Jurta tábor épül Lajosmizsén

A hazánkban egyedülálló, komplex szolgáltatásokkal rendelkező turisztikai központot, hagyományőrző jurta tábor épül a közeljövőben Lajosmizsén, közölte lapunkkal az építtető Top Euro Profit Kft.

A korábban egy romos tanya helyén felépülő turisztikai központban egy jurta telepet létesítenek, ahol a turáni népcsoportok életét használati tárgyait interaktív módon ismerhetik meg a látogatók. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg a DAOP-2.1.1/K-11-2012-0012 pályázat keretében. A kedvezményezett a Top Euro Profit Kft., az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 50.000.000 Ft

A turisztikai központ egész évben érdekes programokat nyújt az ide látogatók számára. A jurtákat hat turáni nemzetségbe tartozó népcsoport (Turk, Hun, Magyar, Mongol, Kun, Tatár) saját hagyományai szerint alakították ki, és berendezésükkel az egyes jurtához kapcsolódó népcsoportok hagyományos viseleteit, használati eszközeit, életmódját mutatják be. Így az érdeklődők az adott nép eszközeit, és életmódját interaktív, akár több napos program keretében próbálhatják ki.

A kínálatot különböző kiegészítő programok teszik teljessé. A kiszolgáló, foglalkoztató épületekben a vendégek számára folyamatosan kínálnak gasztronómiai és kézműves programokat, neves, a hagyományőrzés területén jártas szakemberek segítségével és közreműködésével.

A beruházással 4 új munkahelyet létesít a Kft.

A hagyományőrzéshez kapcsolódó turizmus jelentősen átalakulóban van hazánkban. Míg 10-15 évvel ez előtt viszonylag kis réteg kereste a kikapcsolódás ezen formáját, mára a nemzet-tudat erősödésével előtérbe került a hagyományőrző rendezvények fesztiválok szerepe és jelentősége. A hagyományőrzéssel is foglalkozó jurta táborokból nagyon kevés található Magyarországon, de közülük többsége csak nyáron látogatható. A magyarság eredetéhez kapcsolódó Turáni nemzetségi hagyományokat bemutató népenkénti hagyományos stílusjegyeket is bemutató jurta tábor nincs több az országban.

A projekt közvetett céljai, hogy a helyi turizmus fejlesztésével hozzájáruljon a Kecskeméti Kistérség gazdaságának fejlesztéséhez. A térség turizmusának fejlődését támogatva, versenyképes szolgáltatás kiépítésével hatékonyan hozzájárjon a helyi lakosság életminőségének javulásához, a térségről alkotott kép pozitív kialakításához, a térség imázsának javításához. A turisztikai központ ráirányíthatja a figyelmet a térség egyéb gazdasági, turisztikai értékeire és szervesen kapcsolódik a helyi ökoturizmust, a kiránduló turizmust is kiszolgálni tudó ökogazdálkodás bemutatásához, a tanyasi-falusi turizmushoz az életforma, a táj, a természet bemutatásával.

A beruházást várhatóan 2013. május 31-én fejezik be, és 2013. június 1-jétől már vendégeket is fogadhat a Turisztikai Központ Lajosmizsén.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.