Turisztikai szakkiállítást és rövid tanulmányutat szervezett a Thai Turisztikai Hivatal decemberben Chiang Maiba és környékére, én pedig megtoldottam néhány nappal az utazást. Így a szervezett program előtt két nappal érkeztem Észak-Thaiföld központjába, hogy legyen időm felfedezni a környéket a magam módján is.
Az észak-thaiföldi városba Bangkokból alig több mint egyórás repüléssel jutottam el. A négycsillagos Chiang Mai Plaza Hotelbe belépve tátva maradt a szám: a lobbit gyönyörű színes és hófehér faragásokkal, thai stílusban alakították ki, esténként pedig élő, thai klasszikus zene szól.
A Budapestről tartó hosszú – és alvás nélkül töltött – repülés után hamisítatlan helyi élményekre vágytam – ezért kerestem egy tökéletes dzsungeltúrát a következő napra. A szálloda közelében rengeteg apró túraszervező és -közvetítő iroda kínálja egyés többnapos csomagjait. Ez nem csoda, hiszen Észak-Thaiföld természeti szépségei vetekszenek kulturális sokszínűségével – vagy inkább tökéletesen kiegészítik egymást. Mivel érdeklődésemre többször is azt a választ kaptam, hogy az elefántháton való túrázás valójában nem jó az állatnak, végül egy gyaloglós dzsungeltúrát választottam másnapra.
Ekkor már itt volt az ideje egy kiadós ebédnek. Amikor az egyik túraközvetítő hölgyet megkérdeztem, melyik a kedvenc étterme, útbaigazítás helyett elkísért az általa javasolt helyhez.
MEZÍTLÁBAS EBÉD, MASSZÁZS, ÉJSZAKAI FORGATAG
Azt már megszoktam, hogy a buddhista templomokba való belépés előtt le kell venni a cipőt, az azonban újdonság volt, hogy a The Whole Earth nevű étterembe is mezítláb kell belépni. A hangulatos teraszon banánlevélbe csomagolt tenger gyümölcseit és halat kértem thai curryvel, amely kifogástalan volt. Hogy a kényeztetést tovább fokozzam, a késői ebéd és egy kis séta után egy kicsi, hangulatos thai masszázsszalonra esett a választásom, amelyből szintén bőven volt választék. Thaiföldön legalább egyszer el kell menni egy thai masszázsra: igazi lazító élményben lehet részünk rendkívül alacsony áron. Az egyórás masszázs 1600 forintnak megfelelő thai bahtba kerül csupán.
Chiang Mai Thaiföld második legnagyobb városa Bangkok után. Akárcsak számos más thai település, úgy ez a 200 ezer lakosú város is híres éjszakai piacáról, ahol szó szerint mindent lehet kapni. Este én is elvegyültem a helyiek és a turisták tömegében. A hömpölygő emberáradatot egy tuk-tuk vagy piros platós taxi szakította meg. „Újoncoknak” szokatlan, visszatérőknek kellemesen ismerős illatok, fények, különböző zenék keveredése vett körül. Természetesen nem tudja megállni az ember, hogy ne vásároljon valamit, a kiskocsikról árult különböző ételek láttán pedig nagy a csábítás, hogy figyelmen kívül hagyjuk az otthonról hozott tanácsot: „Az utcán inkább ne egyél semmit!”
SŰRŰ ERDŐBŐL A TERMŐFÖLDRE
Másnap másfél órás zötykölődéssel indult a dzsungeltúra. Egy terepjáró félig zárt platójára szerelt fapadon ücsörögtem tíz másik társammal, akik között volt magányos brit hátizsákos turista és hongkongi házaspár is. Kezdésnek a kezünkbe nyomtak egy-egy adag banánlevélbe csomagolt rizst: a köretet az ebédhez, amelyet a túra feléig vittünk a hátizsákunkban. Már a megérkezésünk helyszíne is lélegzetelállító volt: gyönyörű teaültetvények vettek körül minket.
