Egyéb

Erősödő összefogás Harkányfürdőn
Felgyorsul az együttműködés a Harkányi Zsigmondy Vilmos Gyógyfürdőkórház, a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő, a helyi Önkormányzat és a Harkányi Turisztikai Egyesület (TDM) között.
"Nem kell minden zugba regionális reptér"
Az EU-Bizottság a jövőben kevesebb pénzt bocsát regionális repülőtér építési projektek rendelkezésére, mivel - ahogy Johannes Hahn az EU-Bizottság regionális politikáért felelős biztosa a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung lapnak adott interjúban fogalmazott: "nincs szükségünk több szellem-repülőtérre".
A fiatalok kevesebb mint fele nyaral
A fiatalok kevesebb mint fele nyaral, a nyár első hónapjában 47 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy volt már, vagy megy az idén pihenni - közölte a K&H Bank egy általa végzett reprezentatív felmérés alapján.
Kevesebb a turista Pekingben
Több mint 14 százalékkal csökkent a turisták száma Pekingben az év első felében, 2012 első hat hónapjához képest. A főváros megkezdi 72 órás ingyenes tranzitvízumának népszerűsítését és a levegő minőségének javítását - adták tudtul az önkormányzat illetékesei egy hétvégi konferencián.
Elmaradt a Királyi Szakácsok fesztiválja
Elmaradt Nagyszakácsi nemzetközi hírű gasztronómiai programja, a Királyi Szakácsok Nyomdokán reneszánsz fesztivál, melyet szombaton rendeztek volna. A szintén hagyományos Turizmusbarát polgármesterek regionális találkozóját, amely évről évre megelőzi a nagyrendezvényt, megtartották.
Sziget - Pálinkaivás és erőspaprika evés: gasztromarketing
(MTI) - Az óriáskerék melletti Go to Hungary sátorban "rodeószörfözés", országismereti kérdések, erőspaprika evés, pálinkaivás és játékos feladatok várják a magyarságpróba vállalkozó kedvű résztvevőit augusztus 5-től a Sziget fesztiválon.
Külföldiek Magyarországról
Mit tudtok Magyarországról? - tették fel a kérdést a Reddit.com-on a közösség tagjainak.

Örökzöldek és klasszikusok másképpen a Városmajorban
A virtuóz roma művészekből álló Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes 2013. augusztus 11-én vasárnap a Városmajori Szabadtéri Színpadon ad koncertet 20 órai kezdettel.

Bababarát kemping is lesz a Szigeten
A Sziget fesztiválon idén már a kisgyermekes családok fogadására felkészült kemping is várja a fesztiválozó szülőket és csemetéiket. Sziget egy másik területén Ability kemping is felépül majd. Lesz továbbá Karaván kemping, VIP kemping és Sziget Home – egyedi építésű, magyar designerek által tervezett faházakkal illetve telepített lakókocsikkal. Friss hír, hogy a Sziget csatlakozott a nemzetközi Love Your Tent mozgalomhoz.
Bérelni is lehet az új online kasszákat
35-40.000 db vállalkozás valószínűleg nem tudja egy összegben fedezni a kasszaátállás költségeit. Számukra is megoldás lehet a bérlés. Az Országos Pénztárgéptechnikai Kft./OPT Kft./ a piac, és ügyfeleik megnyugtatására közleményt adott ki, amelyben a pénztárgépbérlés lehetőségeit mutatja be.
Szpotokkal bombázna a Facebook
A Facebook azt tervezi, hogy legfeljebb 15 másodperces szpotokat jelenítene meg a felhasználók hírfolyamában. A hirdetőknek napi 2,4 millió dollárt kell fizetniük, cserébe a reklám megjelenne az összes amerikai felhasználónál.
Kik böngészik a turisztikai oldalakat a főszezonban?
Turisztikai és utazáshoz kapcsolódó online információt keres minden második magyar és lengyel internet felhasználó. Az utazási weboldalak látogatói Szlovákiában és Bulgáriában a legfiatalabbak, derül ki a Gemius legfrissebb elemzéséből.
Turisztikai szakember a jó emberek között
A szakmából is van kinek drukkolni a „Jó Embert Keresünk” kampányban, a nevezettek között megtaláltuk a Fagus sales és rendezvényigazgatóját, a Barátságos Szállodák mozgalmának elindítóját.
Egymilliárd forint a Pesti Vigadó rekonstrukciójára
Mintegy egymilliárd forint azonnali átcsoportosítását rendelte el a kormány a Pesti Vigadó rekonstrukciójának befejező, III. üteméhez a rendkívüli kormányzati intézkedések terhére.
