Cseh oroszlánnal lehet fizetni a sörfesztiválon

Cseh Sörfesztivált rendeznek június 13-ától Budapesten.

Léderer Betty, a Cseh Idegenforgalmi Hivatal vezetője bejelentette, hogy immár az ötödik  Cseh Sörfesztivált rendezik meg Budapesten június 13-ától június 17-éig. A helyszín a város központjában található Városháza park, a Deák térnél.

– A cseh bemutatkozás június 19-től 23-ig folytatódik a Lehel téri csarnokban – tette hozzá. A fesztivál jelentőségét hangsúlyozta Skucek Ivo, a Cseh Köztársaság Nagykövetségének első titkára, és Peprník Milán tanácsos is, akik elmondták, hogy a fesztivált a budapesti Cseh Nagykövetség közösen szervezi a CzechTrade és a CzechTourism állami ügynökségekkel. A finanszírozás a Cseh Köztársaság Külügyminisztériumának köszönhető, mivel a rendezvény bekerült a támogatandó gazdasági és diplomáciai projektek közé.

 

A fő szervező és kivitelező a Ferdinánd-Ház Kft, amely két autentikus budapesti cseh étterem - a Ferdinánd Monarchia Cseh Sörház és a Ferenc Ferdinánd Étterem -  működtetője.

Martin Imre, a Ferdinánd-Ház Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a söröket és más termékeket 15 faházban lehet majd megvásárolni, a fesztivál fizetőeszközével, a helyszínen megvehető Cseh Oroszlánnal. A Cseh Oroszlánt az előző évhez mérten több pénztárnál árusítják. Az se búsuljon, akinek marad oroszlánja, Martin Imre sörházában és éttermében leeheti, vagy leihatja a váltástól számított két hónapig.

A rendezvényre a belépés ingyenes lesz, a tavalyi fesztivál rekordlátogatottságot könyvelt el, közel 20 000 ember volt kíváncsi rá, idén 20-25 ezer vendéget várnak. Tavaly 20, idén 21 cseh sörgyár hozza el 50 fajta sörét.

A sörválasztékot jellegzetes cseh ételek egészítik ki. Minden nap bemutatkozik egy-egy családi sörgyár. Minden délután ötkor Becherovka-kóstoló, pénteken, június 15-én este nyolckor pedig Slivovica-kóstoló lesz.

Cseh-magyar üzleti fórumra is sor kerül, és bemutatják a cseh olimpiai formaruhákat. Jelen lesz a Kisvakond, amely a cseh könyvek és mesék világába kalauzolja a látogatókat, továbbá a cseh Biomark által forgalmazott Manufaktúra, amely egyedi sörös és boros kozmetikumokat kínál.

A rendezvény kulturális programjait a Poulicnici és a Švejk Band fellépései adják, amelyek autentikus cseh sörözői zenét játszanak. 14-én és 15-én az előbbi, 16-án és 17-én utóbbi zenekar játszik 15.00 és 21.00 óra között. Június 15-én 18.00 órától Hašek-kabaréval lép fel az országszerte ismert és népszerű színművész, Koltai Róbert.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.