A túránk a vidékre jellemző trópusi monszunerdőben vezetett, ezek az őserdők az Egyenlítőtől távolabb esnek, és jellegzetességük, hogy az éves csapadékmennyiség nem egyenletesen oszlik el, mint az Egyenlítőhöz közelebb fekvő trópusi esőerdőben, hanem szezonálisan változik. Az erdőben rengeteg bambusszal, banánfával és liánfélékkel találkoztunk. Utunk során bemásztunk egy denevérek lakta barlangba, és amikor már mindenki elfáradt a hegymenetekben, egy erdei vízesésnél csobbantunk is. Az ebédre hozott rizst rejtélyes módon odacsempészett csirkecombokkal egy bambuszkunyhóban, a földön fogyasztottuk el, a banánlevelet használva tányérnak. Ebéd után szépen megművelt földek, szorgoskodó földművesek között vezetett tovább az utunk.
A KAMPÁNY KÖZÉPPONTJÁBAN A THAI ÉLETÉRZÉS
A tizennegyedik Chiang Mai & The North Travel Martot, vagyis a Chiang Mait és Észak- Thaiföldet bemutató szakmai kiállítást a hatalmas alapterületű Chiang Mai Nemzetközi Konferencia- és Kiállítási Központban tartották. Egy tradicionális táncbemutatót követően a Thai Turisztikai Hivatal PR-osztályának igazgatója, Chattan Kunjara bemutatta a hivatal legújabb, Discover Thainess elnevezésű nemzetközi kampányát. A kampány hét témára, pontosabban hét, Thaiföldre és a thai emberekre jellemző életérzésre épít. Az energikusság a sportban és a játékos programokban nyilvánul meg, a szórakozást a fesztiválok, a vásárlás és az ínycsiklandó ételek jelentik, a kreativitásnak a művészetek és a kézimunka az alapja, a tekintélyesség a thai történelemből ered, a harmónia a falusi életben és a társadalomra alapuló turizmusban mutatkozik meg, a kifinomultságnak a luxus és nagyszabású projektek adnak teret, nyugalmat árasztó érzést pedig az egészségmegőrzés, a wellness és a meditáció nyújt. A kampány január közepén indult a nemzetközi médiában, az utazási irodáknál és a közösségi médiában.
MIÉRT ÉPPEN CHIANG MAI?
A Thai Idegenforgalmi Hivatal ezután Észak- Thaiföld turisztikai kínálatával ismertette meg a jelenlévőket. Chiang Mai hamarosan felkerülhet az UNESCO világörökség-listájára 720 éves történelmi múltjának köszönhetően. A 13–18. század között a jelenlegi Észak- Thaiföld területén helyezkedett el a Lanna királyság, amelynek második fővárosa volt, miután az elsőt, Wing Kum Kam városát elöntötte az árvíz. A név is innen ered: Chiang Mai új várost jelent. A kulturális turizmus mellett nagy hangsúlyt fektetnek az öko-, a sport-, a kaland-, az egészség-, az üzleti és a konferenciaturizmusra is.
A konferenciaturizmusban főképp az ázsiai országok lakosai lehetnek érdekeltek, hiszen Chiang Mai repülőterére Szingapúrból, Kína több városából, Malajziából, Szöulból és Hongkongból is érkeznek járatok. Az egészségturizmus alapja a hagyományokra épülő masszázsfélék, a meditáció, a különböző egzotikus kényeztetések és a testi-lelki harmónia összehangolása. A sportturizmusról sokaknak valószínűleg a thai box jut eszébe, ami egyre népszerűbb, ám az északi régióban számos nagy golfpálya is található. Futó- és autóversenyeket, kerékpáros- és golffesztivált is rendeztek már Chiang Maiban. Az ökoturizmus a dzsungeltúráról, a természetjárásról, a rizs- és teaültetvények megismeréséről szól, de a kalandturizmus is sokrétű: hőlégballonról vagy sárkányrepülőről csodálhatjuk meg a tájat, dzsiptúrán vehetünk részt, erdei kötélpályán száguldhatunk, de a sziklamászást, a vadvízi evezést vagy a terepmotorozást is kipróbálhatjuk. A kulturális turizmus sem csupán arról szól, hogy megcsodáljuk a gyönyörű buddhista templomokat: bepillantást nyerhetünk a helyi szokásokba, részt vehetünk az ünnepeiken – például a thai újév kezdetekor tartott Songkran fesztiválon –, megismerhetjük művészetüket, megkóstolhatjuk tradicionális ételeiket.
