Egyéb
Zöldebb erdőtörvényt!
A készülő erdőtörvényben az egyoldalú, nyereségérdekelt gazdálkodói szemlélet helyett az erdők védelmét, bővítését ösztönző szabályozókra van szükség - mondta Szabó Marcel zöldombudsman, aki a napokban juttatta el javaslatát a Vidékfejlesztési Minisztériumnak.
SMS-ben mondtak fel egy étterem összes dolgozójának
Az egyik legsokkolóbb élmény lehet, ha valakinek SMS-ben küldik el a felmondását. Egy floridai étterem 12 dolgozója járt így nemrég, akik még azt sem tudják, mikor kapják meg a fizetésüket - írja a Yahoo.
Vita a Normafa tervezett fejlesztéséről
Jávor Benedek szerint cinikus, hazug és kártékony a Normafa átalakításának ötlete. A FIDESZ szerint nem okoz környezeti károkat a fejlesztés.

Mi rendezhetjük a 2021-es vizes vb-t
A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) pénteki döntése értelmében Budapest rendezi az úszók, nyíltvízi úszók, műugrók, műúszók és vízilabdázók 2021-es világbajnokságát.
Dupláját éri nálunk az osztrák euró
Idén is kedvelt úti cél hazánk az osztrák turisták körében: nálunk az osztrák vendég egy eurója 77 százalékkal többet ér, mint otthon.
Koronás védjegyet kapott két büki szállásadó
Szerdán újabb négy szálláshely kapott koronás minősítést, köztük a bükfürdői 3-koronás Herbert Apartman és a büki 3-koronás Montex Vendégház.
Éhínség Jeruzsálemben
Bizonyítékok kerültek elő arról a szörnyű éhínségről, amely Jeruzsálemet sújtotta 2000 évvel ezelőtt.
Az isten és a részegek
A július végi Ördögkatlan Fesztiválon veheti birtokba első ízben a közönség a palkonyai Mokos Pincészetben átadott új színháztermet. A háromszáz fő befogadására alkalmas, európai uniós forrásból finanszírozott beruházás a tulajdonos tervei szerint a jövőben a falu kulturális életének szerves részévé válik.
A NAV fokozottan ellenőrzi a munkáltatókat
(MTI) - Fokozottan ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a munkáltatókat: az adóhatóság a feketemunka szempontjából továbbra is kockázatos építőipar mellett nagy hangsúlyt helyez a bolti kiskereskedelem, az éttermi mozgó vendéglátás, valamint az italszolgáltatás területén tevékenykedő foglalkoztatókra, de az éjszaka működő szolgáltatókra is.
Barokk ételeket kóstolhatunk a hétvégén Fertődön
A kor gasztronómiáját, a barokk egykori ízeit elevenítik fel az első Esterházy barokk ételfőző fesztiválon, melyet a hétvégén tartanak Eszterházán, a mai Fertődön.
Portugál vidékek gasztronómiája
Portugál vidékek gasztronómiája
Ipari turizmusra építenének Visontán
Az elmúlt fél évtizedben egymilliárd forintot költöttek a falu fejlesztésére Visontán - tudatta lapunkkal Szarvas László polgármester. - Pályázati támogatásokat felhasználva komfortosították a mátrai települést.
Kiemelkedő szállodai teljesítményt nyújtottunk
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) által szerkesztőségünkbe eljuttatott jelentésből kiderül: 2013 első öt hónapjában a magyarországi szállodák teljesítménye az erős májusnak köszönhetően kiemelkedően jó lett a Közép–Kelet Európában vizsgált 5 ország között.
(A teljes anyagot a cikk alatti "Letölthető Fájlok" menüpont alatt találja.)
Hova menjek úszni a hétvégén?
Jelen állás szerint úgy néz ki, július 20-án megtartják az idén már kétszer elhalasztott Balaton-átúszást.
NFÜ: megtévesztő a Net-Tender Kft. pályázati felhívása
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) megtévesztőnek tartja a Net-Tender Kft. által hirdetett, ingyenes számítógépek beszerzésének lehetőségére vonatkozó pályázati felhívást, ami ezen az oldalon érhető el az interneten. Az NFÜ leszögezi, hogy sem a honlaphoz, sem annak tartalmához nincs köze - tájékoztatott az NFÜ közleményében.
Gyémánttal kivert Rubik-kocka szülinapra
Világjáró Rubik-kocka kiállítással és online programsorozattal ünnepli a Google és a tárlatnak otthont adó Liberty of Science Center amerikai tudományos intézmény a Rubik-kocka 40. születésnapját.
