Földrengés és cunami Japánban

Nagyon erős, 8,8-as erősségű földrengés rázta meg pénteken Japán északkeleti partvidékét, a fővárosban, Tokióban kilengtek az épületek, több tűz keletkezett. A hatóságok tíz méter magas hullámra vonatkozó cunamiriadót rendeltek el, de már legalább 4 méter magas víztömeg áramlik a szárazföld belseje felé - jelentették különböző médiumok.

 A tévék képernyőin látszik, amint Tokióban a cunami elárasztja a rakpartokat, vidéken pedig hömpölyög végig a földeken, és elsodor mindent, ami az útjába kerül. A hatóságok sok áldozatra számítanak. Volt több utórengés, köztük egy 7,4-es erősségű.
    A hadsereg nyolc katonai gépet riasztott, hogy a levegőből mérjék fel a károkat. A térségben leálltak az atomerőművek, az olajfinomítók, a vasúti közlekedés, nem működnek a telefonhálózatok.
    Az NHK állami tévé sűrű füst gomolygását mutatta egy tokiói épületből. Az amerikai földtani intézet (USGS) előbb 7, 9-es erősségű földrengésről számolt be, ezt később módosította. A földmozgás 125 kilométerre a parttól, tíz kilométeres mélységben történt helyi idő szerint délután 2 óra 46 perckor (közép-európai idő szerint 6 óra 46). A szökőár óránként 800 kilométeres sebességgel haladt a part felé, a tévéfelvételek tanúsága szerint a partot elért első hullámok autókat, hajókat és raktárépületeket sodortak el. A beáramló víz hatalmas területeket öntött el, rengeteg hordalékot sodorva magával.
    A tokiói parlamentben kilengtek a csillárok, nagy riadalom keletkezett. Ugyancsak tévéfelvételeken lehetett látni, hogy az irodákban a könyvek és iratok leestek a polcokról. A rengés után félórával Tokióban még mindig kilengtek a nagyobb épületek. A metróban az emberek kiabáltak, míg mások egymás kezét fogták meg és így adtak erőt ahhoz, hogy úrrá legyenek a félelmen.
    A keletkezett szökőár az oroszországi Szahalin szigetének partjait, valamint az Északi-Mariana-szigeteket is fenyegeti.
    A tokiói tőzsdén estek a részvényárak a földrengés bejelentését követően. A központi bank közölte, hogy megtesz mindent a pénzügyi stabilitás érdekében. A hatóságok attól tartanak, hogy a szökőár további károkat okoz majd.
    Az elmúlt napokban számos nagyobb rengés, szerdán 7,3-as erősségű rázta meg Japánnak ugyanezt a térségét.
    Hetvennyolc évvel ezelőtt, 1933-ban egy 8,1-es erősségű rengést követően a térségben háromezer ember halt meg.

Alább a CNN felvétele látható a hömpölygő víztömegről.

Forrás: MTI

Forrás: CNN


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.