Bár a fenti kritériumok alapján a Kárpát-medence egyik legismertebb templomtorony-maradványa a Ceausescu-féle falurombolásnak köszönhetően megsemmisített erdélyi Bözödújfalu harangtornya, az Európa nyugati felén élők azonban mégsem ezt a maradványt, hanem a Graun im Vinschgau melletti egykori Szent Katalin kápolna tornyának romjait ismerik a legjobban. A dél-tiroli községet a saint germaini békediktátum következményeként 1919-ben csatolták el Ausztriától, s adták oda Olaszországnak, amely hivatalosan is ekkor vette fel a Curon Venosta nevet.

Az Alpok ölelésében fellelhető 2452 lakosú falu mellett három kisebb-nagyobb méretű tó (Resia, Graun, Venosta) nyújtózkodott el, amelyeket árvízvédelemre hivatkozva 1950-ben egyesítettek és bővítették ki a duplájára a taljánok. Mivel a mesterséges víztároló kialakításakor a község útban volt, így Róma utasítására a házakat lebontották, a lakókat pedig a pár kilométerrel arrébb (a völgy keleti oldalában) felépített új faluba költöztették át.

A védett műemléknek számító Szent Katalin templomot ellenben csak azért nem bontották le, darabolták fel, számozták fel, s állították fel újra pár száz méterrel arrébb, mert az akkor hatályos olasz műemlékvédelmi törvény szerint jogilag erre nem volt módja a felelős hatóságnak. A szakminisztérium így kénytelen volt magára hagyni a XVI. századi építményt. A tóból meredező torony egyébként idővel annyira ikonikus szimbólumává vált a közösségnek, hogy Graun önkormányzata 1967. június 30-án a címerébe is belefoglalta a romot.

Curon Venosta romjain kívül Nyugat-Európában szintén ismert még két hasonló sorsú, spanyolországi építmény is. Az egyik ilyen a Katalóniában fellelhető, az első írásos emlékek szerint 1025-ben már álló San Romà De Sau nevezetű román stílusú templom, amelyet Guillem de Balsareby, Vic püspöke azért szentelt fel újra 1061-ben, mert ekkor építették a főtemplom mellé a két oldalkápolnát, illetve fedték le a három emelet magas tornyot egy piramis formájú tetővel. A Villanova de Sau-hoz közeli templom és a régi város pusztulása már a krónikus aszály miatt a XVIII. században elkezdődött, az építmény sorsát a Sau víztározó 1962-es megnyitása döntötte el.

Mivel aszályos időkben a lombard stílusú romok szárazföldön is megközelíthetők, így 1955-ben ez az építmény lett a búvóhelye annak a rablóbandának, akik Franciaországban több bankot is kifosztottak. Hasonló sorsú a madridi régióban fellelhető, XVI. században épített Mediano templom romja, amely az ország legnagyobb víztározójának 1974-es létrehozásakor pusztult el.

Nem maradhat ki a sorból az oroszországi Kalyazinban fellelhető egykori katedrális ötemeletes harangtornyának fenséges romja sem. A neoklasszikus stílusú katedrálist, illette a mellette elterülő Szentháromság nevű kolostort és temetőt a jaroszlavi térség ura, Vaszilij Fjodorovics Ushakov ezredes építette fel parasztjai hathatós közreműködésével 1796 és 1800 között. A templomot Szent Miklósról nevezték el. A toronyban 11 különböző hangon megszólaló harangot helyeztek el, amelyek közül a legnagyobb súlyú meghaladta a 8 tonnát.

A templom és a mellé épített kolostor sorsa 1930-ban pecsételődött meg, amikor is Sztálin a volgai Uglich víztározó és azt ezt védő gát felépítése érdekében a kolostort lebontatta, a templomot pedig felrobbantották. Mivel a különálló harangláb felrobbantására már nem volt ideje a hadseregnek, így inkább elárasztották. A torony 70 méterrel magasodik a mai napig a vízszint fölé. A hordaléknak köszönhetően az eltelt pár évtized alatt egy komplett kis szigetecske alakult ki a rom körül, amelyhez 1982-ben építettek egy kisebb fajta mólót, hogy a hajóval érkező turisták is nyugodtan meglátogathassák az építményt.