A forint euróhoz viszonyított árfolyama egészen a nyár közepéig teljes nyugalomban erősödött, teljesen függetlenül az amerikai másodlagos jelzálog-hitelezés összeomlásából induló tőkepiaci válságtól.

Erős forint, uniós gazdasági visszaesés

Akkoriban még a hazai exportőrök azon siránkoztak, hogy megöli őket a forint erős árfolyama, és az MNB magas alapkamata mesterségesen tartja ilyen erősen a forintot. Az exportra dolgozó vállalkozóknak ebben részben igazuk is volt, de őket már akkor sem igazán a forint árfolyama hozta nehéz helyzetbe, hanem az Európai Unióban tapasztalt lassulás vetette vissza gazdasági tevékenységüket. A Magyar Nemzeti Bank az infláció elleni harcban valóban egyik eszközének tekintette a forint árfolyamának magasan tartását, hiszen az energia- és élelmiszerárak drasztikus emelkedése miatt valamiféle csendesítésre szorult ennek a magyar gazdaságba való begyűrűzése. Ha az euró/forint és a dollár/forint árfolyama nem gyengül, sőt kicsit erősödik, az enyhíti az energia (olaj és gáz) importárának emelkedéséből adódó inflációs nyomást. Mivel az MNB elsődleges feladata az infláció és a forint vásárlóerejének védelme, érthető is volt e politika jogossága. Azonban már ekkor is voltak vészjósló jelek, hogy valami nincs rendben. A magyar államkötvénypiacon az erős forintárfolyam ellenére nem estek a hozamok, sőt, több hullámban emelkedés volt tapasztalható. Ekkor még senki sem értette, miért történik mindez. Magyarország makrogazdasági mutatói sokat javultak, a költségvetési deficit lefaragása jól sikerült. Az infláció ugyan meg mindig a kívánatosnál magasabb volt, de már látszott, hogy komoly olajárcsökkenés indult be, és a mezőgazdaság is jó évet zár, tehát az előző évben csúcsokat döntő terményárak 2008- ban erősen mérséklődni fognak. Ez mind azt vetítette elő, hogy őszre jelentős havi inflációcsökkenés várható, ami az év vége felé közeledve az MNB-t többszöri kamatvágásra fogja ösztönözni. Ez pedig egyértelműen kötvényvásárlásra sarkallja a befektetőket. Azonban mégsem lehetett látni a vevőket, és nem csökkentek a kötvényhozamok. Az állampapírpiac egyre inkább kezdett telítődni a külföldi eladásoktól.

Miért maradtak el a befektetők?

Senki sem értette, hogy a javuló inflációs és költségvetési környezetben miért nem esnek a hozamok, miért nem jönnek a befektetők. Ennek oka csak ma látható. A befektetők nemcsak a részvénypiacokról kezdték el kimenteni tőkéjüket, de a fejlődő piacokról is. Ennek egyik terepe Közép-Európa volt, így a magyar kötvények sem maradhattak ki. Ősz elejére a helyzet odáig romlott, hogy az állampapírpiac gyakorlatilag összeomlott. Az elsődleges forgalmazók a kereskedés során olyan veszteségeket szenvedtek el, hogy teljes védekezésbe kényszerültek. A hozamban jegyzett árfolyam-marzsok kiszélesedtek, és a piac kezdett megfagyni, az eladni kívánó befektetők nem találtak vevőket. Természetesen a nyár közepi 228 euró/forint árfolyam ekkor már 240 felett járt, és több előrejelzés is megjelent egy esetleges 250-260-as év végi árfolyamról. Eközben a nemzetközi pénzpiacon tovább romlott a helyzet. A Lehman Brothers befektetési bank csődje után a bankközi hitelezés leállt, mert senki sem tudta, melyik lesz a következő intézmény, amely bedől, fizetésképtelen lesz. A rövid távú hitelezés kamatai az égbe szöktek, már ha egyáltalán valaki hajlandó volt a másiknak pénzt kölcsönözni. A Lehman Brothers csődje után robbant a következő bomba. Az izlandi pénzügyi rendszer gyakorlatilag becsődölt. A magas devizaeladósodottság miatt több bank és az állam is fizetésképtelenné vált. Az izlandi korona már eddig is heves spekulációs nyomásnak volt kitéve, de ezekben a hetekben olyan mértékű leértékelődésnek lehettünk tanúi, ami igen ritka a devizapiacok történelmében. Már az is szenzáció, ugyanakkor a vihar kezdetének első jele volt, amikor a korona euró elleni árfolyama átlépte a 100-at, de ekkor meg senki nem gondolta, hogy a csúcs 350 lesz. De ekkor már egy megbénult pénzügyi rendszer állt szemben a beragadt befektetőkkel.

