Útikönyvek helyett

Útikönyvek helyett 

Ha akarjuk, ha nem, az általunk használt elektronikai és hírközlési eszközök révén mindennapi életünk valamiféle digitális kontextus részévé válik.
Fészekrakók

Fészekrakók 

Divat: közel lenni a természethez. Hóbort: túl közel lenni a természethez!
Több mint sátor

Több mint sátor 

Egy könnyűzenei fesztiválra nem a kényelem kedvéért meg az ember, de úgy nagyjából 16 felett már nem mindegy, hol hajtja álomra a fejét.
A méret a lényeg

A méret a lényeg 

Igencsak előrelátóak (vagy szerencsések) azok a légi utasok, akiknek még sohasem akadt problémájuk a kézipoggyászukba rakott pipereholmik miatt; különösen a 2-3 napra egyetlen táskával elrepülőknek réme a biztonsági átvilágítás, amely után kíméletlenül kivetetik, és a kukába dobatják a 100 ml-nél nagyobb űrméretű tubusokat, flakonokat, üvegeket.
Kinek valók az Aquaparkok?

Kinek valók az Aquaparkok? 

Az EconoConsult mystery shopping rovata a hazai fürdőket vizsgálja, vendégszempontú megközelítésben. Ellentétben az eddigiekkel ebben a hónapban nem három fürdőt látogatott meg egy vendég, hanem három különböző célcsoport próbált ki egy komplexumot. Ennek oka, hogy szerettük volna kideríteni, vajon lehet-e egy fürdő több korosztálynak is egyformán kellemes élmény. Jelen számunkban egy fedett aquaparkot veszünk górcső alá. Tesztelőink továbbra is átlagos belföldi turistaként jellemezhető próbavásárlók. Tapasztalataikról – amely kiterjed az utazás előtti információgyűjtéstől a tartózkodás alatti élményeken át a fürdőhelyi környezet megítéléséig – strukturált kérdőívet töltenek ki. Rovatunk célja, hogy pillanatképet rögzítsen az adott látogatás során szerzett egyéni benyomásokról, kizárólag a vendégek szemével.

Jönnek Pannónia Csillagai – hamarosan teljes lesz a Baranyai Élménykörút 

Még az idén jönnek „Pannónia Csillagai” – vagyis teljessé válik az az öt elemből álló „élménycsomag”, amely Baranyai Élménykörút néven várja majd a turistákat. Az összesen 3,2 milliárdos projekt a Dél-dunántúli Operatív Program keretében, az Európai Unió támogatásával valósul meg.

Egyszerűbb lesz a turisztikai idénymunkások folgalkoztatása? 

A munkaadók által korábban kifogásolt naponkénti elektronikus bejelentési kötelezettség nem változik, viszont a munkavállalóknak és a munkaadóknak is több ponton előnyösek az egyszerűsített foglalkoztatásról benyújtott törvényjavaslat szabályai. A törvényjavaslatot Czomba Sándor és Font Sándor (Fidesz) képviselők jegyzik.

Nem kerültek be a magyarok a Bocuse d'Or világdöntőbe 

Nem sikerült a kitűzött cél elérése a magyar csapatnak a kedden befejeződött genfi Bocuse d'Or Europe-on.

Ha magyar vagy, pálinkát igyál! 

A pálinka a nemzeti imázs meghatározó itala lehet hazánkban, akárcsak Franciaországnak a konyak, Angliának a whisky, vagy Mexikónak a tequila – hangzott el egy budapesti konferencián.

A világörökség része lehetne a szomolyai cseresznye? 

Igazi turisztikai látványosságot nyújtott a napokban tartott kilencedik szomolyai cseresznyefesztivál melyre több, mint hétezren érkeztek az Egerhez közeli kis borsodi faluba.

Szakácsot keresnek Németországba 

Németországi (Bajor, Baden-Württemberg) szálloda, étterem szakácsot keres.

Titkos tippek utazásszervezőknek Bécs és környékére 

A Lichtenstein hercegek álma hozta létre a világ egyik legnagyobb és legértékesebb magán műkincsgyűjteményét.

Az Accor Services ma már Edenred 

Az Accor csoport, a hotel és az utalványos üzletág már korábban bejelentett szétválása kapcsán az Accor Services nevét is megváltoztatta: a vállalat új neve kedd óta Edenred.

Tönkreteszi a Galapagos-szigetek élővilágát a turizmus 

A Dél-Amerika partjaitól 1000 kilométerre fekvő Galapagos-szigetek különleges élővilágát egy friss cikk szerint komoly veszély fenyegeti a turisták részéről.

Budapest a Lonely Planet TOP10-es listáján 

A Lonely Planet Europe 2010-es kiadásában Budapest is felkerült a 10 ajánlott város közé.

Az európai krízisből profitál a horvát turizmus 

A görög válság, a hétfőn bejelentett nagyszabású német takarékossági lépések és a spanyol, portugál gazdaság gondjai miatt a korábbinál több vendéget várnak idén a horvát Adriára - mondta el az MTI-nek kedden Abbáziában (Opatija) a város idegenforgalmi szervezetének igazgatója.

