Amerikai álom egyiptomi módra 

Ahol a sivatagi forróság végeláthatatlan, élettelen homokhegyei és a Vörös-tenger simogató hullámai találkoznak, egy darabka paradicsom született. A Hurghada közelében fekvő El-Gounán az őszinte vendégszeretet a legtermészetesebb viselkedési forma.
Boros barangolás az „óriások szőlőskertjében”

Boros barangolás az „óriások szőlőskertjében” 

Akár kerékpárral is felfedezhetjük a Badacsony legjobb borászatait, ha pedig elfáradunk, a régiós busz hazavisz minket, a biciklinkkel együtt.

Arannyal és feketével nyitott az első hazai MGallery 

Exkluzív divatbemutatóval, dzsesszkoncerttel, különleges állófogadással egybekötött szállodamegnyitót tartott június 6-án este az Accor-csoport: ekkor nyílt meg hivatalosan Magyarországon első, a világon hatvanadik felső kategóriás MGallery szállodájuk, a Hotel Nemzeti Budapest.

Nemzeti büszkeségünk tárgyai 

2012 tavaszán fogadta el az Országgyűlés a nemzeti értékeinkről és a hungarikumokról szóló törvényt. A jogszabály pontosan körülhatárolja a hungarikum fogalmát. E szerint azokat a nemzeti értékeinket nevezzük hungarikumnak, amelyek jellemző tulajdonságaival, egyediségükkel, különlegességükkel és minőségükkel itthon és külföldön is a magyarság csúcsteljesítményét jelentik. Az idei évben megjelent a jogszabály végrehajtási rendelete, azóta pedig elindult a nemzeti értéktárak kialakítását célzó gyűjtőmunka. Időközben örvendetesen bővült a hungarikumok köre.

Gyógyvíz, csokoládé és kultúra 

Gyulán mindennap varázslatos hangulat uralkodik. A város nyugalmat, osztrák mércével is kiemelkedő tisztaságot, ápoltságot és egészséget sugároz mediterrán hangulatú korzójával, szökőkútjaival, árnyas parkjaival. Egész évben pezsgő kulturális kínálatot nyújt a település, amelynek várszínháza az idén 50. jubileumi évadát ünnepli.

Első állomás: Tó Wellness Hotel****, Bánk 

Nem kellenek óriási anyagi ráfordítások, felesleges irgalmatlan adósságokba vernie magát egy nagyobb, pláne egy kisebb szálloda- vagy panzió tulajdonosának, üzemeltetőjének ahhoz, hogy újjávarázsolja a házát. Egy elfogadható, stressz nélkül vállalható összeg, néhány jó ötlet, sok-sok kreativitás szükséges csupán, meg persze nem árt, ha bevállal néhány meghökkentő megvalósítási tanácsot az, aki mostanában felújításba, egy szálláshely egyes részeinek és főként a szobák arculatának átalakításába belevág.

Az Egri borvidék négycsillagos fellegvára 

„Keressük meg kincseinket, fényesítsük ki és mutassuk meg!” – e gondolat mentén fejlődik három észak-magyarországi település, Egerszalók, Demjén és Egerszólát turizmusa, amelyek megújult kínálatát június elején ismerhettük meg a Gyógyvizek Völgye TDM Egyesület és a Magyar Turizmus Zrt. közös tanulmányútján.

Szigorúbban szabályozná az utazási irodákat az Európai Bizottság 

Az üdülési céllal szervezett utazási szolgáltatások vásárlói számára erősebb fogyasztóvédelmi garanciákat indítványozott kedden előterjesztett szabályozási javaslatában az Európai Bizottság.
Transparency: A magyarok szerint korrupt az ország

Transparency: A magyarok szerint korrupt az ország 

Magyarország korrupt, és az elmúlt években csak romlott a helyzet – ezt gondolja a magyarok többsége az országunkról. A legtöbb magyart zavarja a mindent átható mutyi, de egyre kevesebben akarnak ellene fellépni – ez derült ki a Globális Korrupciós Barométerből, a Transparency International legfrissebb felméréséből. 

Lángos-rekordkísérletre készül Zánka 

A remélhetőleg 210 centiméternél is nagyobb átmérőjű tésztaféleség végső haszonélvezői várhatóan a zánkai gyermektábor lakói lesznek.

Felmatricázták a bringás akadályokat 

Fényvisszaverő matricák felragasztásával tettek láthatóvá országszerte több ezer bicikliutakra épített akadályt a Magyar Kerékpárosklub önkéntesei a Láss jól! című közlekedésbiztonsági akcióban.

Elhalasztották a Costa Concordia pert 

Alig negyedóráig tartott a Costa Concordia hajószerencsétlenségének tárgyalása Grosseto bíróságán, mivel a pert július 17-re halasztották.

Korszerűbb átkelés a záhonyi határon 

Befejeződött a záhonyi közúti határátkelőhely infrastrukturális fejlesztése, a korszerűsített ki- és belépő sávokat ismét használhatják az utazók - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője kedden az MTI-vel.

