Dr. Pálfy Dezső, jelenleg budapesti lakos, nemrég levéllel fordult a gyár jelenlegi tulajdonosához, hogy megünnepelnék Martfűn az alapítás negyedszázados jubileumát. A válasz rövid és tömör volt: ünnepeljenek nyugodtan, ahogyan csak akarnak. A válaszlevél holland íróját még az sem hatotta meg különösebben, hogy éppenséggel a gyár egykori ötletgazdájának és alapítójának mondott nemet. Az egykor nagy hírű Mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezet egykor volt elnökének, aki a Kádár-kor politikai útvesztőin átvergődve valósította meg az első hallásra „meredeknek” tűnő gondolatot. Pálfy elnököt 1986-ban Gazdaságfejlesztési Díjjal ismerte el a megyei tanács, a gyáralapításban és a beruházásban vállalt szerepéért, míg két évvel később nyomozás, büntetőeljárás indult ellene — ugyanezért.

Pálfy doktor nemrég — huszonhárom év után — újra a megyében, az egykor volt Táncsics téesz településein, Mesterszálláson, Mezőhéken és Mezőtúron járt. Egykori munkatársai, Kiss Gábor, Fórizs Ágnes és dr. Draskovits Dénes polgármesterek hívták meg az éppen nyolcvanéves exelnököt, s ez alkalommal elmesélte a sörgyár alapításának hiteles történetét is.

— A hetvenes években Szolnok belvárosában, a megyei pártbizottsággal szemben volt a Söripari Vállalat palackozója — emlékezett. — Az üzem valamikor az évtized végén leégett, és Andrikó Miklós akkori megyei pártelsőtitkár engem bízott meg, hogy keressek valahol új helyet a palackozáshoz, és eközben fogalmazódott meg bennem a gondolat: nem palackozó kell ide, hanem gyár!

És a történet, jellegzetesen magyaros, néhol groteszk fordulatokkal tarkítva, elkezdődött. Az elnök először Andrikó első titkárnak számolt be ötletéről: van a Táncsics téesznek egy alkalmas területe a Tiszához közel, épüljön arra sörgyár. A szövetkezet megtermelheti a gyártáshoz szükséges sörárpát, a gyártás melléktermékeként visszamaradó malátatörköly kiváló takarmány a szarvasmarhának, a tehén tejet ad, amiből többek között kiváló pogácsát süthetnek a téesz sütőüzemében. Andrikó elvtársnak megtetszett a felvázolt „termékpálya”, mert azt mondta az elnöknek:

— Két hét múlva a megyébe látogat Marjai elvtárs (Marjai József akkori miniszterelnök-helyettes). Gyere majd be Pálfy elvtárs, tájékoztasd a tervedről őt is. De úgy lenne jó, ha meg tudnád vadásztatni, hátha vadászat után könnyebben megy a dolog...

Nos, így is lett: az úgynevezett röptetett kacsás módszerrel leszedett — tehát mesterségesen puskacső elé repített — pár száz mesterszállási vadkacsa bizony adakozó jó kedvre derítette a miniszterelnök-helyettest. Hamarosan bejelentkezett a vállalkozó kedvű szövetkezeti elnökhöz a Nemzeti Bank megyei főnöke — akkoriban még az MNB intézte a vállalatok és szövetkezetek pénzügyeit —, és pár héten belül rendelkezésre állt a szükséges hitel.

1985 augusztusában avatták a gyárat. Így hívták: Első Magyar Szövetkezeti Sörgyár. Egy többnyire szövetkezetekből létrejött gazdasági társulás volt a tulajdonosa, amelyet a Mezőhéki Táncsics vezetett, mint gesztor. Egy évvel később indult — „jó szándékú” névtelen levelek alapján — a büntetőeljárás, aminek következményeként a gyáralapítónak távoznia kellett a megyéből. Hosszas procedúra következett, s a bíróság végül a rendszerváltozás évében, 1990-ben, bűncselekmény hiányában, felmentette minden vád alól.

A gyár pedig azóta is áll, nem kis hasznot termelve a mindenkori gazdáinak és az államnak. Pálfy doktor ugyanis kiszorozta, hogy a sör árába beépített több mint ötven százalék adót alapul véve, a huszonöt év alatt, több tízmilliárd forintnyi összeget kasszírozott már a gyártól a gyár miatt őt meghurcoló állam...

Így telt el a huszonöt év a gyár életében

1985: a termelés megindítása — évi 160 ezer literrel

1990: a részvények bevezetése a tőzsdére

1991: a Brau AG szerez részvénytöbbséget

1997: egyesülés a Soproni Sörgyárral

2001: a termelés eléri a 600 ezer hektolitert

2005: a Heineken válik domináns tulajdonossá