KÖZÉPKORI KIRÁLYSÁGOK, KÖDBEN ÚSZÓ ERDŐSÉGEK
Chiang Maiból számos közeli tartományba könnyedén eljuthatunk. Például az ország legészakibb tartományába, Chiang Raiba vagy a 13. századig a Mon királyság, majd a Lanna királyság, később pedig a burmaiak uralma alatt álló Lamphun és Lampang tartományokba, de a Mianmarral határos Mae Hong Sonba is ellátogathatunk, amely arról nevezetes, hogy ez Thaiföld legmagasabban fekvő, ezért szinte folyamatosan ködfátyolban úszó vidéke.
A kiállítást követően a gyönyörű, virágokkal borított Royal Park Rajapruekben rendezték meg a gálavacsorát. A rajapruek Thaiföld nemzeti fája, egy sárga virágokkal borított, fás szárú növény. A nyolcvanhektáros parkot a 2006-os virágfesztivál alkalmából hozták létre, mely akkor három hónap alatt több mint 3,5 millió látogatót vonzott. A fesztivál után kissé átalakították, és 2008-ban megnyitották a nagyközönség előtt. Azóta számos rendezvényt is tartottak már ebben a meseszerű környezetben.
A VAKÍTÓ TEMPLOM ÉS A SÜLT SZÖCSKE
A másnap kezdődő kétnapos tanulmányút során Chiang Rai tartomány gyöngyszemeit és látnivalóit fedeztük fel. Az út első napjának fénypontja kétségkívül a Wat Rong Khun, vagyis a fehér templom meglátogatása volt. A buddhista templomot 1997-ben tervezte Chalermchai Kositpipat helyi művész, és elhatározta, hogy saját pénzéből valósítja meg tervét – mintegy 328 millió forintnak megfelelő összeget költött a projektre, amelynek során 2008-ra felépült a hófehér, apró üvegmozaikokkal borított templom. Az épületen minden elem külön jelentéssel bír: a templomba egy kis hídon juthatunk be, alattunk karok nyúlnak felfelé, néhol koponya is látható: a vágyak és a pokol jelképei. A hídon nem állhatunk meg: ha egyszer felléptünk rá, megállás nélkül végig kell haladni rajta – erre a fotózkodás közben meg-megállókat hangosbemondón figyelmeztetik –, el a két szörny mellett, akik vigyázzák az utat, hogy a rossz lelkek ne juthassanak be a mennyországba. A templomba belépve meghökkentő kép tárul elénk: a falra freskóként felfestve modern szimbólumok, képek láthatók, amelyek a romlott világot jelképezve lebegnek a térben. Feltűnik egy apró Michael Jackson, Neo a Mátrixból, Freddy Kruger a Rémálom az Elm utcában című filmből, de a Gruból ismert minionok is megjelennek. Ebben a hatalmas, festett káoszban, a templom közepén egy viaszból készült, rendkívül élethű, meditáló buddhista szerzetes áraszt nyugalmat.
