Próbavásárlóink ez esetben a budapesti Aquaworldöt keresték fel és tesztelték: egy húszas éveinek közepén járó fiatal, gyermektelen pár; egy harmincas éveinek közepén járó házaspár négyéves ikergyermekeikkel; valamint egy negyvenes évei elején járó apuka tízéves kislányával. És hogy miért pont az Aquaworldöt? Mert ez a létesítmény Magyarország első igazi, hagyományos értelemben vett fedett megaaquaparkja, amelynek nagyon oda kell figyelnie szolgáltatásainak minden apró részletére, mert sarkában a konkurencia a nemrég átadott szegedi Aquapolis és a hajdúszoboszlói Aqua-Palace révén. Próbavásárlóink tapasztalatai, élményei ahhoz nyújthatnak hasznos észrevételeket, hogy a különböző korosztályú vendégek szempontjából miként szolgálja ez a létesítmény a kikapcsolódást, élményszerzést.
Egy fürdő, amely úgy hirdeti magát: „Élmény az egész családnak!” – Európa egyik legnagyobb fedett vízi élményparkjaként kínálja magát, egész éven át felejthetetlen szórakozást nyújtva minden korosztálynak. Hogy megtudjuk, így van-e, felkértük három különböző korosztály képviselőit, vegyék igénybe az Aquaworld szolgáltatásait, és mondják el véleményüket a tapasztaltakról. A 2008 végén nyílt fürdőkomplexum egyike Magyarország legmodernebb élményfürdőinek, de vajon tényleg minden igényt kielégít? Elégedettek voltak-e látogatóink a kapott élménnyel, a személyzet felkészültségével, az árakkal, a higiéniával? Visszatérnének-e, és javasolnák-e másoknak is, hogy ebben a fürdőben töltsék el szabadidejüket?
Mi is lehet élvezetesebb program egy kisgyermekes családnak egy esős vasárnapon, mint bevenni magát egy vízi paradicsomba? Nos, következő próbavásárlóink – harmincas apuka-anyuka, két négyéves gyermekükkel – a nehezebben kimozduló típushoz tartozó középfokú végzettségű házaspár. De az élmény reményében autóba ültek, és elindultak a számukra egyébként ismeretlenül is pozitív imázzsal rendelkező Aquaworldbe. Előzetes tájékozódásuk során minden információt megkaptak a honlapról, és a telefonos érdeklődésre kapott válaszok is jó benyomást keltettek bennük. Maximális pontszámmal értékelték a fürdő megközelíthetőségét; a díjtalan és kulturált parkolási lehetőséget; a külső és belső attraktivitást; a medencetér és a szaunák változatosságát; a látványos, ötletes megoldásokat; a tisztaságot, a személyzet hozzáállását. Ám egy kisgyermekes család más szempontokat tart fontosnak a komplexum értékelésénél, mint előző célcsoportunk. Látogatóink közül ők voltak a legárérzékenyebbek, ami érthető is, hiszen négy személynek belépőről, étkezésről gondoskodni jobban megterheli a pénztárcát. Kifogásolták az öltözők szűkösségét. Mindent rendben találtak a víz hőmérsékletét illetően, de a különböző terek közti levegő hőmérsékleti különbsége miatt féltették gyermekeik egészségét, akiket egyébként annyira elragadott a fürdő színes világa, hogy ki sem akartak jönni a vízből. Házaspárunk is hangot adott biztonsággal kapcsolatos aggályainak: megjegyezték, hogy a burkolólapok nagyon csúszósak, és hiányolták a figyelmeztetéseket egyes helyeken a hirtelen vízmélyülésről. Tartalmasabban tudták volna eltölteni idejüket, ha több az igénybe vehető ingyenes animált program, de összességében kellemes, élménydús kikapcsolódásként értékelték látogatásukat az Aquaworldben.
Tanulság: ha a célcsoportunk a család, sok és változatos programkínálattal kell, hogy elvarázsoljuk a gyermekeket, emellett folyamatosan törekednünk kell a valódi egyediségre, a másoktól jól megkülönböztethető arculatra és szolgáltatáscsomagra.
Összesített értékelés | Húszas éveiben járó pár | Harmincas éveiben járó pár két kisgyermekkel | Negyvenes éveiben járó apuka 10 éves lányával |
Látogatás előtti várakozás |
![]() |
![]() ![]() |
![]() |
Parkolási lehetőségek | - |
![]() ![]() ![]() |
![]() ![]() ![]() |
Árak |
![]() |
![]() |
![]() |
Személyzet kedvessége, hozzáállása |
![]() ![]() |
![]() ![]() ![]() |
![]() ![]() |
Öltözők, tisztaság, higiénia |
![]() ![]() |
![]() ![]() |
![]() ![]() ![]() |
Hangulat, belső terek megjelenése, miliője |
![]() ![]() ![]() |
![]() ![]() ![]() |
![]() |
Levegő- és vízhőmérséklet |
![]() ![]() ![]() |
![]() ![]() |
![]() ![]() ![]() |
Biztonság |
![]() ![]() |
![]() ![]() |
![]() ![]() ![]() |
Attraktivitás, élmény, egyediség a komplexumban |
![]() ![]() ![]() |
![]() ![]() |
![]() |
Medenceprogram |
![]() ![]() ![]() |
![]() ![]() |
![]() |
Egyéb időtöltési lehetőségek, programok (vizes, száraz) |
![]() ![]() |
![]() |
![]() |
Étkezési lehetőség, kínálat |
![]() ![]() |
![]() |
![]() |
Pihenőterek |
![]() ![]() ![]() |
![]() ![]() ![]() |
![]() |
Mennyire szolgálta a tartózkodás a szórakoztatást? |
![]() ![]() ![]() |
![]() ![]() ![]() |
![]() ![]() |
Visszatérési hajlandóság |
![]() ![]() ![]() |
![]() ![]() ![]() |
![]() |
Eltöltött idő | 6 óra | 3,5 óra | 3 óra |
Összesített helyezés az élmény, ár-érték arány alapján (visszatérési hajlandósággal) |
1 |
2 |
3 |
|