Újabb témaút Székelyföldön: székely kapuk útja 

Tematikus utak kialakítását tervezik a romániai Hargita megyében európai uniós pályázatok révén - írja a Krónika című kolozsvári napilap internetes oldalán.

Gasztroutca lesz a Corvin sétányon 

Következő fázisához érkezett a Corvin sétány fejlesztése: Corvin Gastro néven 4.200 négyzetméteren hoz létre egy speciális vendéglátó helyet a Corvin sétány lakóépületeinek földszinti üzleteiből a fejlesztő Futureal - mondta Tatár Tibor, a Futureal Development Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.

Madárdal-tanösvényt adtak át a Velencei-tónál 

A Velencei-tó és a dinnyési Fertő védelmi terület madár-és növényvilágának, geológiai és természeti érdekességeinek megismerését teszi lehetővé a közelmúltban megnyitott Madárdal-tanösvény.

Tüskevár épül Százhalombattán 

A Tüskevár című filmből jól ismert vadregényes körülmények között táborozhatnak jövő évtől Százhalombattán a gyerekek, ugyanis hamarosan megépül egy hangulatos gyermek- és ifjúsági tábor a várostól egyórányi távolságra lévő Rétimajorban.

Elhunyt a brit gasztronómia magyar reformere 

Elhunyt Egon Ronay, a brit gasztronómia világhírű, magyar származású reformere és kérlelhetetlen kritikusa.

Magyar vezető az Electroluxnál 

2010. június 1-jével dr. Gönczy Sándor személyében magyar szakember került az Electrolux európai tűzhelygyártásának élére.

Pörgeti a világkiállítás eladásait a foci VB 

A sanghaji expóra is "beköltözött" a labdarúgó világbajnokság, a városban közel húsz százalékkal nőttek a kiskereskedelmi eladások májusban, expóajándékokból pedig már öt hónapra tervezett mennyiség kelt el.
Elhunyt a brit konyha magyar forradalmára

Elhunyt a brit konyha magyar forradalmára 

Életének 95. évében, szombaton a berkshire-i Yattendornban elhunyt Egon Ronay, akit tavaly a brit szakemberek a szigetország legbefolyásosabb éttermi személyeségei közé választottak.

Élményvonattal a Balaton északi partjára 

A MÁV Nosztalgia a klasszikus balatoni kirándulások hangulatát idéző vonatot indít június 26-án, szombaton a Balaton északi partjára, amelyen az uticél érdekessége mellett már maga az utazás is élmény. Badacsonyi bortúrára utazhatunk vagy meglátogathatjuk a tapolcai Tavasbarlangot, de akár a NOHAB mozdonyt is lefotózhatjuk a nyílt pályás megálláson.

Indul a közbeszerzés a tiszadobi kastélyfelújításra 

Rövidesen kiírják a tiszadobi Andrássy-kastély 2,2 milliárd forint értékű rekonstrukciós programjának közbeszerzési felhívását - jelentette be pénteken Kósa Tímea, a projekt szakmai koordinációját végző szabolcsi területfejlesztési és környezetgazdálkodási ügynökség igazgatója Nyíregyházán.

Raftingbalesetben halt meg egy magyar Montenegróban 

Csónakbalesetben meghalt egy magyar turista csütörtökön Montenegróban.

A Szépasszonyvölgy most megmutatja, mi fán terem a szőlő 

Turisztikai látogatóközponttá alakítják az egri Szépasszonyvölgyben található szabadtéri színpadot az Új Magyarország Fejlesztési Terv támogatásával - jelentette be pénteken a település polgármestere.

Hosszabbított nyitvatartással szépítenek a budapesti strandok 

Hosszabbított nyitvatartással készülnek a budapesti strandok a hétvégi kánikulára. Szombaton és vasárnap a fürdőzők száma a 20 ezret is elérheti.

Kicsit romlott a magyar fürdővizek minősége 

Továbbra is kiváló a fürdővizek minősége az EU-ban – állapította meg egy csütörtökön közzétett friss kimutatás, amely az európai fürdőhelyek tavalyi adatait összesítette. Magyarországon ugyanakkor az előző évihez képest valamelyest romlott a helyzet.