A Facebook dönti el, hol nyaralunk
Az ismerősök facebookos képei alapján dől el, hol nyaral az emberek többsége, állítja egy friss kutatás. Dicsekedni pedig egyenesen imádunk, a vakációs fotók nyolcvan százaléka a közösségi médián landol, egy részük kifejezetten azért, hogy irigykedjenek ránk.
Könyves hotelek
Annak érdekében, hogy tovább tartsák vendégeiket a lobbyban vagy a bárban, amerikai boutique hotelek azt találták ki, hogy a közösségi tereket könyvtárszerűvé alakítják át. A kezdeményezést már nagyobb szállodaláncok is átvették és nagy kiadók is beszálltak a buliba. Több könyv, több pénz - állapítja meg a Kötve fűzve blog!
Magyarságpróba pálinkával és erős paprikával
A világszínvonalú zenei produkciók és a számos program mellett a Magyar Turizmus Zrt. munkatársai is szórakoztatják a legnagyobb hazai fesztivál látogatóit.
Az MSZP ismét a fővároshoz utalná az idegenforgalmi adó bevételeit
Az MSZP szerint nem szolgálja Budapest turisztikai fejlesztését az, hogy az idegenforgalmi adót a főváros helyett a kerületek szedik be.
Twitterhotel nyílt Mallorcán
A Sol Wave House az igazi közösségimédia-függőknek kínál szállást Mallorcán, ahol nemcsak a berendezés emlékeztet a Twitterre, hanem a vendégek egymás közti kapcsolattartását, ismerkedését is új szintre fejlesztették.
Fojtogasson téged is Charles Saatchi!
Egy ismeretlen brit művész Charles Saatchit ábrázoló szobra látható a londoni Jealous Galleryben.
Zöld Porták születnek
A jövő évben már minősített Zöld Portákban szállhatnak meg az ökoturisták, jelentette be csütörtökön a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ).
Így éld túl a Szigetet!
Bár a fesztiválszezon már hetek óta zajlik, a nyári pörgésnek még koránt sincs vége, hiszen a Sziget Fesztivál csak a jövő héten veszi kezdetét.
Beindult az Első Magyar Jótékonysági Fagylaltgyár
A napokban beindult az Első Jótékonysági Fagylaltgyár, a karitatív akció Budapesten, Balatonlellén és Sárváron fut. A bevételből azokat a családokat támogatják, akik önerőből nem jutnának el nyaralni, tudta meg lapunk az akció ötletgazdájától, Éskovács Pétertől.
A világ legszebbjei közé került strandunk
Nézegessen légi felvételeket a Budapesten, a Margit-szigeten lévő Palatinus Strandról, melyet a világ 10 legszebb szabadtéri medencéi közé választottak.
Kisebb a thaiföldi olajfolt
Sokat javult a helyzet a thai Koh Samet közelében, ahol hétfőn még olajszőnyeg borította a tengert és a partokat, tájékoztatta lapunkat a Thai Turisztikai Hivatal.
Szájból szájba itatás az új őrület
A Love Shot névre keresztelt, zselészerű ital két főre van „kifejlesztve”. Egyedül ugyanis nem lehet elfogyasztani, mindenképpen két főre van szükség ahhoz, hogy élvezhessük az ízét - adta hírül a Hír24.
Újra bringaverseny a föld alatt
Bizonyára mindenki hallott már a kőbánya alatt húzódó titokzatos pincerendszerről, amely az évszázadok folyamán alakult ki a fővárosunk alatt.
Magyar gasztronómia a cseh tévében
A magyar konyha specialitásaival foglalkozott Csehország legnépszerűbb gasztronómiai műsora, a cseh közszolgálati televízió egyes csatornáján futó Kluci v akci (Fiúk akcióban) 2013 júliusában, 3 epizódon keresztül.
Éjszakába nyúló strandolás pénteken
Az elmúlt években ötvenezernél is több látogatója volt a Strandok éjszakája elnevezésű programsorozatnak, amelyre idén is legalább ennyi vendéget várnak a szervezők.
Megabulik a Fesztiválköztársaság főterén
A Sziget Fesztiválköztársaság koncert-epicentrumában, azaz a Nagyszínpadon idén – különböző okok miatt – lassan alakult ki a végső program, de most végre már kitisztult a kép. Újdonságként pedig minden napra esik valami szemet gyönyörködtető, azaz nem csak a színpadon történnek nagy dolgok, hanem előtte is.
Lenyűgöző videó készült a Salon Restaurantnak
Nézze meg a filmet, amelyet a napokban tett közzé az étterem Facebook oldalán.