Csigák veszélyeztetik Egyiptom turizmusát 

Egy apró tengeri csiga tetemes károkat képes okozni a korallzátonyokon – állapították meg új-zélandi kutatók. A pusztítás mértéke meghaladja az éghajlatváltozás vagy a korallfehéredés okozta rongálást.

Szabadabb lesz az út a külföldi gyógykezelések előtt 

Az uniós egészségügyi miniszterek kedden döntöttek arról a betegmobilitást jelentősen fellendíteni hivatott majdani jogszabályról, amelynek főszabálya, hogy betegként az uniós állampolgárok más tagállamban is alávethetik magukat valamilyen egészségügyi kezelésnek, ám a költségeket csak olyan mértékben lehet a hazai egészségügyi pénztártól visszaigényelni, amennyibe egy ugyanolyan vagy hasonló kezelés az illető hazájában kerülne.

Fordulatot hozott a jó idő a Balatonnál 

A jó idő és a forint pörgeti a Balatont, a katasztrofális előszezon után néhány nap alatt 180 fokos fordulatot vett a balatoni idegenforgalom: a nívós szállodáktól a panziókon át a fizetővendéglátásig szinte óráról órára javul a foglaltság - írta a Napi Gazdaság.

A Szentkirályi a Magyar Vöröskereszttel karöltve segít  

Az ország három pontjára szállítanak közel 54 ezer liter ásványvizet

Új kereskedelmi igazgató a Tchibonál 

2010. május 1-jétől új kereskedelmi igazgató vette át a Tchibo Budapest Kft. kereskedelmi osztályának vezetését.

Jobb és olcsóbb lesz a pálinka? 

Minőségromlástól tartanak a hivatásos főzdék a szabad pálinkafőzés bevezetése után, az őstermelők azonban örömmel fogadták a hírt, költségcsökkenést és minőségjavulást várnak. Orbán Viktor miniszterelnök a kormány első gazdasági akciótervében jelentette be, hogy a termelők otthon is kifőzhetik a gyümölcsöt - írja a kecskemetlapok.hu.

Megvan a turizmusért felelős új helyettes-államtitkár is 

Dr. Horváth Endre főiskolai docens, a közgazdaság-tudományok doktora, az első Széchenyi-terv szakértője lett a második Orbán-kormányban a turizmus szakterületért felelős új helyettes-államtitkár.

Kinn lesz a vízből a tokaji Hegyalja Fesztivál 

Várhatóan több ezer köbméter vizet kell majd leszivattyúzni a kelet-magyarországi régió legnagyobb zenei rendezvényének, a Hegyalja Fesztiválnak otthont adó rakamazi üdülőterületről, a július közepére meghirdetett fesztivált azonban nem halasztják el.

Orbán engedélyezné a pálinkafőzést 

Egykulcsos, családi adózás, szabad gyümölcspálinka-főzés, erős spórolás a közszférában, 98 százalékos adó a végkielégítésekre, szabadságmegváltásra a közszférában, a 2 millió forintban bekorlátozott állami vezetői bérek, az állam konyhájára évente 200 milliárd forintot hozó bankadó, kiterjesztett Széchenyi-program - ezek a kormány első akciótervének főbb elemei.

Többmilliós beruházás Cserkeszőlőn 

Bokrétaünnepet még nem tarthatnának a Cserkeszőlői Gyógy és Strandfürdőben, mert csak a nyár végére készül el teljes egészében az a fürdőfejlesztés, amelyre uniós pályázaton és forrásból 451,5 millió forintot nyertek.

Kevesebbet utaztunk külföldre az első negyedévben 

A Központi Statisztikai Hivatal a napokban tette közzé a 2010 első negyedévére vonatkozó nemzetközi turisztikai kereslet adatait.

Hogyan fejlődhet tovább a TDM rendszer? 

A TDM szervezeti rendszer továbbfejlesztéséhez a Turisztikai Szakállamtitkárság és az MT Zrt. TDM Koordináció szakmai javaslatot készített.

A Pannon-tenger Múzeumba kerülhetnek a 7,5 millió éves mocsárciprusok 

A Bükkábrányban talált több millió éves mocsárciprusoknak és a rudabányai ősmajomleleteknek is otthont adhat a Pannon-tenger kiállítóépület, amelynek kialakítására 459 millió forintos támogatást nyert a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat és a miskolci Herman Ottó Múzeum az Észak-magyarországi Operatív Program (ÉMOP) Turisztikai Attrakció pályázatán.

Évekig is eltarthat a Mexikói-öböl tisztítása 

Az amerikai parti őrséget kiképezték olajszennyeződések eltakarítására, de még így is évekre lesz szükség a Mexikói-öböl megtisztításához. A szivárgást a BP még hónapokig nem tudja elállítani. Obama szerint egyértelmű, hogy a tragédiának súlyos, folytatódó gazdasági következményei lesznek.