Húsz éves a Chaine des Rotisseurs 

A Chaine des Rotisseurs magyarországi egyesülete 2010. júniusában gasztronómiai programokkal ünnepelte alapításának huszadik évfordulóját.

Szombattól elég a személyi Szerbiába 

Január 10-én a Magyar Külügyminisztérium közleményt adott ki a Szerbiába utazó magyar állampolgárok részére.

Hűtlen kezelés a gyanú a Hadik kávéház kapcsán 

A hűtlen kezelés gyanúja merül fel a Hadik kávéház épületének felújítása kapcsán a XI. kerületi Fidesz szerint és kifogásolják a még el nem készült kávéház bérleti szerződését is - adta hírül a Független Hírügynökség.

Lezárták a Margitsziget egy részét 

Lezárták a Margitsziget pesti oldalának egy részét, mivel csütörtökön három egészséges fa is kidőlt a Duna áradása, valamint a tartós esőzéstől átnedvesedett talaj miatt.

Ismét világraszóló álomállás-marketing: naptejkenő a francia luxusüdülőhelyen 

Két diák lett a győztese a 2010 nyári munkájára meghirdetett álláspályázatnak Franciaországban: hat héten át ötezer eurós (1,4 millió forintos) zsebpénzért ők kenhetik a nyaralókra a naptejet az Atlanti-óceán partjának egyik legfelkapottabb üdülőhelyén, Sables-d,Olonne strandján.

Ha nincs vébé a tévén, zuhan a forgalom? 

Kissé eltérő véleményen vannak a vendéglátósok a ma kezdődő focivébével kapcsolatban. Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint az éttermekben, vendéglátó-ipari egységekben közvetített meccsek puszta szolgáltatásként jelennek meg és kizárólag a forgalom megtartására lesznek jók.

Martonyi első útja Szerbiába vezetett 

Az új kormány is elismeri a szerb-magyar kapcsolatok fontosságát: Martonyi János első hivatalos útja Szerbiába vezetett.

Aranyat lehet mosni a komáromi erődben 

Felújítják és állandó kiállítótérre alakítják a Monostori Erőd legfontosabb részét, a 140 éves Dunai-bástyát; a beruházáshoz az Európai Unió 385 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott.

Akadnak még szabad helyek a foci vébére 

Még néhány nap, és indul a labdarúgó világbajnokság a Dél-afrikai Köztársaságban. Ez az első alkalom, hogy Afrika adhat otthont a rangos sporteseménynek. Az érdeklődők a menetrend szerinti járatok mellett charterrel is utazhatnak Magyarországról.

Dr. Róna Iván az ETC új alelnöke 

Június 10-én az Európai Turisztikai Bizottság Brüsszelben megrendezett 55. igazgatósági ülése és 78. közgyűlése keretében a résztvevők a Szervezet egyik alelnökévé választották Dr. Róna Ivánt, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatóját.

A kormány kitüntetett szerepet szán a turizmusnak 

A kormány a korábbi ciklusához hasonlóan kitüntetett szerepet szán a turizmusnak, mert az ágazatból befolyó közvetlen haszon mellett a gazdaság más részeinek is motorja lehet - jelentette ki dr. Navracsics Tibor csütörtökön Veszprémben.

A szexturizmus tarolt az idei szakdolgozati workshop-on 

A hallgatók kutatási tevékenységének ösztönzése érdekében a Kodolányi János Főiskola Turizmus Tanszék 2006 óta minden évben szakdolgozati versenyt szervez a végzős turizmus szakos hallgatók számára. A sorrendben hatodik megmérettetésre, 2010. június 7-én a Kodolányi János Főiskola Budapesti Regionális Oktatási Központjában került sor.

Pert nyert az LMP Sukoró ügyben 

A Lehet Más a Politika (LMP) jogerősen pert nyert a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) ellen a sukorói telekcsere-iratok kiadásának ügyében.

