Érdekes módon a Pierre de Coubertin által 1896-ban, 1500 éves Csipkerózsika-álomból felébresztett modern olimpiai játékok ókori eredete a legősibb európai legendák ködében vész el. Tudjuk, hogy Krisztus előtt 776-ban tartották az elsőt a görögországi olimpiában, aminek írásos nyoma maradt fenn. A kezdetben egyedüli futószámot a futásból, birkózásból, távolugrásból, diszkoszvetésből és gerelyhajításból álló pentathlon váltotta fel, s később az ökölvívás és a kocsihajtás is versenyszám lett. Krisztus után 393-ban tiltotta be a kereszténység nevében I. Theodosziosz bizánci császár az akkor már 1170 éves múltra visszatekintő, négyévente rendezett sporteseményt, amelyet szerinte a „barbár” istenek tiszteletére rendeztek. Amit nem tudunk, hogy az időszámítás előtti 8. évszázad előtt milyen események váltották ki a játékokat. Ahhoz képest, hogy az olimpia funkciója a görög városállamok közötti ellenségeskedések felfüggesztése volt, a keletkezése körüli legendák meglehetősen sötétek. Az alvilági büntetéséről közismert Tantalosz Zeusz kedvenc halandó fia volt, aki szörnyű bűnt követett el; az istenek eledelét, a nektárt és az ambróziát megosztotta az emberekkel. Ez még nem lett volna nagyobb bűn, mint a Zeusz villámából az isteni tüzet az emberek számára ellopó Prométheuszé, azonban Tantalosz kannibalizmusra is rá akarta venni az isteneket, amikor egy közös lakomán saját fiát, Pelopszot tálalta fel nekik. Pelopszot, akiről a Peloponnészosz-félszigetet is elnevezték, az istenek újra összerakták, s Poszeidón tengeristen még egy csodás kocsival is megajándékozta. Pelopsz ezután szülőhazájából, Kis-Ázsiából Görögországba, a mai Peloponnészosz-félszigetre, Olimpia városába száguldott, ahol kocsiversenyben legyőzte Oinomaosz királyt. Ebben Mürtilosz, a király kocsihajtója segített neki; biztos, ami biztos alapon meglazította a király szekerének kerékcsapszegét, s Oinomaosz szörnyethalt a verseny alatt bekövetkező bukásban. A verseny tétje a király lányának, Hippodamiának a keze volt. Persze a lány szerelmére Mürtilosz is igényt tartott, ezért a hálátlan Pelopsz egy szikláról a tengerbe lökte a kocsihajtót, aki viszont megátkozta Pelopsz utódait, a majdani mükénéi királyokat.

Az átok megfogant – gondoljunk Átreusz, Thűesztész, Agamemnóm, Oresztész gyilkosságokkal terhelt, szerencsétlen sorsára, amelyet a görög tragédiákból ismerünk. Pelopsz egyik leszármazottja, Héraklész – ötödik munkája, az Augeász király istállóinak megtisztítása után – a nagy kocsihajtó Pelopsz sírjánál tette le Zeusz templomának alapjait, amelyben később az ókori világ hét csodáinak egyike, a hatalmas elefántcsont és arany Zeusz-szobor állt. Állítólag Héraklész mérte ki a futóversenyekhez a pálya hosszát, ő tanította meg az embereket a birkózásra – volt benne gyakorlata. Az ökölvívó-versenyeken nem indult, lévén, hogy hatalmas erejét nem tudta uralni, s nemegyszer barátait ölte meg akaratlanul egy-egy legyintéssel. Ő ültette azt az olajfát is, amelynek leveléből a győztesek Krisztus előtt 776-tól koszorút kaptak – mint egyetlen jutalmat, s mégis, olimpiát nyerni a legnagyobb dicsőség volt, mint ahogy ma is az. A modern olimpiai játékok sporteseménye csak 116 éves múltra tekinthet vissza, de rajta a magyar sportolók kezdettől fogva részt vettek. 1896-ban még csak 11 ország sportolói nyertek érmet a versenyeken, de ez a szám folyamatosan nőtt a különféle versenyek számával együtt, s 2008-ban Pekingben már 86 ország sportolói szereztek érmet. Ettől csak eggyel marad el a mostani londoni játékokon érmet nyert országok száma. A magyarok csak két olimpián nem indultak; 1920-ban a trianoni trauma miatt Antwerpenben és 1984-ben a szovjet politikai bojkott miatt Los Angelesben. Annak ellenére, hogy a versenyszámok és a részt vevő országok száma folyamatosan nőtt, a magyarok mindvégig megőrizték előkelő helyüket az éremtáblázaton. 1992-ig minden alkalommal benne voltunk az első tíz országban. Legsikeresebbek Helsinkiben voltunk 1952-ben, amikor a nemzetek versenyében harmadikok voltunk, 42 éremmel, amelyből 16 volt arany. 1936-ban Berlinben szintén harmadikok; 1948-ban Londonban, 1956-ban Melbourne-ben és 1968-ban Mexikóvárosban pedig negyedikek lettünk az éremtáblázaton.

