléka idén ismét útnak indul, ami azt jelzi, hogy a turizmus iránti lelkesedés nem csupán visszatért, hanem erősebb, mint valaha.” (1. ábra)

A rendszeresen utazók 83 százaléka idén ismét útnak indul
A rendszeresen utazók 83 százaléka idén ismét útnak indul
Fotó: Everguest


Az aktív korosztály harmada rendszeresen utazik
 

A válaszadók több, mint fele (54%) egy alkalommal, több, mint negyede (26%) két alkalommal, 11 százaléka három alkalommal, míg 9 százaléka négy vagy több alkalommal utazott az elmúlt évben több napra belföldre vagy külföldre. Ebben az évben az utazók 54 százaléka ugyanannyiszor tervez útra kelni, mint tavaly, 32 százalék kevesebb, 14 százalék viszont több alkalommal. (2. ábra)

Az utazók 54 százaléka ugyanannyiszor tervez útra kelni, mint tavaly,
Az utazók 54 százaléka ugyanannyiszor tervez útra kelni, mint tavaly,
Fotó: Everguest


A felmérés rámutatott, hogy a férfiak és a budapestiek az aktívabb utazók, míg a vidékiek kevésbé gyakran vállalnak utazást. A férfiak 43 százaléka, míg a nők csak 29 százaléka szeretne idén utazni. Településtípus alapján a budapestiek 56 százaléka, a városiak és a községekben lakók 31-31 százaléka tenne ugyanígy. Az idősebb korosztály visszafogottabban tervez vakációt, a fiatalabbak és a középkorúak viszont hasonló mértékben vágynak a kikapcsolódásra: mind a fiatalok, mind a középkorúak 44 százalékának, míg az idősebb korosztályból 18 százaléknak vannak 2024-es utazási tervei. Az iskolázottság alapján nem látható különbség az utazási kedvben.


Idén is mindenki a Balatonra tart
 

A megkérdezettek több mint ötöde (21%) anyagi okok miatt nem tud eljutni idén a Balatonra
A megkérdezettek több mint ötöde (21%) anyagi okok miatt nem tud eljutni idén a Balatonra
Fotó: Everguest

A magyarok körében továbbra is verhetetlen a Balaton, a válaszadók 76 százaléka szeretne idén a Balatonnál nyaralni. A megkérdezettek több mint ötöde (21%) viszont úgy válaszolt, hogy anyagi okok miatt nem tud eljutni idén a Balatonra. (3. ábra)


Elképesztően sikeres Budapest belföldi turizmus kampánya

A főváros iránti érdeklődés tovább növekedett
A főváros iránti érdeklődés tovább növekedett
Fotó: Everguest


A főváros iránti érdeklődés tovább növekedett, köszönhetően a sikeres belföldi kampányoknak. A válaszadók majdnem háromnegyede (69%) szeretne idén Budapestre látogatni. Azok, akik továbbra sem szeretnének Budapestre utazni, azt elsősorban a főváros zsúfoltságával és a magas árszínvonallal indokolták. (4. ábra)



„Ez az eredmény elképesztő növekedésnek minősül, ugyanis 2021-ben még mindössze a válaszadók 22,3%-a jelezte, hogy érdekelné Budapest nyaralási céllal. Az továbbra is elmondható, hogy – más nagyvárosokhoz hasonlóan – Budapestnek a külföldi vendégkörre kell elsősorban alapoznia. Ugyanakkor az ország fővárosának turisztikai vonzereje a belföldi vendégkör számára is tagadhatatlanul egyre erősebb”

– értékelte a kutatás eredményét, Belán Miklós, az Everguest alapító ügyvezetője. „Az továbbra is kérdés, hogy ezt az érdeklődési szintet mikor sikerül konkrét foglalásokká alakítania Budapestnek. Továbbra is érdemes figyelembe venni a belföldi és a külföldi fizetőképes kereslet alakulását.”

 

Elszálltak az árak

 

Arra a kérdésre, hogy vajon hatással lesz-e az infláció 2024-ben is az utazási és az étteremlátogatási lehetőségekre, a válaszadók 60 százaléka válaszolt igennel. A válaszadók 89 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, egyetért-e azzal, hogy a magyar szállodákban elszaladtak az árak az elmúlt évben.

„Annak ellenére, hogy idénre már jelentősen csökkent az infláció mértéke, a tavalyi évi áremelkedések komoly aggodalmakat keltenek az utazók körében” – értékelte a kutatás eredményét Belán Miklós az Everguest alapítója. 

 


Kiderült mennyit járunk étterembe
 

Évente minden második magyar jár étterembe legalább egy alkalommal
Évente minden második magyar jár étterembe legalább egy alkalommal
Fotó: Everguest

Az Everguest-Tárki kutatás vizsgálta az éttermi látogatások népszerűségét is, amiből kiderült, hogy évente minden második magyar jár étterembe legalább egyszer. Az étterembe járó magyarok közül 61% csak néhány alkalommal jut el étterembe, de közel 20 százalék havonta egyszer is megengedheti magának a sokaknak luxusnak számító szolgáltatást. Azoknak, akik 2023-ban egyáltalán nem jutottak el vendéglátóhelyre, mindössze 10%-a válaszolta azt, hogy idén fog étteremben fogyasztani. (5. ábra)

(A fenti kérdésre azok adtak már csak választ, akik legalább egyszer terveznek étterembe menni az év során.)

Eszerint azok közül, akik tavaly jártak vendéglőben, 70 százalék tervezi azt, hogy az is idén felkeresi valamelyik vendéglátóhelyet, további 18 százalék pedig már fogyasztott is. Közülük 61 százalék gondolja azt, hogy néhány alkalommal fog étteremben fogyasztani, 18 százalékuk havonta egyszer, és csak 7 százalék azok aránya, akik ezt legalább heti rendszerességgel tervezik. A kutatás kitér az infláció hatására is az éttermi fogyasztási szokásokra vonatkozóan. A megkérdezettek nagy része (85%) szerint már 2023-ban is túl magasak voltak az árak a hazai éttermekben.

 A kutatás az Everguest megbízásából a TÁRKI szakembereinek segítségével Magyarország felnőtt korú lakosságára reprezentatív, 1023 fő megkérdezésével készült.


Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.
Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe

Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe 

A projekt a Visegrádi országok zarándokturizmusának támogatását célozza meg.
Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról

Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról 

Magas volt a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese Veszprém volt, ahol több mint egymillió hazai vendéget fogadtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.