MYSTERY SHOPPING – fürdők honlapjai kritikus szemmel

Az idén új megközelítésben folytatja a hazai fürdők értékelését célzó mystery shopping rovatát az Econoconsult: 2011-ben havonta a fürdőüzemeltetés más-más szakterületét vizsgáljuk meg, szakemberek bevonásával. Érdemes lesz tehát idén is olvasni cikkeinket, hiszen nemcsak az értékelésben érintett fürdők, de mások számára érdekes és hasznos információkat osztunk meg.

Első számunkban három fürdő honlapját – az aquaworld.hu-t, a themalpark.hu-t és a hungarospa.hu-t elemeztük, a netpeople.hu internetes megoldásokban jártas (honlapkészítéssel, keresőmarketinggel, honlaptartalom menedzsmenttel, webdesing feladatokkal foglalkozó) szakértőjének bevonásával. Kíváncsiak voltunk arra, hogyan teljesítenek ezek a jelentős marketingértékű felületek turizmusszakmai, marketing, és webes szempontból: mennyire szolgálja a honlap az imázsépítést, megfelel-e a 21. századi keresőoptimalizálási, látogatóbarát és webdesign követelményeknek és trendeknek?

Elsőként lássuk, hogyan teljesít mindebben a budapesti Aquaworld honlapja! Az oldal első ránézésre modern, minőségi, jól kommunikálja a fürdőzés hangulatát. A grafikailag igényes kivitelezésű, átlátható nyitóoldalon kissé hiányérzetet hagy maga után a nagy háttérkép statikussága. A létesítmény logója nem mondható különösebben figyelemfelkeltőnek, érdekes továbbá, hogy szlogenje nincs kint a nyitóoldalon, csak a „Térkép” menüpont alatt található kiadványszerű térképen.

Bár a jobb oldali navigáció a kiemelt belső oldalakra látványos, ötletes, a teljes honlap navigációját sokkal jobban meg kellett volna tervezni: a 15 főmenüpont gyakorlatilag felfoghatatlan egy átlagos felhasználó számára. Emellett, abszolút észrevehetetlen a honlap alján lévő kiegészítő vízszintes menüsor, az aktuális esemény megjelenítésénél látható, hogy ez utólag került kialakításra. Az almenüszerkezet viszont már alapvetően érthető, egyértelmű. Bár a honlapon megtalálható valamennyi fontos információ, a létesítmény és a szolgáltatások bemutatásától az árakon és nyitvatartási időn keresztül az ingyenes buszjárat menetrendjéig; a belső menüpontok tartalma egyszerű szerkesztővel kerülhetett kialakításra, ami nem sugároz professzionalizmust. Az árlista oldal feltétlenül megérdemelne egy jobb táblázat stílus megoldást. Az oldalak aktualitása, a hírek kommunikálása is kissé felületes.

A képgaléria viszont jól kezelhető, sok profi képet tartalmaz. Megjegyeznénk ugyanakkor, hogy ilyen jó képanyagot sokkal hatásosabban lehetett volna publikálni a weboldalon. A virtuális túra funkciót is hiányolhatja a honlap látogatója: a kizárólag rögzített fényképeket mutató webcam, vagy a statikus alaprajz nem elégíti ki az interaktivitásra vonatkozó igényeket. Kifejezetten kedvező, és a hazai fürdők esetében igen ritkán látott „jelenség” az online jegyvásárlás, igaz, csak a kiemelt programra. A hírlevél, mint kötelező elem megtalálható a weboldalon, diszkréten megbújva a jobb felső sarokban.

A célcsoportokat jól leköveti az osztálykirándulás program, illetve a kiemelt gyermekajánlat (Bongo Kids Club), igaz, ennek továbbvitelére már nem került sor egy gyermekbarát belső felület létrehozásával (gyermekbarát megjelenéssel, funkciókkal és szövegezéssel). Holott, a gyermekek internethasználata jelentős, igen nagy szerepet játszanak az utazási döntésben, a programok alakításában is.

Az Aquaworld alkalmazza a közösségi média által nyújtott lehetőségeket. Kb. 18.000 facebook követője van, amely mindenképp tiszteletre méltó, akárcsak az átlagosan napi szintű bejegyzés. Hab a tortán, hogy youtube, flickr, iwiw és myspace oldaluk is van. A három elemzett honlap közül gyakorlatilag egyedül az Aquaword-nél lehet online marketingről beszélni. Alkalmaz google adwords hirdetéseket, ezzel megdöbbentő módon kiemelkedik a teljes magyar fürdőmezőnyből.

A Szent Gotthárd Spa&Wellness fürdő honlapja, a www.thermalpark.hu egy alapvetően jól felépített, igényes honlap, hibákat azonban itt is bőven találtunk. A képanyagokban kissé szegényes nyitóoldal nem különül el a többi oldaltól, a látogató egyből a „rólunk” oldalra érkezik, amely főképp szöveges elemeket vonultat fel. Az oldal grafikai világa letisztult, azonban kevéssé látványos, kissé steril, gyengébben kommunikálja a fürdőzés hangulatát tükröző színeket, formákat. Elgondolkodtató, hogy a halacskás grafikai megoldás mennyire követi le a fürdő által megcélzott wellness vendégkört.

