Vízum nem szükséges, a franciatudás azonban ajánlatos a Marokkóba látogató magyar turistának. A mindössze négy évtizedes francia uralom ugyanis szinte teljesen frankofonná tette a korábban portugál–spanyol kézben levő gyarmatot. Ezért csak a legfelkapottabb üdülőhelyeken és ötcsillagos hotelekben értik és beszélik az angolt.

Casablanca az ismerős város

A féltucatnyi helyi nemzetközi reptér közül a casablancai első pillantásra kicsit riasztó: a szürke épületben a zsúfoltság, a fojtogató, párás meleg nem sok jóval kecsegtet. A terminálból kiszabadulva sem enyhül a csalódottság – a városba vezető út maga a káosz –, össze-vissza cikázó autók, kórusban feleselő autódudák és szitkozódó sofőrök. A belváros azonban már kellemes meglepetés. No nem azért, mert felismerhetők a Casablanca című film helyszínei – hiszen Humphrey Bogart és Ingrid Bergman egy hollywoodi stúdióban állt a felvevőgépek elé. De a papíron négy-, valójában hétmillió(!) lakosú nagyváros igazán érdekes és izgalmas. Bár a Hotel Mansour Le Meridien csúfot űz az ötcsillagos minősítésből, a mellette levő Hyatt pazar keleties designnal bizonyítja a helyi építészek talentumát. Akárcsak az állandóan zsúfolt és nyüzsgő belváros art deco negyede, amely megmaradt egységesnek az elmúlt évtizedek alatt. A turisták döntő többsége a II. Hasszán-nagymecsethez igyekszik, ami nem csoda, mert a közel 20 éve átadott mecset a muszlimok egyik legnagyobb szentélye – kívülbelül pazar kivitelben. Jól mutatja a város sokarcúságát és liberalizmusát, hogy a mecsettől – ahol több tízezer zarándok imádkozhat egyidőben – pár száz méterre az éjszakai élet egyik központja található. Mivel az óceánban a hatalmas hullámok miatt bajos a fürdés, a tengerparti sétányon egy sor szabadtéri medence és hozzájuk kapcsolódva kávézók és éttermek várják a szórakozni vágyó helybelieket és külföldieket – egészen hajnalig.

Idegenlégió, datolya, Marrakech!

A légiós regények egykori legendás városa Casablancától néhány órás autózásra fekszik. Ám a fallal körülvett városmag utcáin és sikátoraiban tevekaravánok helyett robogók tízezrei száguldoznak. Turisták ezrei botorkálnak nap mint nap a divatdiktátor Yves Saint-Laurent gyönyörű kertjében, a Jardin Majorelle-ben, az arab építőművészet egyik ékének tartott Bahia palotában és persze a gigantikus méretű Medinában, azaz óvárosban. A valaha százezer datolyapálmának „otthont adó” város igazi különlegessége ez. A török, tuniszi és egyiptomi szukoktól eltérő módon ugyanis itt minden egyes árus egyedi holmi árul. Legyen az gyertya, szőttes vagy kovácsoltvas kerítés, a választék egyáltalán nem uniformizált, sőt a termékek egy része a boltok mögött levő műhelyben készül- és a mesterek egyáltalán nem bánják, ha a kíváncsi idegen bekukkant a függönyök mögé. A fél budapesti belváros méretű Medina már a világörökség része, ahol megmaradt a jó arab szokás: alkudni muszáj. Az árusok többsége itt is horrorisztikus árat mond elsőre, majd negyedére-harmadára megy le, ha „emberére akad”. A város az elmúlt évtizedekben elképesztő fejlődésen ment át, ötcsillagos hotelek tucatjai épültek – itt van az arab világ talán legelegánsabb hatcsillagos szállodája, a Royal Mansour. A várfallal körülvett, méregdrága csúcshotel – egy szoba ára 2000 euró körül van egy éjszakára! – a kifinomult arab építészet remekműve. A díszesen öltözött személyzet itt beszél angolul is, és örömmel látják egy kávéra a kíváncsi idegent. Más kérdés, hogy egy eszpresszó itt egy komplett éttermi vacsora árába kerül… A turisták többsége azonban a várfalon kívül lévő hatalmas ötcsillagos szállodakomplexumokba igyekszik. A pazar, uszodával, wellnessrészleggel és persze törökfürdővel felszerelt hotelek szinte körbeveszik az óvárost.

Völgykaland a Szahara szélén

Marrakechből egy sor érdekes célpont érhető el viszonylag kényelmesen. Akár bérelt kocsival, akár buszos túrával el lehet jutni a filmesek „Mekkájába,” Quarzazatéba. Az ötórás zötykölődésért bőven kárpótolnak a datolyaligetek, a félelmetes szurdokok és agyagpaloták, valamint a Szahara kapujának számító negyvenezres város egyéb látnivalói. A holdbéli tájnak is beillő félsivatag számos történelmi filmadaptációnak adott otthont, ezért sokan vállalják a hosszú utat. Akik nem, azok egy része a Marrakechtől alig egyórányira levő Ourika völgybe látogat, amelynek különlegessége a hegyek alá zúduló folyó – és az ezekbe települt éttermek. Furcsa és mulatságos a bokáig érő vízbe tett asztaloknál falatozni vagy megmászni a folyó eredetéül szolgáló sziklatömböket.

Tengerparti unikum – Essaquira

Csak kevesen veszik Nyugatra az irányt Marrakechből. Pedig Essaquira egészen különleges kisváros az óceán partján. Nem vetekedhet a két világhírű fürdőhellyel, Tangerrel vagy Agadirral, de talán éppen ezért bájos és autentikus kikötő. A városközponti medinát itt is francia mérnökök tervei alapján építették körkörös módon, ezért aztán kevésbé zegzugos, mint „társai”. A boltocskák azonban itt is épp olyanok, mint másutt – kicsik és zsúfoltak. A tengerparton különleges éttermek sorakoznak: a pultokon felstószolt halakból a vendég választ, a szakács pedig negyed-fél óra alatt ropogósra süti azt – mindezt egy nyugateurópai gyorséttermi menü áráért. Amíg megsül a kiválasztott hal, addig a homokos tengerparton quaddal, lovon vagy tevén lehet elütni az időt.