Metálünnep Szegeden 

Hatalmas szabadtéri koncert részesei lehetnek a metálzene rajongói június 22-én szerte a világon. A heavy metál legendás négyese, a METALLICA, a SLAYER, a MEGADETH és az ANTHRAX soha nem lépett fel még együtt, egy éjszakán színpadra – most megteszik a Sonisphere Fesztivál Turné keretében Európában mindössze 7 helyszínen.

TASZ: a lényeget kitakarták a sávolyi szerződés tervezetből 

A sávolyi motorverseny pálya megvalósíthatósági tanulmányának részét képező szerződéstervezetbe belefoglaltak egy opciós megállapodást, amelynek értelmében a kizárólagos állami tulajdonú Magyar Turizmus Zrt.-n keresztül az állam öt éven belül megvásárolhatta volna az adósságokkal terhelt versenypályát a beruházást MFB-hitelből finanszírozó befektetőcsoporttól - közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) hétfőn.

Észtországgal bővül az eurózóna 

Az euróövezet tagjává válik Észtország január elsején - mondta ki Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök hazájának fővárosában hétfőn, miután a zónát jelenleg alkotó államok pénzügyminiszterei egyetértettek az Európai Bizottság erről szóló javaslatával, jelentette az MTI.

Megvan az Év Fagylaltja 

A házias vidámság fantázianevű kreáció lett a szabadon választott kategória győztese a XIII. Év Fagylaltja versenyen hétfőn Budapesten.

MUISZ: az oktatási intézmények ne folytassanak utazásszervezést! 

A MUISZ levélben arra kérte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt, hogy az oktatási intézményeket kérje fel a jogszabály következetes betartására, amely kimondja, hogy nem végezhetnek utazásszervezői tevékenységet.

400 kiló csülökkel és egy millió forinttal támogatja a METRO a Csülökparádét 

A METRO Kereskedelmi Kft is támogatja a 10. Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé rendezvényt, június 8. és 13. között. Idén 100 csapat méri össze tudását a csülökpörkölt főző versenyen.

Bréking: Nem sikerült a bravúr 

Nem sikerült a kitűzött cél elérése a magyar csapatnak a kedden befejeződött genfi Bocuse d'Or Europe-on.

Vándor Ágnes lesz a PPH ügyvezetője 

Münchenben folytatja karrierjét Fabian Müller, a Turizmus Trendet is kiadó Professional Publishing Hungary (PPH) ügyvezető igazgatója. A kiadót júliustól Vándor Ágnes vezeti.

Ezereurós büntetés a gyanútlan turistának a hamis Louis Vuitton-ért 

Ezer euróra - mintegy 288 ezer forintnyi összegre - büntetett az olasz rendőrség egy osztrák turistát a jesolói strandon, mert hamisított Louis Vuitton-táskát vásárolt egy illegálisan kereskedő afrikai árustól.

Új szereplő a MICE palettán 

Új, magas színvonalú beutaztatásra szakosodott DMC-lánc debütált PREMIUM INCOMING márkanévvel a nemzetközi szakmai közönség előtt a május végi frankfurti IMEX vásár magyar standján.

Zenélnek a szökőkutak Győrben 

Megújult a győri Széchenyi tér: a 2008-ban elkezdett fejlesztésbe az unió 900 millió, a város 400 millió forinttal szállt be.

Hamarosan kezdődik a Miskolci Operafesztivál 

A fennállásának tizedik évfordulóját idén ünneplő Miskolci Nemzetközi Operafesztivál az Európai Unió szinte minden tagállamának kultúrájából ízelítőt kíván adni a zene nyelvén.

Díjátadóval zárult az Urbitális Majális 

A 2010-es Urbitális Majális utolsó programját, a fesztivál hivatalos záróbuliját június 4-én, pénteken este 18 órakor tartották a Kőleves Kertben.

Vásárhely megújítja a belváros egy szakaszát 

Augusztusra egységes arculatúvá válik a vásárhelyi Zrínyi utca Dr. Imre József utcáig tartó szakasza, amely az elképzelések szerint a régi promenád hangulatát idézi majd. A város saját zsebből felújítja a házak homlokzatát, a járda díszburkolatot kap.

Az olajfolt elérte Florida strandjait 

Az olajszennyeződés a Mexikói-öbölben elérte Floridát; kátránydarabokat és ragacsos olajat sodort partra a víz pénteken az északnyugati Pensacola üdülőparadicsomának hófehér homokú strandjainál.

Kikötőt avattak Balatonbogláron 

Mintegy 340 millió forintos fejlesztő és bővítő beruházás elkészültével szombaton átadták a vitorlázóknak a balatonboglári Kaáli Nagy Dezső vitorláskikötőt.

Már száz étterem jelentkezett az idei borszerdákra 

Az idén négy tematikus borszerdát és egy hozzájuk kapcsolódó gasztronómiai versenyt szervez a Borszerda csapata a Közösségi Bormarketing Alap támogatásával.

Varangyölésre buzdítja Ausztrália a turistákat 

A varangyosbéka-ölés turistaprogramként való bevezetését javasolta az észak-ausztráliai Darwin polgármestere.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!