A navigáció megoldása jó. Ötletes az almenüpontok füles (tab) megoldása, azonban hiányzik az aktív főmenüpont kiemelése az egyes aloldalakon. A jobb oldalon jól kiemeltek bizonyos információkat, nagy felületű gombokkal, azonban talán érdemesebb lett volna a potenciális vásárlók számára nélkülözhetetlen információkra koncentrálni (pl. árak, szolgáltatások a képeslapküldés helyett). Ami mindenképp pozitív, az az útvonaltervező és a virtuális túra megléte. Bár utóbbi nem tekinthető valódi virtuális körbejárásnak, de egy jól megtervezett, látványos madártávlati képet találunk a fürdőkomplexumról, amely egyes részeihez kapcsolódva fotók, illetve videók érhetők el. Érdemes megemlíteni továbbá a jól kialakított – naptárszerűen és eseménylistaként is működő –eseménynaptár modult. Az eseménynaptár bal oldalán elhelyezkedő „aktuális ajánlatok” modul viszont silány megjelenésű, és nevével ellentétben sajnos csak korlátozottan hordoz aktualitást.

A tartalmi oldalak kialakítása igényes, kellemesen áttekinthető, jól tagolt. Jó tipográfiai megoldások, szép tördelés, okos képfelhasználás jellemzi szinte az összes tartalmi oldalt. Egyedül a galéria oldal szegényes, alig néhány kép tekinthető meg. Fontos megemlítenünk azt is, hogy az aloldalak megnevezésének első betűi explorer böngészőben lemaradnak!

Online marketingeszközökkel a látottak alapján diszkréten bánnak a Thermalparkban. Az oldal nem törekszik arra, hogy eladjon akciós csomagot, sem popup, sem banner megoldással. Hírlevél ugyan van, de semmiféle ösztönző erő nincs a feliratkozásra. PPC eszközökkel (online hirdetési szolgáltatás) nem él a fürdő, semmilyen kulcsszóra nem jelenik meg!

A hajdúszoboszlói HungaroSpa honlapjáról turizmusszakmai szempontból lesújtó a véleményünk, webes szempontból néhány pozitívumot azért felfedeztünk, bár a negatívumok itt is domináltak.

A weboldal grafikai megjelenése semmiféle professzionalizmust nem sugároz, a 21. századi követelményeknek egyáltalán nem felel meg. Megjelenése, grafikai elemei, városi információs oldalra emlékeztető megjelenése egyáltalán nem erősíti hazánk egyik legnagyobb, legjelentősebb, többmilliárdos fejlesztéssel bővített fürdőkomplexumának imázsát. Sőt, az Aqua Palace logójára kattintva egy nem üzemelő oldalra jutunk át.

A honlap első benyomásra szétesett hatást kelt. Az oldal nagyon keskeny (748 pixel) az optimális kb. 980 pixel szélességhez képest. A fejléc nagy részét egy túlzottan hangsúlyos banner foglalja el, amely kissé szájbarágósan próbálja meg elirányítani a látogatót az akciók oldalra. Az oldalon alapvetően érhető a navigáció, de mindvégig hiányzik a minőségérzet: a felhasználó viszonylag jól megtervezett, lineáris navigációval áll szemben, a belső oldalak tartalmi megoldása összhatását tekintve azonban nem látványos, az igényes grafikai gondolkodásmód hiányzik a tartalmi oldalakon. Érdemes kiemelni, hogy a hungarospa.hu oldalról bizonyos menüpontok átnavigálnak egy másik weboldalra, nevezetesen a furdo.biz egyik aloldalára, ezzel kihúzva a talajt a látogató lába alól. A képgaléria áttekinthető, használható, videógaléria is megtalálható az oldalon.

Online marketingeszközökben nem bővelkedik a Hungarospa. Hírlevél van, a jobb felső sarokban megbújva, de semmiféle motiváció nincs a feliratkozásra. A közösségi média használatának szikrái megjelennek, a két Hungarospa facebook felhasználó azonban nem oldalként, hanem felhasználóként került létrehozásra. PPC kampányt nem fedeztünk fel. Google Adwors-öt csak a Hungarospa Thermal Hotel használ.

Összességében megállapíthatjuk, hogy mindhárom honlap felvonultat negatív tulajdonságokat, de ez nem meglepő, hiszen tökéletes honlap nincs. Ugyanakkor az már nagyobb probléma, hogy egyik honlap sem az értékesítésre koncentrál: érdemes lenne tehát elgondolkodni azon, hogy milyen eszközökkel lehetne több vendéget csábítani egy adott létesítménybe, és ezeket az eszközöket milyen megoldással lehet figyelemfelkeltővé, ezáltal hatékonnyá tenni. A diszkréten elbújtatott ajánlat nem biztos, hogy eléri a kívánt eredményt.

Összességében tehát, az Aquaworld honlapja szerepelt a legjobban tesztünkben, kiváltképp grafikai megoldásainak és az alkalmazott online marketingeszközöknek köszönhetően. A szentgotthárdi fürdő honlapja is megfelelőnek mondható, navigációját tekintve kiemelkedő. A Hungarospa honlapja viszont teljes átgondolást igényel: egy ilyen, nemzetközi hírű fürdőkomplexum esetében a minőségi honlap megléte alapkövetelményt jelent. A grafikai megjelenés újragondolása, a honlap meglévő tartalmának és képanyagának optimalizálása, minőségének javítása, az aktuális események, akciók profi kommunikálása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a honlap valóban online marketingeszközként funkcionáljon.

Összesített értékelés

www.aquaworld.hu

www.thermalpark.hu

www.hungarospa.hu

Grafikai megoldások, látvány

Interaktivitás

Navigáció

Célcsoportok-specifikus oldalak

Teljes körű információközlés

Képgaléria

Közösségi oldalak kihasználása

Online marketingeszközök

Összesített értékelés

Π1

 2

Ž3


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.