Visszaköltöznek a Lánchídra a kőoroszlánok

Visszakerülnek helyükre a Lánchíd budai hídfőjét díszítő oroszlánszobrok kedden. A fővárosi hidat várhatóan december közepén ismét használhatják az autósok.

A többórás munka első szakaszán, a budai hídfő északi oroszlánjának visszahelyezésén egy ideig jelen volt Karácsony Gergely főpolgármester, Tüttő Kata főpolgármester-helyettes és Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója. Puskár Anett, a híd felújítását kivitelező A-Híd Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, hogy már nyár közepére - kevesebb mint egy évvel az építési munkálatok megkezdése után - megújult a híd teljes pályaszerkezete, a szigetelés és az azt védő aszfaltréteg is a helyén van. Hozzátette: az, hogy a kőoroszlánok is a helyükre kerültek, azt mutatja, nem lesznek már olyan, nagyobb volumenű munkák, amelyek a restaurált szobrokat veszélyeztetnék. A kommunikációs igazgató közölte, a vállalt határidőre, december közepére vissza fogják tudni engedni a gépjárműforgalmat a hídra. Decemberben a felújítás még nem ér véget, az nagyjából jövő nyár végére, őszre fog befejeződni - mondta, céldátumként Budapest születésnapját, november 17-ét megjelölve.

Puskár Anett ismertette, az oroszlánokat három mészkőtömbből faragták ki, a felújításhoz ezeket először szétfűrészelték, és így emelték le őket a hídfőről, most ugyanígy, három darabban kerültek vissza a helyükre. A kőszobrok egy évig tartó restaurálásáról azt mondta, végrehajtottak rajtuk "egy teljes szépészeti kezelést", a restaurátorok eltávolították a szennyeződéseket, visszaépítették rájuk a hiányzó részeket; "megkapták a dentálhigiénés kezelést", hogy újra látszódjon, van nyelvük, és visszaépítették az elkopott fogaikat is. A kommunikációs igazgató elmondta, a restaurátorok a helyszínen is tovább dolgoznak a kőoroszlánokon, a három részt újra összeragasztják, majd "felépítik" az oroszlánok bőrét, végül patinázzák őket, vagyis addig mélyítik a színüket, amíg eltüntetik a friss illesztés nyomait, végül védőbevonatot is kapnak.

A Lánchíd felújítása 2021 tavaszán kezdődött. A híd felújítása bruttó 26,75 milliárd forintba kerül. A beruházást hatmilliárd forinttal támogatja a kormány, ha az időben elkészül. Karácsony Gergely főpolgármester kérdésre azt mondta, a főváros minden feltételt teljesít, ami a kormánytámogatáshoz szükséges. Arra a felvetésre, hogy a megnövekedett energiaköltségek, alapanyagárak miatt a kivitelező jelezte-e, hogy többletköltségei lesznek, a főpolgármester azt mondta, nem tud ilyenről. A sajtó a hídfő északi oroszlánjának visszahelyezésén volt jelen, a déli oldali szobrot a nap folyamán később emelik a helyére.

Forrás: MTI


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.