Ehhez kellett egy most 37 éves techmilliárdos és egy tehetséges ljubljanai építészpáros, akik jókor, jó helyen és jó irányba fordítottak egyet a némi jóindulattal retrónak mondható korábbi épület sztoriján.

Az építészet és a városok jövőjéről szóló tanulmányok közel sem minden sorát hatja át az őszinte öröm. Ha hihetünk a számoknak, az ember által alkotott anyagok tömege 2020 óta meghaladja a biomasszáét, és az emberiség több mint fele ma már városokban, vagy egyenesen megapoliszokban él – 1900-ban tízből kilenc ember még falvakban lakott.

Az építkezésekhez elképesztő mennyiségű anyagot kell legyártani és szállítani. Globális szinten az építőiparhoz köthető a szén-dioxid-kibocsátás mintegy negyven százaléka. Maradjunk annyiban: van min gondolkodni az épületeinkkel kapcsolatban. Éppen ezért érdekes minden olyan kortárs épület, amit nem a nulláról hoznak létre. Nem ásnak ki egy hatalmas gödröt, nem kell alapozni, nem kell bombabiztos vasbeton vázszerkezetet, majd falazatokat építeni.

A távolabbi példák mellett érdemes a szomszédban is szétnézni, ahol a (mai szemmel már kevésbé képeslapra kívánkozó) posztjugoszláv örökségnek adtak új esélyt: a helyszín Szlovénia, a Bohinji-tó partja.

Az egykori Hotel Kompas sosem volt igazán jó épület, az egyetlen igazi vonzerejét a lokáció adta. A ház régebben is próbált alkalmazkodni a hagyományos alpesi épületek stílusához, muskátlis ládákkal és alacsony esésű tetővel, de mindvégig érezni lehetett rajta, hogy a jugoszláv időszakban épült. 

A teljes cikk elolvasható: ITT