Miele Gasztro színpad a Budai Gourmet rendezvényen

Június 3-5 között zajlik és várja látogatóit a hazai gasztro, illetve kulturális élet egyik kiemelkedő eseménye. A Gourmet, nevéhez híven a hazai gasztropaletta kiválóságait vonultatja fel. A hasonló rendezvények már megszokott szereplői (borászatok, pálinkafőzdék stb.) mellett sok olyan kiállítója lesz e fesztiválnak, akik eddig nem képviseltették magukat nagy tömeget megmozgató eseményen.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Miele Főzőiskola egyedülálló módon a hazai gasztro portálok sorában, valódi közösségi oldalként, elhivatott munkatársakkal működik. "Ezt az oldalt azért hoztuk létre, hogy egy olyan közösséget építsünk, ahol mindenki a gasztronómia szerelmese, ahol mindannyian rajongunk a finom ételekért, a nemes borokért és a jó társaságért. A mielefozoiskola.hu mindenkit szeretettel vár, akinek fontos az élete és az étele minősége, legyen akár kezdő vagy profi. A kezdőknek szívesen átadjuk a tudásunkat, a profiktól boldogan tanulunk " - mondta Papp Gábor, a Miele Kft. marketingvezetője. A vezető hozzátette: „Örömmel veszünk részt a Budai Gourmet-en, célunk, hogy mind többen ismerjék fel az egészséges ételkészítésben rejlő finom ízeket és technikákat.”

A Miele Gasztro színpad a konyhatechnikai bemutatók és érdekességek mellett számos, a márka nevével fémjelzett, kifejezetten a látogatók számára összeállított programmal várja az érdeklődőket. A piacon úttörőnek számító, rendkívül reprezentatív, Miele készülékekkel felszerelt mobil konyhának köszönhetően a rendezvény látogatói, egy exkluzív étteremhez méltó környezetben, olyan ételeket kóstolhatnak és olyan főzőshow-kat követhetnek figyelemmel, melyek amellett, hogy reprezentálják a különlegesen finom, egészséges ízeket, hasznos tippekkel szolgálnak az ételek otthoni elkészítésére, illetve e magas minőségű készülékek használatára vonatkozóan is.

A gyermekek egészséges táplálkozását a fókuszba állító, az ő közreműködésükkel zajló programelem felhívja a szülők figyelmét arra, hogy az egészség megőrzésében a táplálkozásnak, a minőségi alapanyagoknak, illetve a megfelelő elkészítési módok megválasztásának kiemelkedő szerepe van. A pénteki nap másik érdekessége a Tepan Yaki bemutató, mely szemlélteti és a hagyományostól eltérő módon ad választ a kérdésre: miért és hogyan kell zsiradék nélkül jól főzni? Ugyanezen a napon Kis Sándor, a Főzőiskola séfje könnyű, ínycsiklandozó gyümölcsös édességeket készít a nyáresti partik hangulatához igazodva.

A szombat délután egy igazi olívaolaj kóstolóval indul, Tóth Gusztáv, olíva importőr közreműködésével. Az eltérő karakterű olívaolajok útvesztőjében nem könnyű kiigazodni, nem illenek egyformán minden ételhez. Egy borsosabb változat például eluralkodhat a könnyebb ételeken, míg egy szerényebb, lágy olaj aromája esetleg nem jön elő, elbújik egy domináns ízű fogás mögött. A szakértő tippjei segítségével könnyedén kiválaszthatja azt a fajtát, mely ételéhez dukál!

A hipp-hopp tányérdesszertek bemutató, ahogy azt neve is jelzi, a gyorsan elkészíthető, látványos ételek mustrája, mely felkészíti a kezdő, illetve a haladó háziasszonyokat a váratlanul betoppanó vendégek ellátásának legjobb módjára. A vasárnapi látogatók figyelmébe ajánljuk ezen kívül, a természethez visszanyúlva, az ehető virágokból készült ételek show-ját, illetve kóstolóját is, mely minden bizonnyal tartogat meglepetéseket!


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.