A Pilis völgyei továbbra is zárva a turisták előtt 

A kirándulásra csábító jó idő ellenére továbbra is le vannak zárva az esőzések miatt károsodott útszakaszok a Pilisben. Fakidőlésekre a lezárt útszakaszokon kívül, az erdőterület egészén bárhol számítani lehet.

Árvíz - Veszélybe kerültek a műemlékek is Észak-Magyarországon 

Az elmúlt hetek esőzései és az árvíz miatt veszélybe kerültek Észak-Magyarországon a műemlékek és a régészeti lelőhelyek is - tájékoztatta Paszternák István régész, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) Észak-magyarországi Irodájának vezetője az MTI-t szerdán.

Újra látogathatók a mecseki parkerdők 

Egy hét elteltével ismét látogatható két kedvelt pécsi kirándulóhely, a Mecseki Parkerdő, valamint a Malomvölgyi Pihenő és Parkerdő, amelyek korábban a nagy esőzések miatt életveszélyessé váltak - közölte a Pécs Holding Zrt. szerdán az MTI-vel.

Legyen újra kivétel a szállodai és éttermi szolgáltatás a közbeszerzéseknél! 

Több szolgáltatást - így a szállodai- és éttermi-, továbbá szórakoztató-, kulturális- és sport szolgáltatást - a 206 ezer eurós uniós értékhatárig közbeszerzés nélkül lehessen igénybe venni - javasolják a parlamentnek Kósa Lajos és L. Simon László (Fidesz) képviselők, a szerdai dátumot viselő módosító indítvány az Országgyűlés honlapján olvasható.

Megszépül Csongrád főtere 

Szeptember elejére készül el Csongrád új főtere. Már a Nagyboldogasszony-templom felújításán is dolgoznak, ott novemberig kell befejezni a munkákat.

A HOTREC válaszai a turizmus válságára 

Dr. Niklai Ákos, HOTREC vezetőségi tag a VIMOSZ szerdai konferenciáján vázolta a szövetség európai trendekkel kapcsolatos tapasztalatait.

Éjjeli lepkék, kancák és mének 

Különleges látnivalókkal, érdekes programokkal várja a turistákat júniusban Békés megye.

Az idén a csapatépítésen (is) spórolnak a cégek 

A hivatásturizmus egyik ellentmondásos trendje a csapatépítés.Sokan nem hisznek benne, felesleges időpocsékolásnak tartják, mások esküsznek rá, és rendszeresen szerveznek munkatársaiknak speciális tréningeket.

Hogy hat az utazási piacra a forint-euró árfolyam ingadozása? 

Összeállításunkban az utazási piac több mérvadó szereplőjét kérdeztük meg az ingadozó forintárfolyammal kapcsolatban. Arra kerestük a választ, milyen árfolyamon áraztak az irodák a szezon előtt, milyen forint euró–dollár árfolyamnál „szisszennek fel”, kezdenek számolgatni, és mindez miképp érintheti az utazási hajlandóságot, és milyen technikákkal védhetik ki az árfolyam-ingadozást. A válaszok alapján egyértelmű, hogy az irodák általában hűvös fejjel és biztos kézzel az árfolyam stabilizálódását várják.

A beutazási illeték meg az olajfolt 

Sohasem fordult elő, hogy magyar utazási iroda nélkül nyissák meg a Pow-wow-t. A legnagyobb amerikai utazási vásáron – amelynek idén a floridai Orlando adott otthont – így hiába várta magyar üdvözlő felirat a delegátusokat, csak a magyar újságírók örülhettek neki.

Mihez kezd az új kormány a turizmussal? 

Túl sok konkrétumot még most sem lehet tudni, de értesüléseink szerint két tárca felügyeli majd az Orbán-kormányban a turizmust. Matolcsy György, vezeti a nemzetgazdasági csúcstárcát.