Megvették New Yorkot Kolozsváron
Lapértesülések szerint vevő akadt Kolozsvár egyik emblematikus épületére, a főtér sarkán álló, meglehetősen leromlott állapotban levő egykori New York, későbbi Continental szállóra.
Brüsszel hisz abban, hogy Szerbia lesz az EU 29. tagállama
Stefan Füle, az Európai Unió (EU) bővítési biztosa Belgrádban bejelentette, hogy a jövő héten tájékoztatja az EU tagországait a Szerbiával folytatandó csatlakozási tárgyalások keretéről.
Átadás előtt a Busó udvar Mohácson
A több mint félmilliárd forintból megvalósult új, egyedi bemutató tér a település központjában a történelmi belvárosban kapott helyet.
Megalakult a Hungarikum Klub
Megalakult a Hungarikum Klub, a fórum a már hungarikummá nyilvánított nemzeti értékek képviselőinek és a Hungarikum Bizottság tagjainak részvételével tartotta alakuló ülését csütörtökön Budapesten.
Meztelen ejtőernyősök érkeznek Siófokra
A világ egyik legextrémebb sportfesztiválját rendezik meg Siófokon augusztus 2. és 11. között. Lesz "meztelen csúsztatás" is.
Átadásra váró átkelők a román-magyar határon
18 uniós támogatásból épült, új átkelő megnyitása várat magára immár évek óta a román-magyar határon. Képviselők gyorsítanák a folyamatot.
Állami hitelért olcsóbb pénztárgépet!
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) beszáll a pénztárgépek cseréjének folyamatába: elsősorban információt ad a vállalkozóknak arról, kitől, milyen gépet érdemes rendelni. Hogy ki és hogyan írja jóvá a kasszánkénti 50 ezer forintos támogatást, egyelőre nem ismert.
Négy újabb magánszálláshelyet koronáztak meg
Négy újabb magánszálláshely kapta meg a minősítést tanúsító védjegyét szerdán a Nemzetgazdasági Minisztériumban.
Nemzeti Magánszállás Tanúsító Védjegyet kapott 4 újabb szálláshely
A mai napon néggyel bővült a védjeggyel rendelkező magánszálláshelyek száma. A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magánszállásadók Országos Szövetsége együttműködésének eredményeként a szálláshelyek kötelező osztályba sorolása helyébe a vállalkozásokat segítő, a hatékony piaci megjelenést, kereskedelmi kommunikációt szolgáló minősítési rendszer került.
Vesztegetéssel vádolják Bernie Ecclestone-t
Vádat emeltek Bernie Ecclestone ellen Németországban.
Növekvő pályán az Accor
Stabil növekedés az Accornál 2013 első felében.
Új kommunikációs igazgató a Cornthia Hotel Budapestben
2013. július 15-től Döry Gábor személyében tapasztalt szakember csatlakozott a Corinthia Hotel Budapesthez.
Fókuszban a balatoni bor és hal
Nagyszabású borfesztivált szerveznek Balatonrendesen augusztus 17-én és 18-án – ahol a balatoni ízek lesznek a középpontban.
Bombaötlet
Túl sok vendég sétál haza a bár/kocsma/pub poharával a kezében, szóval valamit tenni kellett. A Kopparberg kirobbanó megoldással rukkolt elő - adta hírül a player.hu.
Kém-régészet a levegőből
Hidegháborús kémműholdas felvételek segítségével azonosít rejtett régészeti lelőhelyeket a Corona Atlas Project.
Továbbra is a Class FM-et hallgatják a legtöbben
Bemutatta a TNS Hoffmann és a Mediameter az első, új módszertannal mért rádiós hallgatottsági adatokat az április-júniusi időszakra. A konzorcium tavaly decemberben nyerte meg a Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesülete (RAME) által októberben kiírt tendert, a hallgatottsági méréseket korábban a Gfk-Ipsos konzorcium végezte.
Kéktúra Turistakalauz: piacon a második kötet
Egy évvel az első kötet után.
Új park negyedmilliárdból
Az első fordulón már sikerrel túljutva mintegy negyedmilliárd forintos pályázati összeget remél a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft. a Festetics-kastély történelmi parkjának rekonstrukciójára - tájékoztatott a múzeum szerdán.
Budapest második az európai desztinációs toplistán
Melyet a Lonely Planet szerzői, szerkesztői és egyéb szakijai állítottak össze.
