Közös múltunk értékeivel hajlamosak vagyunk nemtörődöm módon bánni. Új anyagok, új technikák, új divatok jönnek, s évszázadok emberi találékonyságát, munkáját idéző tárgyak és technikák egyszerre a szemétdombra kerülnek. Különösen így van ez az ipar emlékeivel. A maradandó értékek felismerésének ideje persze később eljön, és szerencsénkre mindig akadnak megszállott szakemberek, lokálpatrióták. Az ő önzetlen munkájuk következtében múzeumokban, bemutatható helyszínként vagy múzeumi tárgyakként megint rájuk csodálkozhatunk.
Az Európai Vaskultúra Útja
Az egyik ilyen Európában kialakított program a vas- és fémfeldolgozással kapcsolatos ipari műemlékek megőrzését és bemutathatóságát célozza. Mint eladható turisztikai terméket – tudomásom szerint – ezt is az osztrákok találták ki. 1978-ban Vordernbergben, a vasgyártás kiemelkedő európai központjában elgondolkodtak azon, hogy az 1922-ben bezárt 22 vasolvasztó kohó ipartörténeti épületeit és tárgyait hogyan mentsék át az utókornak. A szervezők hamarosan létrehozták a Stájer Vas útját, amely ipartörténeti múzeumokat, kiállítóhelyeket, egykori bányákat és kohókat fűz fel egy útvonalra.
Hamarosan kiderült, hogy Angliában (Ironbridge), Németországban (Bajor Vas útja) szintén dolgoznak azon, hogy bemutathatóvá és turisztikailag fogyaszthatóvá tegyék az emberiség egyik legfontosabb ipari tevékenységének emlékeit. Az európai vasgyártás történetére és kultúrájára ráirányította a figyelmet az 1988-ban Val Camonicában (olasz Alpok) rendezett konferencia is; a vasfeldolgozás ezen a környéken már a római idők óta fontos szerepet töltött be a helyiek életében.
1993-ban elkészült a közös kiadvány, amely térképen mutatta be az Európában bejárható és látogatható ipartörténeti helyeket. 1991-ben megindult a vas és a vele kapcsolatos ipartörténeti helyszínek kulturális útvonalának bővítése nyugatra és keletre egyaránt. A nyugati út három spanyol, egy francia és egy svájci települést érint. A keleti út állomásai Magyarországot, Csehországot, Lengyelországot, Dániát, Norvégiát és Svédországot kapcsolják össze.
A magyarországi út állomásai
A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete Drótos László révén már a kezdetektől kezdeményező és koordináló szerepet vállalt abban, hogy a térség ipartörténeti emlékekeit megmentse és népszerűsítse. A szakember szerint az ország gazdag technikatörténeti öröksége kevéssé tudatosult a lakosság körében. Ezért szükséges eladható turisztikai termékké alakítani ezt az örökséget. Jó példa erre Somogy-fajsz, ahol emlékmúzeumot építettek az Árpád-kori kohóüzem fölé. Magyarországnak volna mire hivatkoznia, hiszen a középkorban évszázadokon át Európa egyik vezető nemesfém-termelő nagyhatalma volt. A kincstár bevételének 40-60 százalékát a bányászat és kohászat adta. 1735-ben Selmecbányán hozták létre a világ első műszaki felsőfokú oktatási intézményét.
2001-től kezdve több pályázaton nyert az e célra alakult Technikatörténeti Munkabizottság, a kezdeményezés iránt bővült a hazai érdeklődés. 2002-ben az Európai Vaskultúra Útja szervezet is őket kérte meg a kelet-európai bővítés koordinálására. Több szomszédos országgal együtt aláírták az Európai Vaskultúra Útja keleti bővítését szolgáló együttműködési szerződést. 2002-ben készült el az első idegenforgalmi célú színes kiadvány, a 46 objektumot bemutató Útikalauz a Bányászati és Kohászati Emlékhelyekhez, valamint 9 db leporelló. A PHARE CBC program anyagi támogatása meg Német Györgyi önkéntes szakmai munkája tette lehetővé ennek a Szlovákiába is átnyúló (felvidéki bányavárosok), többnyelvű kiadásnak a megjelenését.
Az Európai Vaskultúra Útjainak magyarországi állomásai: Sopron, Vasvár; Zalaegerszeg; Somogyfajsz; Dunaújváros; Budapest; Salgótarján; Parád; Ózd; Szilvásvárad; Eger; Diósgyőr-Hámor; Miskolc; Rudabánya; Aggtelek-Jósvafő.
A szervezők most egy, a térségben megvalósítandó Ipartörténeti Élménypark megvalósításán fáradoznak.
