Zsolnay a pécsi vasútállomás épületén

Hamarosan megkezdődik a kerámiaelemek pótlása a pécsi vasútállomás felújítás alatt álló épületén. A főcímereket és az Indóház tér felőli oldalon elhelyezett korlátlábakat a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. készíti el. Az ingatlan örökségvédelmi felügyelet mellett, restaurátorok bevonásával újul meg.

A MÁV Zrt. kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a pécsi vasútállomás idén januárban elkezdett felújítása teljes mértékben megfeleljen a műemléki kritériumoknak, ezért a munkálatokba bevontak restaurátorokat is a kivitelező Prím Építő Kft. alkalmazásában. Az épület műemléki elemein részletes – az anyagösszetételre, eredetre is kiterjedő – vizsgálatot végeztek. Ezzel kapcsolatban a kivitelező kérte a Pécsi Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatalának restaurálási engedélyét. A hatóság által júniusban kiadott és jogerőre emelkedett rendelkezése alapján a felvételi épület pótlandó homlokzati elemeit kerámiából kell készíteni a laborvizsgálatok során megállapított anyagminőségben.

A vasútállomás homlokzati elemeinek nagy része egyébként nem szorul cserére, csupán néhányat kell pótolni. Az épületet burkoló Zsolnay-kerámiák többsége szintén jó állapotban van, ezeket a Hunyadi tér felöli részen újra felhasználják. Például a műemlékvédelmi dokumentációban Zsolnay-gyártmányként szereplő James Watt és George Stephenson arcképeket is felújítják.

A műemléki leltár szerint egy pajzsot, két-két címert és postacímert, három-három girlandot és oroszlánfejes pajzsot, négy íves áthidalót, öt rozettát, hét konzolt, valamint a korlátelemek bábjait és a párkányok tojásléceit illetve fogazott elemeit fogják újragyártani. Ezek közül az eredetileg is a Zsolnay által gyártott két főcímert és az Indóház tér felöli oldalon elhelyezett korlátlábakat (balusztereket) a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. fogja készíteni időtálló pirogránit kerámiából.

Az állomás rekonstrukciója ütemterv szerint halad, a kivitelező jelenleg szerkezetépítési, vízszigetelési, aljzatkészítési, falazási, bádogos, elektromos és gépészeti munkákat végez. Mind a vasúttársaság, mind a kivitelező továbbra is azon lesz, hogy a felújítás az utasok számára minél kisebb kényelmetlenséget okozzon. Az utazók türelmét 2015 tavaszán már egy eredeti szépségében pompázó, korszerűen felújított pályaudvarral hálálja meg a vasútvállalat.


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.