Második Izland?

Ebben a környezetben a magyar kereskedelmi bankok nehéz helyzetbe kerültek. Nehézségük abból adódott, hogy az évek óta jó üzletnek bizonyuló devizahitelezés miatt folyamatosan deviza- (főleg svájci frank és euró) felvevők voltak a nemzetközi pénzpiacon. Ezzel szemben a betétszerkezet miatt folyamatos forintkihelyezők, hitelezők is. Ennek áthidalására létezik ugyan pénzügyi technika (FX swap), de az egekbe szökő devizakamatok miatt ez a piac is szétesett. Így a magyar kereskedelmi bankoknak komoly refinanszírozási gondjai lettek. A külföldi befektetők ezt észrevették, és újabb forinteladásokba kezdtek. Ez volt az a pont, amelynél a forint átlépte a 260-as euró elleni árfolyamot, és napokon belül meg sem állt a 273-as szintig. Ezt a folyamatot az MNB sem nézhette tétlenül. Az események sebességére reagálva segítséget nyújtott a magyar bankoknak, amikor is deviza-refinanszírozási lehetőséget nyújtott számukra, ezzel biztosította kereskedelmi bankjaink rövid távú devizalikviditási ellátottságát. A nemzetközi befektetői környezet azonban nem jól reagált a központi banki lépésekre, sőt második Izlandként kezdték emlegeti Magyarországot. Ez az összehasonlítás természetesen távol áll a valóságtól, de ebben a világpiaci krachhelyzetben az emberek, a befektetők könnyen elveszítik józan ítélőképességüket. Ez abból a szempontból érthető, hogy akkora veszteségeik vannak egyéb piacokon, hogy az egyetlen cél csak a további bukások elkerülése lehet. Aki teheti, menekül a „második Izlandból”, bármelyik országra is húzzak rá ezt a nem túl megtisztelő címet.

A hitelt törleszteni kell

Termesztésen a magyar kereskedelmi bankok is reagáltak a helyzetre, és saját jövőbeni devizafinanszírozásaikat védve egymás után kezdték csökkenteni, visszavágni, esetenként teljesen beszüntetni az újabb devizahitelek folyósítását. Ez üzleti szempontból érthető lépés, de a forint devizapiacára is hatással van és lesz, ugyanis az elmúlt években a folyamatos és gyorsuló devizahitelezés miatt a magyar bankok konstans devizaeladóként jelentkeztek. Hiszen a hitel svájci frankban vagy euróban lett megállapítva, de forintban folyósítva. A két lépés között pedig egy konverziónak kellett történnie. A devizaforgalom másik oldalán azonban a hitelek törlesztése áll. Ha a hitelt felvevő forintban törleszt, a banknak a pénzt svájci frankra vagy euróra kell konvertálnia. A bankok piaci érdeklődése a növekvő devizahitelezés miatt hosszú évek óta nettó svájci frankos euróeladás volt. A jelenlegi helyzetben azonban az új devizahitelek folyósítása visszaesik, ellenben a törlesztések tovább folynak. Ez a devizaforgalmat egy ponton átcsapja nettó svájcifrank- és euróvevővé, ez pedig szemben az elmúlt évek gyakorlatával nem erősíteni, hanem gyengíteni fogja a forint árfolyamát. A mai helyzetből kiindulva nehéz megjósolni, mikor térhet vissza a hasonló mértékű devizahitelezés, vagy esetleg mikor húzzák még szorosabbra a nadrágszíjat a bankok. Ha a devizahitelezés tartósan viszszaesik, az tartós nyomást fog kifejteni a forint árfolyamára. Az enyhülést inkább a nemzetközi befektetői légkör javulásától lehet várni. A magyar hozamok kiugróan magasak a régió devizáihoz viszonyítva. Ha a makrogazdasági környezet tovább javul, ki lehet tűzni az euróbevezetés reális céldátumát is, ami pedig jelentősen megnöveli a befektetők bizalmát. Ez azonban nem kizárólag a magyar pénzügyi vezetésen múlik, hiszen ha a tőke menekül a világban, nem az újabb lehetőségeket fogja keresni. Azoknak, akiknek a jövőben devizakifizetésük lesz (például import), javasoljuk az árfolyamfedezést. Exportőröknek szintén érdemes lehet egy-egy komolyabb gyengülést kihasználniuk, és a meglehetősen kedvező árfolyamon fedezni a közeljövőben realizálódó exportbevételeiket.