Következő állomásunk a Singha Park volt, egy ökopark teaültetvényekkel, végtelen virágmezőkkel és számos attrakcióval. A parkban sétálhatunk vagy szafaribusszal is bejárhatjuk azt, de akár biciklit is bérelhetünk. Egy másfél kilométeres átcsúszópálya is épült a magasban, amely teaültetvények felett halad, de egy hatalmas mászófalat is építettek ide. Bár nem tűnik idevalónak az afrikai zsiráf- és zebrafarm, sokan keresik az alkalmat, hogy megetessék az állatokat. A virágmezőkből a tartomány székhelyére, a 70 ezer lakosú Chiang Rai városba vezetett utunk. Maga a tartomány egyébként több száz évig burmai uralom alatt állt, majd Chiang Mai része lett, amelyet 1899-ben csatoltak Thaiföldhöz. Chiang Rai csupán 1933 óta önálló tartomány. Rövid buszos túránk során betekintést nyerhettünk a város csendes életébe, láthattuk az egyik buddhista templomot, a Wat Phra Kaew-t, amelynek fő éke a smaragd-Buddhaként elhíresült, egyébként jádekőből faragott, aranydíszítésekkel kombinált szobor. A vacsorát követően Chiang Rai éjszakai piacán is bolyongtunk és vásárolgattunk, és néhányan először itt és most estünk át egy, a legtöbb európai ember számára meghatározó élményen: megkóstoltuk a frissen pirított, fűszeres szöcskét, selyemhernyót és bambuszhernyót. Az első sokk után mindannyian elkezdtünk csipegetni belőle, persze thai útitársaink nem fogták vissza magukat: ők olyan lelkesedéssel falatoztak az ínyenc ropogtatnivalóból, mint ahogy mi nyúlunk a chips vagy a ropi után.
HEGYI TÖRZSEK KÖZÖTT
A tanulmányút második napját a különböző hegyi törzsek és falusi emberek életének megismerésével kezdtük. Első állomásunk a karen nép volt – őket sokan csak hosszú nyakúaknak nevezik, mivel a törzs nőtagjai a nyak hosszabbítására szolgáló, egymásra helyezett karikákat viselnek. Már kisgyermekkorban felteszik az első „ékszert”, majd minden évben egyre több karika kerül a nyakra, így nyújtva azt egy egész életen keresztül. A karenek eredetileg Mianmarban éltek, azonban néhány közösség átköltözött Thaiföld északi részébe. A hegyi telket különböző munkákért cserébe kapják annak tulajdonosától, és a turisták vásárlásaiból, adományaiból is igyekeznek fenntartani magukat. Az idegenforgalom fontos szerepet játszik az életükben: naponta száz-kétszáz turista látogat el ide, nézi meg házaikat, fotózkodik velük és vásárol sálat, képeslapot és egyéb kézműves terméket. A hegyek között több, más nyelven beszélő, eltérő viseletű nép is él még, így az akha, a lahu és a palong törzs. A különböző törzsek általában nem szoktak keveredni, de a munka és a turizmus miatt ebben a kis faluban együtt élnek.
Később más falvak életébe is bepillanthattunk. Megnézhettük, hogyan készülnek a szövőszéken a gyönyörű thai sálak és egyéb szövetek, részesei lehettünk egy falusi vallásos szertartásnak, és az európaiak számára szokatlan ízek világában kalandozhattunk a sós-savanyú licsilevestől kezdve a friss rizstejig.
CSÓNAKKAL ÉS HAJÓVAL A MEKONGON
Délkelet-ázsiai utunk nem lehet teljes a térség évszázados kereskedelmi útvonala, a Mekong felkeresése nélkül. A folyó partján hosszú csónakokba ültünk, és meg sem álltunk az ópiumkereskedelem révén híres-hírhedtté vált, legendás Arany Háromszögig. A Mekong és a Ruak folyó összefolyásánál fekvő terület, Burma, Thaiföld és Laosz hármas határvidéke mindig is távol esett a fővárosoktól, így itt viszonylagos szabadságot élveztek az ópiumtermesztő parasztok, és erre az ópiumra építve számos kábítószer-laboratórium jött létre. Thaiföldön ma már viszonylag kevés ilyen üzem akad, de akit érdekel a drog kultúrtörténete, mindenképp keresse fel a thai oldalon található ópiummúzeumot. A pénzes thai turistákat mind Laoszban, mind Myanmarban kaszinók, nyerőautomaták várják, mivel náluk nincsen kaszinó. A hajókirándulással véget is ért a tanulmányutunk, az utazás azonban nem. Chiang Raiból ugyanis Bangkokba repültünk, onnan pedig volt, aki rögtön hazament, mások maradtak még egy kicsit a fővárosban vagy környékén – így tettem én is.