Repjegyet vesznek nekik és hazaküldik őket
Százezer dollárt különített el Hawaii vezetése arra, hogy hazaküldje a hajléktalanokat abba az amerikai államba, ahonnan jöttek.
Megkezdődhet a diósgyőri vár felújítása
Megkezdődhet a diósgyőri vár felújítása, miután a Közbeszerzési Döntőbizottság elutasította a Laki Épületszobrász Zrt. által benyújtott jogorvoslati kérelmet a "Diósgyőri vár - Belső vár rekonstrukciója" közbeszerzési eljárása ügyében, és a határozat ellen fellebbezésnek, újrafelvételi eljárásnak nincs helye - tájékoztatta a miskolci polgármesteri hivatal az MTI-t szerdán.
A világ legszebbjei közé választották a Palatinus medencéit
A budapesti Palatinus strand is bekerült abba a legszebb kültéri úszómedencéket összegző listába, amelyet a The Guardian brit napilap tett közzé honlapján.
Környezetkárosító gyerekturisták
Gyerekturistákat jelentettek fel környezeti károkozás címén a szardíniai Valledoria tengerpartján, mivel játéklapátjaikkal a helyi folyót belevezették a tengerbe.
Töltöttkáposzta-főző verseny Röszkén
Nemzetközi töltöttkáposzta-főző versenyt rendeznek szombaton a Csongrád megyei Röszkén; a gasztronómiai vetélkedőre több tucat csapat nevezett Magyarországról és a határon túlról.
Magyar gasztronómia a cseh ČT1 TV adásában
A magyar konyha specialitásaival foglalkozott Csehország legnépszerűbb gasztronómiai műsora, a cseh közszolgálati televízió egyes csatornáján - ČT1 - futó Kluci v akci (Fiúk akcióban) 2013 júliusában, 3 epizódon keresztül.
Alig tíz százalék
(MTI) - Eddig csak mintegy 30 ezren kértek online pénztárgép-üzembehelyezési kódot az adóhatóságtól, holott a 16 karakteres azonosítóval a szeptember 1-jei határidőre 200-250 ezer pénztárgépnek kell rendelkeznie.
Új ásványvíz palackozók
A Sopronhoz közeli balfi után két újabb ásványvíz-palackozó üzem nyílik a közeljövőben Győr-Moson-Sopronban – írta keddi számában a Kisalföld.
Csődbe ment egy utazási iroda
Szlovákiában az idei évben pár hónap leforgása alatt a második utazási iroda ment csődbe. A Tip Tour után most az A-Tour dőlt be.
Terepgokart pálya nyílt Nagykállóban
Megnyitotta kapuit Nagykálló első vitorlás és túra bázisa. Ebben a központban a technikai sportok szerelmesei próbálhatják ki magukat a Nyírség egyik legjobb, a tereprally országos bajnokságában is használt pályáján, írja a Nyírséghír.
Ajtónyitogató termék a 444.hu
Kardos Gábor, a 444.hu vezérigazgatója beszélt a Kreatívnak arról, milyen alapokon építik fel a 444-et, hogyan viszonyulnak a hirdetők az új típusú tartalomhoz, és hogy milyen hirdetési típusok lesznek a 444-en, ha megállapodnak a hirdetőkkel.
Az Ön cége mennyit bukik a banki költségeken?
Évente több százezer forintot is megtakaríthatnak a vállalkozások egy megfelelően kiválasztott bankszámlával, egy friss kutatás szerint.
Palóc piac Ipolytarnócon
Augusztus 11-én ismét vásárnap lesz az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen; nógrádi termelők és kézművesek kínálják majd portékáikat.
Újabb gyógyhellyel gazdagodtunk
A napokban hivatalosan is megkapta a gyógyhely minősítést a „Mezőkövesd-Zsórifürdő” üdülőterület, mely nemcsak a fürdő és város számára jelent előnyöket, hanem a turisták számára is irányadó lehet.
Gyalogosövezetté válik a Colosseum környéke
Róma városa műsoros éjszakával avatja fel szombaton a Colosseum körüli gyalogosövezetet.
A Muzsikás a népzene csodáját mutatja be
Különleges koncerttel és vendégekkel ünnepli 40. születésnapját a magyar kultúra világhírű nagykövete, a Muzsikás együttes, amely augusztus 6-án, a Sziget fesztivál nulladik napján a magyar népzene csodáját szeretné bemutatni a világzenei nagyszínpadon.
800 vendéget kellett evakuálni
Szerda hajnalra eloltották a parajdi sóbányában előző nap keletkezett tüzet, sérülés nem történt, de a turisták még néhány óráig nem térhetnek vissza a gyógykezelésre kialakított tárnákba - közölte az MTI-vel szerdán Sebestyén József főmérnök.