Jövőre megnyílik Aeroscopia

A forgalomból közel egy évtizede kivont szuperszonikus francia-brit repülőgép, a Concorde belsejének megtekintése hamarosan mindenki számára lehetővé válik az Airbus mintegy negyven másik legendás repülőgépével együtt a dél-franciaországi Toulouse-ban, a repülőgépgyártó 2014 tavaszán megnyíló múzeumában, az Aeroscopiában.

A világ jelenleg legnagyobb utasszállító repülőgépe, az Airbus A380-as összeszerelő üzemétől néhány lépésre épül az a park, ahol a látogatók a Concorde deltaszárnyáról egy hídon sétálhatnak át az Airbus első A300-asának szárnyára. Ez a néhány lépés szimbolizálja az Airbus repülőgépgyár harminc évig tartó töretlen kereskedelmi sikerét, amely az első gép 1972-es forgalomba állásától a Concorde végleges leállításáig tartott.

A 16 millió euróból 9 ezer négyzetméteren felépülő, a remények szerint évente 150 ezer látogatót vonzó repülőgéppark és dokumentációs központ létrehozásához jelentős részben hozzájárul Toulouse önkormányzata. Franciaország második legnagyobb egyetemi városa (110 ezer diák tanul 17 felsőoktatási intézményben) ugyanis részben kormányzati döntésnek köszönhetően lett a repülőgép-ipar és az űrkutatás európai fellegvára.

Innen szálltak fel az első postajáratok

Toulouse az első világháború vége óta a decentralizált francia iparpolitika egyik legfőbb haszonélvezője. A jellegzetes téglaépületei miatt rózsaszínűnek nevezett városban hozta létre Pierre-Georges Latécoére az első repülőgép-összeszerelő üzemet, amelytől elsőként a francia kormány rendelt hadi gépeket. A XX. század húszas éveiben innen szálltak fel az első postajáratok Casablanca és Dakar irányába, és innen repülte át az Atlanti-óceánt Jean Mermoz. A korszak leghíresebb pilótái közé tartozott A kis herceg írója, Antoine de Saint-Exupéry is, akinek egykori lakosztálya eredeti formájában megtekinthető a város főterén, a Capitol téren található ötcsillagos szálloda, a Le Grand Balcon második emeletén.

A francia állam egy évszázada támogatja a vonzáskörzeteivel együtt jelenleg 700 ezer lakosú Toulouse nyugati részébe összpontosuló repülőgépgyártást és űrkutatást, amely közel 30 ezer embert foglalkoztat. Az Airbus-gyáron kívül itt található a Matra, a Thomson-CSF, az Alcatel és a Dassault központja is, valamint a francia nemzeti űrkutatási intézet, a CNES.

A francia NASA-ként is emlegetett intézet küldetése a hidegháború éveiben az volt, hogy Franciaországot az Egyesült Államokkal és a Szovjetunióval egy szintre, azaz az űrbe jutáshoz szükséges technológiával és eszközökkel rendelkező országok közé emelje. A több mint 2 milliárd eurós éves költségvetésből gazdálkodó CNES mára nem csak a francia űrtechnológia letéteményese, hanem az európai űrkutatási együttműködés motorja, az Európai Űrkutatási Ügynökség (ESA) legfontosabb partnere lett.

Az ESA finanszírozásával valósult meg az európai hordozórakéta, az Ariane programja, és a CNES kezdeményezésére jött létre a Francia Guyana-i Kourouban az az új központ, amely ma már európai űrbázisként működik. Kourouból indultak útjukra a távközlés, a meteorológia, az óceánkutatás, valamint az optikai és környezetvédelmi megfigyelést segítő műholdak, amelyek működését Toulouse-ból ellenőrzik az európai kutatók.

A CNES a Galileo-program mellett részt vesz a legjelentősebb Föld-figyelő programokban is, így a szilárd földfelszín, a tengerek, a légkör, a klíma és a földmágnesesség rendszeres vizsgálatában.

Tudományos park

Toulouse elsőségét hivatott erősíteni az 1997-ben megnyílt Cité de l'Espace, azaz Űrváros is, amelynek legfőbb célja a nagyközönség és a helyi fiatalok körében népszerűsíteni a nemzetközi űrkutatás eredményeit.

Az évente 270 ezer diákot és turistát vonzó tudományos park teljes bejárásához legalább egy teljes napra van szükség. A négyszintes központi épületben űrkutatási kérdésekkel kapcsolatos interaktív kiállítások és fizikai kísérletekkel tarkított foglalkozások várják az érdeklődőket.

Eredeti nagyságban látható és irányítható is a Curiosity (Kíváncsiság) amerikai Mars-járó, amely augusztusban landolt a vörös bolygón, és kipróbálható a Holdon tapasztalható súlytalanság is. A 140 férőhelyes planetáriumban és a 3D-s moziban az űrhajósok világát ismerhetik meg az érdeklődők, a kültéri kiállításokon pedig beléphetünk a Naprendszer modelljébe, az egykori szovjet űrállomás, a Mir élethű másába vagy akár a Szojuz kapszulába is.

Az Airbus ősszel avatta fel legújabb gépének összeszerelő üzemét Toulouse-ban. Az A350-ösök azzal a reménnyel állnak 2014-ben forgalomba, hogy visszaszerzik a francia elsőséget a tengerentúli járatokon az amerikai Boeingtől. Az üzemanyag-takarékos gép gyártása 35 ezer új munkahelyet teremthet a következő 20-30 évben Európában.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.