AIRBNB – LAKÁSBÓL AYUTTHAYÁBA
Még itthon döntöttem úgy, hogy Bangkokban kipróbálom, milyen egy Airbnb-lakásban megszállni. Egy kis garzont választottam egy olyan, modern kondomíniumban, amely távol esett a város központjától. Szerencsére első tapasztalatom nagyszerű volt – a tetőtéri medencére néző lakás legalább olyan jól nézett ki, mint a képeken, a tulajdonos – egy huszonéves, itt élő tajvani srác – pedig segítőkész.
Régi kedves ismerősömmel, egy helyi idegenvezetővel innen indultunk a körülbelül másfél órás távolságra lévő Ayutthaya tartományba és azonos nevű székhelyére. Útközben betértünk a japán faluba, egy korábban japán telepesek által lakott területre, ahol ma múzeum és japánkert áll. Utunk következő állomása a Baan Hollanda, vagyis a holland falu volt – az 1600-as években itt, a Chao Praya folyó mellett telepedtek le a holland kereskedők. Ayutthaya ugyanis nem csupán az egykori Sziám fővárosa, hanem fontos kereskedelmi központja is volt. Nemcsak Japánból és Jáva szigetéről, de Európából is igen hosszú hajóutakat tettek meg a kereskedők, hogy végül itt kössenek ki. A királyság fő exporttermékei közé tartozott a szappanfa – más néven mosódiófa –, a szarvas- és rájabőr, a rizs, az ólom, az elefántcsont, sőt még az elefánt is. Ennek emlékét őrzi az itt található múzeum, amelyet – meglepő módon – csak miattunk nyitottak ki. Pedig rengeteg érdekes információt, interaktív térképeket, korabeli tárgyakat találhatunk itt.
BUDDHA – SZOBROK ÉS ÜNNEPLÉS
Utunk során több templomot is meglátogattunk – a Wat Panang Choeng például egy gigantikus arany Buddha-szobrot rejtett, a templom mellett pedig mintha egy mini-Kínába csöppentünk volna, érdekes egyvelege tárult ugyanis elénk a thai és a kínai vallási művészetnek. A kínai hatás a régi használati tárgyaktól a díszítőelemeken át a thai klasszikus zenéig sok mindenben észrevehető. Ennek egyik oka, hogy a thaiok régen kínai művészeket hívtak országukba, hogy tanítsák a helyieket. A következő templom, a Wat Yai Chai Mongkol területén a megszámlálhatatlan Buddha-ábrázolás, egy óriási fekvő Buddha és a gyönyörű sztúpák között járva akarvaakaratlanul is elfogott valami megfoghatatlan nyugalom. Thai ismerősömet követve én is összezárt tenyérrel borultam a földre egykori királyaik és Buddha szobrai előtt.
Tartalmas napunk utolsó állomása Ayutthaya város volt, ahol óriási helyi ünnepség közepébe keveredtünk: a város 23 éve lett az UNESCO-világörökség része. Volt itt minden a fülsiketítően hangos zenétől a díszekkel teleaggatott elefánton át a helyi iskolák diákjainak fellépéséig és a végeláthatatlan hosszúságú vásárig. Persze megnéztük az ünneplés tárgyát is: azt a történelmi parkot, amelynek területén a burmai háborúban félig- meddig lerombolt sztúpák állnak, és ahol gyönyörű, aranyból és drágakőből készült relikviákat találtak, amit a helyi múzeumban lehet megtekinteni. Érdekes, hogy ebben a múzeumban sem volt senki rajtunk kívül, pedig a kordokumentumok és a leletek mellett ezeket az értékes relikviákat úgy őrzik, mint a brit koronaékszereket a londoni Towerben: üvegvitrinben egy elkülönített, légkondicionált teremben, ahova fotocellás ajtón lehet bemenni, amelyet természetesen biztonsági őr véd.
Ayutthayai utamat követően thaiföldi kalandozásaim egy kis bangkoki sétával és a helyi tömegközlekedéssel való kihívásokkal fejeződtek be másnap, ami után élményekkel gazdagon, máris visszavágyva ebbe a gyönyörű és változatos országba – vagy még el sem szakadva tőle igazán – felültem a Dohába, majd a Budapestre tartó járatra.
