Beszüntették a munkát az izraeli külügyi dolgozók

Azért szüntették be a munkát az izraeli külügyi dolgozók, mert szeretnék, ha tisztességes munkakörülményekkel ismernék el az Izrael állam érdekében végzett áldozatos munkájukat - mondta Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete hétfőn az MTI-nek.

A diplomata kiemelte: először fordul elő, hogy az izraeli külügyminisztérium mellett szerte a világon a nagykövetségeken és a konzulátusokon is beszüntették a munkát.

Hangsúlyozta, azért kényszerültek a külügyi dolgozók erre a lépésre, mert jobb munkakörülményeket akarnak. Azt szeretnék, ha elismernék, hogy milyen sok áldozatot hoznak a munkájuk során.

Elég a konfliktusból

Ideje belátni, hogy az izraeli diplomácia is nagy mértékben hozzájárul az ország biztonságához, amikor harcol az állam megkérdőjelezése ellen a nemzetközi fórumokon, továbbá a szélsőjobboldali pártok és az antiszemitizmus ellen küzd - fogalmazott.

A nagykövet elmondta, az izraeli diplomaták nem karriert akarnak építeni, hanem küldetésnek tekintik a munkájukat, elkötelezettek amellett, hogy jó célt szolgálnak, és hisznek a zsidó államban. Hisznek abban, hogy nem jó, ha Izraelt folyton konfliktusokkal összefüggésben láttatják, hanem modern, demokrata országként is - magyarázta. 

Ilan Mor kifejtette: nem könnyű a munkájuk, hiszen négyévente új országba, akár új kontinensre kell költözniük, és ez a családjuknak is nehézséget okoz.

Ráadásul az izraeli diplomaták állandó terrorfenyegetettségben élnek még a biztonságosnak tűnő helyeken is - mondta. Hozzátette: több diplomata is terrortámadás áldozatává vált szerte a világon.

A budapesti helyzet

A budapesti nagykövetség is zárva tart, és ez egészen addig így marad, amíg a szakszervezetük másként nem határoz. Ilan Mor elnézést kért az esetleges kellemetlenségekért, és reményét fejezte ki, hogy a magyarok megértik, miért döntöttek a sztrájk mellett.

Nem elégedettek a bérekkel

Az izraeli diplomaták március 5-én kezdek akkor még részleges munkabeszüntetésbe, miután az izraeli államkincstár nem tett számukra megfelelő ajánlatot az állammal folytatott bérvitájukban. Egyebek mellett az átlagosan 6-9 ezer sékeles (391-587 ezer forint) fizetések emelését, valamint azt akarják, hogy házastársaik kapjanak kompenzációt azért, ha külföldi kiküldetés miatt ott kell hagyniuk munkahelyüket. A diplomaták szerint az elmúlt 15 évben a külügyi állomány harmada az alacsony bérek miatt hagyta ott a pályát.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.
Kedvenc desszertjeink a legszebb kiadásban

Kedvenc desszertjeink a legszebb kiadásban 

Korábban írtunk már a ZAZIE „újragondolatlanul” merész, hamisítatlan magyar konyhájáról - de nem lehet szó nélkül elmenni Nagy Gergő szemet gyönyörködtető tányérdesszertjei mellett sem.