Megvan a turizmusért felelős új helyettes-államtitkár is
Dr. Horváth Endre főiskolai docens, a közgazdaság-tudományok doktora, az első Széchenyi-terv szakértője lett a második Orbán-kormányban a turizmus szakterületért felelős új helyettes-államtitkár.
Amint azt korábban megírtuk, Matolcsy György, az első Orbán-kormány volt gazdasági minisztere (2000-2002) vezeti a nemzetgazdasági csúcstárcát, és a turizmusirányítás tervezéssel kapcsolatos területe is idetartozik, amelyet – más területek mellett – Cséfalvay Zoltán, az Andrássy Egyetem tanára, a Fidesz gazdasági programjának egyik készítője felügyel stratégiai államtitkárként.
A kormányfő hétfőn ötvennégy helyettes államtitkárt nevezett ki. Szerkesztőségünk nem hivatalos forrásból úgy értesült, hogy közülük Dr. Horváth Endre főiskolai docens, a közgazdaság-tudományok doktora, az első Széchenyi-terv szakértője lett a turizmus szakterületért felelős új helyettes-államtitkár. Aki többet szeretne megtudni Dr. Horváth Endréről, olvassa el blogját a http://turisztika.blogspot.com/ címen, ahol a szakember így vall magáról: „Huszonéve oktatok, tizenéve vezetek projekt- és értékesítő csapatokat.”
A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.