Tizenkilenc férfi dönt a szakma legfontosabb kérdéseiről 

Az új parlament néhány hete felállt Sport- és Turisztikai Bizottságának tagjai közül heten eddig is képviselők voltak, és részt vettek a bizottság munkájában, a többiek újak. A bizottság elnöki tisztjét továbbra is Bánki Erik tölti be, két alelnöke Szalay Ferenc (FIDESZ) és Zakó László (Jobbik). Az információkat a Parlament honlapjáról, illetve a politikusok saját honlapjáról gyűjtöttünk.

Kiemelt szerepet szán az új kormány a turizmusnak 

„Kiemelt szerepet kap a turizmus Magyarország gazdasági stratégiájában” – kezdte beszámolóját Dr. Matolcsy György, turizmusért is felelős nemzetgazdasági miniszterjelölt az Országgyűlés Sport- és turisztikai illetve Oktatási, tudományos és kutatási bizottsága előtti meghallgatásán.

Gyula, a színes élmények otthona 

A nemrégiben felújított belváros utcáit, tereit polgári hangulat lengi át, melynek számos szökőkút, virág és fa ad könnyedséget. Büszkén viseli a látnivalókban gazdag Gyula, a „vizek és szökőkutak” vagy a „fák és virágok városa” címeket, hiszen mindegyikre rászolgált az évek folyamán.

Nekem a Balaton a Riviéra 

A Nyugat-Balaton térségében, Keszthely, Hévíz és Gyenesdiás környékén rengeteg fejlesztés kezdődött meg, illetve valósult meg a közelmúltban. A nyári szezonra megszépült környezettel és új vonzerőkkel várják az üdülőhelyek a turistákat.

A Királyi Kastélyon túl 

Szada, Pécel, Csömör, Kistarcsa – mind a Gödöllői kistérség települései, ám míg a királyi kastélyt sokat ismerik és látogatják, az említett helyeket ritkábban keresi fel vendég. Pedig érdemes. Optimizmusra ad okot, hogy a kistérség számos turisztikai attrakciójának megújulását elkötelezett szakemberek tekintik szívügyüknek.

Minden ízében élmény! 

Európa egyik legnagyobb egybefüggő síkságának meghatározó része a Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyéket magában foglaló Dél-Alföld. Már messziről hallatszik a muzsikaszó, a hangos vigadalom hangja, közeledve már érezzük a sülő-fővő étkek finom illatát, még közelebb érve pedig részesei lehetünk a fesztiváli forgatagnak. Nem múlik el úgy nap a Dél-Alföldön, hogy ne legyen valamilyen kikapcsolódást, feltöltődést ígérő program.

Hiába több a foglalás, mégis rosszabbul állunk, mint egy éve 

Hiába a növekedett az idei első negyedévben a hazai szállodák foglaltsága, a bevételek a tavalyi szint alá süllyedtek – hangsúlyozta Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség elnöke a szövetség május 13–14. között Szegeden zajló 33. közgyűlésén, ahol számos más aktuális téma is szóba került.

Kastélyok, fókák és rododendronok 

200 kiállító és 30 országból mintegy 850 meghívott vendég részvételével zajlott április 14–15. között – éppen a skót légtérzár idején – Glasgow-ban Skócia egyetlen szakmai beutaztató vására, a VisitScotland Expo, amelyre lapunk egyedüli médiumként kapott meghívást Magyarországról.

Szénraktárból szálloda, haltőzsdéből mulató 

A német turisztikai marketing egyik kiemelt témája 2010-ben az ún. Kreatív Németország. A program keretében a Német Turisztikai Hivatal (DZT) a kortárs művészek, építészek, forma- és divattervezők trendteremtő erejére kívánja felhívni a figyelmet, elsősorban a német metropolisokat népszerűsítve. A DZT meghívására munkatársunk Hamburgban és Berlinben igyekezett betekintést nyerni a német kreativitásba.

A felfedezésre váró Ljubljana 

Ljubljana karnyújtásnyira fekszik tőlünk, mégis alig ismerjük. Pedig több figyelmet érdemelne a Budapesttől autópályán alig ötórányira fekvő szlovén főváros, amely történelmi épületekkel, hatalmas parkokkal és különleges rendezvényhelyszínekkel várja a turistákat és az üzleti utazókat.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!