Az Aeroflot lett a Manchester United szállítója 

Exkluzív szerződést kötött a világ egyik legnépszerűbb fociacsapata, a Manchester United és az Aeroflot légitársaság.

Akadozik az Európai Egészségbiztosítási Kártya elfogadása 

Bár a nyaralásukat külföldön töltők száma csökkenő tendenciát mutat, sokan még mindig az országhatáron túl töltik éves szabadságukat, döntően Európa déli országainak kedvelt üdülőhelyein. Az utasbiztosítás szerepe egy komolyabb baleset vagy poggyászkár esetén megkérdőjelezhetetlen, különösen azokban az országokban, ahol a sokak számára alternatívát jelentő Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK) elfogadása nem minden esetben zökkenőmentes.

Iszlám műtárgyak az Iparművészetiben 

Mától új állandó kiállításon látható az Iparművészeti Múzeum gyűjteményének mintegy 80 darab iszlám vonatkozású műtárgya.

Megőrizte palóc jellegét a megújult mátraházi üdülő 

A Mátra Volán Zrt. tavasszal nyitotta meg megújult vendégházát Mátraházán.

Űrkiképző bázis épül a Szigeten 

A Sziget Fesztiválköztársaság területén épül fel az Axe Apollo Space Academy (AASA) nemzetközi űrprogram közép-európai űrkiképző központja, ahol hat ország 51 jelöltje közül választanak ki országonként egy-egy aspiránst, aki résztvehet majd az Axe Apollo globális űrtáborában Orlandóba. A Floridában kiképzett űrhajós-aspiránsok közül 23-an egy-egy űrutazást nyernek.

Magyarországon is terjed a veszélyes növény 

Az óriás medvetalp komoly égési sérüléseket, heveny bőrgyulladást okozhat és hónapokra hólyagos foltokat hagyhat a bőrön.

Új vezetők a HEINEKEN Hungária élén 

Új vezérigazgató irányítja a HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt-t. A távozó Oladele Ajayit a holland Joris Huijsmans váltja, aki Szingapúrból érkezik, ahol az Asia Pacific Breweries (APB) integrációs menedzsereként dolgozott a Mexikóban töltött éveket követően. További szervezeti változás, hogy a marketing igazgatói pozícióba Jan-Willem van Wensem kerül Bram Westebrink után, aki a HEINEKEN holland leányvállalatánál folytatja pályafutását.

Lángos-rekordkísérletre készül Zánka 

(MTI) - Lángos-rekordkísérletre készülnek Zánkán: a korábbi rekordot felállítók segítségével a világ legnagyobb lángosát tervezik megsütni, amelynek átmérője terveik szerint meghaladja majd a 210 centimétert.

Szállodát és kávézót nyit két manchesteri sztárfocista 

Manchester United két élő legendája, Gary Neville és Ryan Giggs – aki a következő szezonban már a United játékos-edzője lesz – a futball melletti életre is gondol - adta hírül a Sport24.

Receptgyűjtés Erdélyben 

Széchenyis diákok népesítették be Felsősófalvát. Az erdélyi kistelepülésen régi receptek után kutattak és bebarangolták a környéket. Az egyhetes út gasztronómiai, történelmi tanulmányok szempontjából is érdekes és hasznos volt - írja a Petőfi Népe.

Vendéglátás A-tóL Z-ig Lipcsében 

Szeptemberben két rangos, nemzetközi, a gasztronómiára és vendéglátásra fókuszáló kiállítást rendez az egyik legpatinásabb német vásár, a Lipcsei Vásárok (Leipzieger Messe).

Nyolc hét Jordániától Burundiig 

Jordániától Burundiig nyolc hét alatt jut el a Nílus mentén az a négy fiatal, akik a napokban vágtak neki a nagy utazásnak. A repülőn, hajón, buszon, robogón, dzsipben, gyalog, úszva megtett utat a nilusirto.cink.hu oldalon dokumentálják. 

Indul a regisztráció a 8. BWI-re 

A Magyar Turizmus Zrt. 8. alkalommal szervezi meg a Budapest Winter Invitation téli forgalomélénkítő kampányt, amelynek célja Budapest mint vonzó turisztikai desztináció népszerűsítése, valamint a főváros utó- és előszezoni vendégforgalmának növelése. 

5 milliót utal vissza 104 vállalatnak az MKB 

Az MKB SZÉP-kártya birtokosai a 2011-es keretnek mindössze 2 százalékát nem használták fel, így csak 5 millió forintot kellett visszautalni a korábbi befizetéseket teljesítő munkáltatóknak - közölte az MKB Bank hétfőn.

Tourinform a kávézóban 

Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turizmus Zrt Belföldi Igazgatóságának vezetője és Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város Polgármestere nyitotta meg 2013. július 5-én a Tourinform Miskolc új irodáját, amely a Miskolc Bolttal és a Miskolc Cafe-val egy épületben, egy közös komplexumként működik ezentúl.

Dúskálunk jövőre a hosszú hétvégékben 

Jövőre úgy esnek az ünnepnapok - például május elsejéhez, október 23-hoz és december 24-hez kapcsolódóan -, hogy öt hosszú hétvége is lehet. Az ünnepek körüli szabadnapokat az eddigi gyakorlatnak megfelelően szombaton kell ledolgozni.

A világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezete jöhet létre 

Megkezdődnek hétfőn Washingtonban a tárgyalások az Egyesült Államok és az Európai Unió között a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezetének létrehozásáról.

Múzeum Negyed: jöhetnek az ötletek! 

Nyílt ötletpályázatot írt ki a Szépművészeti Múzeum a Városligetbe tervezett Múzeum Negyed épületeinek elhelyezésére és az ezzel összefüggő környezetalakítási feladatokra - tájékoztatta az intézmény kommunikációs osztálya hétfőn az MTI-t.

Színház a lombok alatt 

Megnyílt a múltidéző kiállítás a 75 éves Margitszigeti Szabadtéri Színpad történetének első korszakából (1938-1943) a Víztorony-udvarban: plakátok, fotók és érdekességek az OSZMI gyűjteményéből. GAJDÓ TAMÁS színháztörténész, a kiállítás egyik kurátora Mátraházi Zsuzsának mesélt.

Zabálták a magyar ételt Washingtonban 

(MTI) - A Smithsonian Folklife Fesztivál (SFF) történetében rekordot döntött a Magyarország részvételével megtartott rendezvénysorozat látogatottsága, és az amerikai függetlenség napján eladott magyar ételek és italok mennyisége is felülmúlta a korábbi csúcsokat - mondta el az MTI-nek vasárnap, a fesztivál zárónapján Balatoni Mónika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára.

Rekordszámú cég szűnt meg az első félévben 

A cégbíróságok mintegy 16 ezer céget töröltek a nyilvántartásból, ami az előző félévinél 7,1 százalékkal, az eddigi rekorder félévnél, 2010 második felénél pedig 3,4 százalékkal több – közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

Balneológiai együttműködés Csungkinggal 

A 16 európai és számos kínai önkormányzat találkozóján szó esett gazdasági együttműködés és befektetési lehetőségek mellett turisztikai fejlesztési alternatívákról is Csunkingban. Az előzetes egyeztetések alapján balneológiai együttműködést helyeztek kilátásba a termálvizekben gazdag város és a termálvizes nagyhatalomként számon tartott Magyarország között, közölte lapunkkal a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Strandot avattak Balatonfűzfőn 

A Balatonnál az év egyik legnagyobb vízparti beruházásának számít Balatonfűzfő Fövenyes strandjának újjáépítése, az első ütemben, mintegy kétszáz millió forintból elkészült fejlesztést vasárnap adták át.

Látogatórekorddal zárt a VOLT 

A két évvel ezelőtti rekordnál is többen vettek részt a vasárnap délben zárult soproni VOLT Fesztiválon - közölte a két főszervező egyike kevéssel a kapuzárás előtt az MTI érdeklődésére.

Kutyakekszsütő tanfolyam és kutyafóbia-kezelés 

Átadták az osztrák főváros első kutyás kompentenciaközpontját, ahol többek között tanácsadással, kutyakekszsütő- és elsősegély-tanfolyammal valamint kutyafóbia-kezeléssel várják az érdeklődőket. 

Kanadából jön a gasztroújdonság 

Kanadából jön a gasztroújdonság

Neckermann golfkóstoló 

Versenyző golfosok és az üzleti partnerei részére szervezett a Neckermann és a spanyol idegenforgalmi hivatal egy vidám golfkóstoló programot a Highland Golfclubban 2013. júllius 4.-én.

Óriásrobot épült használt mobilokból 

Másfélezer használt mobilból épült a Telekom megarobotja a Volton. Zámbó István és Wahorn András is segít a képzőművészeknek.

Elindult a Bónusz Brigád mobilverziója 

Elindult a Bónusz Brigád mobilra optimalizált weboldala. 

Indul a Facebook Graph Search 

Hivatalosan mától indul a Google Search konkurenciájának tartott Facebook Graph Search, írja a Kreatív Online.

Elment a mama... 

Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tóth Viktorné (Jutka) 2013. június 18-án életének 69. évében elhunyt.

Magyar expedíció indul a pigmeusok földjére 

2013 szeptemberében 10 afrikai országon átívelő, kulturális-ismeretterjesztő expedíció indul Budapestről. A túra érinti Dzsibutit és eljut a pigemusok földjére is. 

Tündérujjak, vízmarketing, ágyspecialisták, terítéstitkok és a NAV szeme mindent lát 

Épp három éve indítottuk klubprogramunkat, és a jubileumi eseménynek nem is találhattunk volna jobb helyszínt, mint az Első Pesti Rétesház Kávéház és Éttermet. 

Tündérujjak, ágyspecialisták, terítéstitkok 

Épp három éve indítottuk klubprogramunkat, és a jubileumi eseménynek nem is találhattunk volna jobb helyszínt, mint az Első Pesti Rétesház Kávéház és Éttermet. 

Fittikém a kém 

A több mint 20 éves Don Pepe étterem- és pizzéria lánc a Horalky ostyaszelet gyártójával és forgalmazójával közösen nagyszabású országos „kalandtúrát”szervez!
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!