Pár hete visszafordíthatatlan események hatására a világ újra Tibetre - és így a Dalai Lámára – figyel, írja helyszíni tudósításában világutazó barátunk, Kriszta, akit arról kérdeztünk, milyen a légkör Mcleodganjban.

„Őszentsége a XIV. Dalai Láma él száműzetésben 1959 óta, amikor is Nehru befogadta a menekülésre kényszerülő vallási vezetőt, és helyet biztosított kormánya számára India egyik államában, Dharamsala felett a Himalájában. Indiai barátaim óva intettek az utazástól, de engem ezek a hírek még inkább indulásra késztettek; bíztam a tibetiekben annyira, hogy ne féljek a tüntetésektől.

Az összes tibeti bolt és étterem zárva tart, csak a kasmiri és indiai kereskedők és étkezdék állnak a turisták rendelkezésére. Az utcán mindenhol véres képeket látni a lhaszai tüntetésekről és a halottakról. Az egész helyet áthatja a mantrák alaphangja, amely a templomból hallatszik fel. A templomban soha nem látott biztonsági ellenőrzés zajlik, eddig mindig teljesen szabad volt a bejárás, de az óvatosság érthető: állítólag rengeteg kínai kém érkezett a tanításokra és még most is vannak páran errefelé.

A tibetiek a szerzetesek vezetésével egész nap a templomban ülve mantráznak, a templom előtt sokan éhségsztrájkot folytatnak.

Valami egészen különleges hangulat uralkodik a templomban, és képtelenség kívül maradni a történéseken. Estefelé elindul a gyertyás felvonulás a falu utcáin, a szerzetesek és a tibeti lakosok békésen vonulnak a templomtól a főtérig, minden nap. Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnökének látogatása erőt adott a tibetiek számára, és Richard Gere is tiszteletét tette pár napja errefelé. A Dalai Láma rendkívüli népszerűsége Nyugaton rengeteg támogatót jelent a tibetiek számára, így a jelenlegi helyzetben a kínai vezetés szinte minden nap megpróbálja lejáratni Őszentségét valamivel a sajtóban. Egyébként Őszentsége visszatért Delhiből, és újabb útja előtt pár napot itt tartózkodik, két napja egy vallási szertartást vezetett le a templomban népe számára.

A helyiek arra a kérdésemre, hogy visszatérnének-e Tibetbe, ha ott megváltozna a helyzet, kivétel nélkül igennel válaszoltak. Tiszteletre méltó ez az elkötelezettség, amely ennyi év után sem lankadt, és néhány kirívó esettől eltekintve mindvégig megőrizte a mozgalom a békés alaphangot. Nem szabad elfelejteni, hogy Őszentsége nem teljes függetlenséget, hanem valódi autonómiát kér Kínától - önmagát egyébként félig kommunistának vallja -, és többször is nyilatkozta, hogy kész Pekingbe utazni tárgyalni.

A vezető politikusok mindig nagy tisztelettel fogadják a vallási vezetőt, de Kínával eddig ténylegesen nem akart/mert szembeszállni senki. A tibetiek azonban nem felejtették el őseik földjét, és ha van a világon egy pont, ahol biztosan nem árul senki kínai árut, az Mcleodganj.”