Óhatatlanul eszünkbe jut az éremtáblára nézve, hogy a minket megelőző országok, sőt jó néhány általunk megelőzött ország lakosságszámban felülmúl minket. Nem mindegy, hogy az élsportolókat mekkora tömegből választhatják ki; néhány milliós vagy néhány százmilliós nemzetből. Vajon milyen sorrend alakult volna ki, ha az országok népességszámával súlyozták volna a sportolók teljesítményét? Az USA lakossága – milliókra kerekítve – 2011-ben 312 volt, Kíné 1356, Nagy- Britanniáé 59, Oroszországé 142, Dél-Koreáé 49, Németországé 82, Franciaországé 64, Olaszországé 59. Ezzel szemben mi 10 milliós lakosságszámból választhattuk olimpikonjainkat. Tehát minimum ötször, maximum 135-ször nagyobb „készlet” állt versenytársaink rendelkezésére emberi erőforrásban.

A népességszámmal való súlyozás – bár igen hízelgő ránk nézve – csak a 4–7. helyre sorolt angolok számára lenne elfogadható, a győztes USA a 14–17. helyre esne vissza, nem beszélve Kínáról, amelynek minden sportág minden számát meg kellene nyernie ahhoz, hogy kedvezőbb besorolásba kerüljön. Ebben az esetben a nagyon kis lakosságszámú országok a teljesítményükhöz képest túlzott előnyben lennének, hiszen nem reális, hogy 4 aranyérem többnek számítson 40- nél. A népességtömeg mellett ugyanakkor egyáltalán nem mindegy, hogy egy országban milyen lehetőségek állnak rendelkezésre az élsport kialakulásához. Milyen az infrastruktúra, milyenek a technikai és humán szolgáltatások; milyen szaktudás és tradíció segíti elő az élsport fejlődését. Ez gazdasági kérdés, amelyben a fejlettséget – jobb híján – a GDP-vel lehet mérni és kifejezni. Hogy ez összehasonlítható legyen, és egyúttal a népességszámot is reprezentálja, célszerű az egy főre jutó összes hazai terméket (GDP-t) vizsgálni és az országok sportteljesítményét ezzel súlyozni. Azt látjuk, hogy az olimpián jól teljesítő, de igen alacsony életszínvonallal rendelkező országok kerülnének az élre. Így toronymagasan a mindössze 8 ezer USD per fő GDP-vel rendelkező Kína vagy a – legalacsonyabb – 2 ezer dolláros szintet elérő Észak-Korea, valamint Ukrajna (7 ezerrel), Jamaica (9 ezerrel) Kuba (10 ezerrel), Oroszország (18 ezerrel). Itt az állam az életszínvonalban kódolt szegénység ellenére az élsportra sokat költ, nem véletlen, hogy ezek kimondottan vagy félig-meddig diktatórikus országok. Az élbolyba a magas életszínvonalú nyugati demokráciák közül csak az USA és Nagy-Britannia kerülne be (5., illetve 7–6. helyezéssel). Az USA hagyományosan sokat költ a sportra, az angolok esetén pedig ez az olimpiarendezési „patriotizmussal” is kapcsolatba hozható jelen esetben.

A magyarok 11–18. helyezése a 20 ezer dolláros fejenkénti átlaggal arra utal, hogy a mostani olimpián egyes kiváló sportolók nagyobb mértékben értek el aranyérmet, mint ezüstöt és bronzot, hiszen az éremtáblázaton utánunk álló országok közül Ausztráliának és Japánnak is összesen 35, illetve 38 érme van, szemben a mi 17 érmünkkel. Vagyis az élsport kiválasztási folyamatára jobban kellene koncentrálnunk, bár ez nyilván nem újdonság az illetékes állami vezetők előtt.. A mintegy 40 ezer dolláros fejenkénti GDP-vel rendelkező országok közül Németország próbálna a teljesítményével legderekasabban helytállni (38 ezer dollárral a 14–10. helyen), nála gyengébben teljesítene Ausztrália (40 ezerrel a 19–17. helyen) és még gyengébben Hollandia (43 ezer dollárral a 21–19. helyen).

A 30 ezer dollár körüli fejenkénti GDP-értékekkel rendelkező országok helyezése – amelyek sportolói az első 22-ben nem a mezőny első felében lennének (Franciaország a 13–14. helyen 35 ezerrel, Olaszország a 16. helyen 31 ezerrel, Spanyolország a 22–20. helyen 31 ezerrel) – arra enged következtetni, hogy tehetségükhöz képest most talán kevesebbet fektettek az élsportolók kiválasztásába, utánpótlásába, felkészítésébe. A valóságban most ez Spanyolország esetében manifesztálódott látványosan az olimpián, bár lehet, hogy a sikeres futballszereplésük elszívta az energiájukat, s számukra Oceana világslágere, a labdarúgó Európa-bajnokság betétdala, az Endless Summer bizonyult túl hosszúnak

Dr. Tózsa István

BCE gazdaságföldrajz tanszék