Kossuthék mennek a Kossuth térről
A következő napokban elszállítják a Kossuth-szoborcsoportot a budapesti Kossuth térről - közölte Wachsler Tamás, a "nemzet főterének" átépítését célzó Steindl Imre Program (SIP) vezetője szerdán az MTI-vel.
Szobronként 42 millió
2013. július 18-án megkezdődik a Margit híd műemléki helyreállításának utolsó szakasza, a nyolc pillérszobor felújítása, illetve pótlása. A négy-négy Herkulest és Nikét ábrázoló szobor régi pompájukban és kiváló minőségben újulnak meg. A több szakaszból álló munkálatok a Fővárosi Önkormányzat által biztosított forrásokból, a Budapesti Közlekedési Központ beruházásaként 2014 augusztusára fejeződnek be. A felújítás miatt nem várható forgalomkorlátozás - közölte szerdán BKK Budapesti Közlekedési Központ.
Virágkarnevál a Putrajaya-tavon
Hogy Debrecentől vették-e az ötletet, nem tudjuk, mindenesetre elég látványosra sikeredett a maláj főváros közelében immár harmadszor megrendezett éjszakai virágparádé.
Elhunyt Horváth Sándor Péter
Reggel rosszul lett, és néhány perc alatt meghalt az a 32 éves férfi, aki nemrégiben vette át a Hajógyári-szigeten lévő szórakozóhelyek üzemeltetését - adta hírül a Bors Online alapján az origo.
A vízi játszóterek egy szép példája
A TősSellő 49,7 millió forintos támogatást nyert a Turisztikai szolgáltatások fejlesztése című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A 71 millió forintos beruházás nemcsak a Tősfürdő szolgáltatásait bővíti, de munkahelyet is teremt.
Drakulára épít és Üzbegisztánban nyomul a román turizmus
A romániai turizmus folyamatos meglepetésekkel szolgál. A legfrissebb hír szerint Üzbegisztánban és Dél-Koreában fogják népszerűsíteni a román turisztikai látványosságokat, közben uniós pénzből indítanak Erdélyben Drakula-projektet.
Íme, Magyarország legnagyobb szökőkútja
Június 9-én átadták hazánk legnagyobb szökőkútját a budapesti Margitszigeten. A kút zenél is, éjszaka pedig fénnyel játszik.
„Arra törekszünk, hogy modern kertvárost építsünk Rákosmentén”
Újjáépült Rákosmente legnagyobb közparkja, a Népkert.
Alig van trafik a felkapott üdülőhelyeken
Több üdülőtelepülésen is attól tartanak, nem fogják tudni kiszolgálni majd a dohányosokat. A koncessziókat az állandó lakosok száma alapján osztották ki, nyáron azonban sokkal többen vannak ezeken a településeken. A Zalai Hírlap szerint ez a Balaton-parti Gyenesdiáson, Hévízen és Zalakaroson is gondot okozhat, a települések próbálják maguk megoldani a problémát.
Világörökségi rombolások Szíriában
Mély megrendülését fejezte ki kedden az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) a világörökségi listáján szereplő egyik szíriai helyszín, a Krak des Chevaliers, egy keresztes lovagi erőd lerombolásáról érkezett hírek miatt. A párizsi székhelyű szervezet szerint ez "csak fokozza a gyűlöletspirált".
Mihalcsik Judit a Zeneakadémia csapatában
Az októberben nyíló Zeneakadémia Koncertközpont Nyúl Erika által vezetett Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóság csapatához csatlakozott Mihalcsik Judit.
Előrelép a Matusz-Vad
Mérföldkőhöz érkezett a győri székhelyű Matusz-Vad Zrt. élete, amikor a budapesti székhelyű LDS Logisztikai Kft-vel együttműködési szerződést kötöttek a napokban. Országosan szinte egyedülállóan kezdték meg a gasztronómia majdnem teljes körű ellátását. Néhány termékkörön kívül majdnem mindent rendelhet a cégcsoporttól egy étterem, amire szüksége van. Az eddig is a legnagyobb fagyasztott áru disztribútorok között nyilvántartott Matusz-Vad Zrt. ezzel a szerződéssel egyedülállóan meghatározó ellátójává vált a magyar vendéglátásnak.
Változik a Google hirdetési rendszere
Az AdWordsben hirdető magyar vállalkozásoknak kevesebb mint egy hetük van arra, hogy felülvizsgálják kampányaik beállításait. Aki nincs résen, pénzt veszíthet, mert a Google által automatikusan végrehajtott alapbeállítások, az úgynevezett „továbbfejlesztett kampányok” mobil site-tal még nem rendelkező vállalkozások számára nem megfelelőek.