Nő a kereslet a luxusrepülésre

Az egy évvel ezelőtti bevezetés óta több mint 160 ezer utas váltott jegyet az Emirates Prémium Turistaosztályára.

A szolgáltatás jelenleg 11 útvonalon érhető el, de a jelentős kereslet miatt év végére már 13 városra bővül a lista. A légitársaság folyamatosan állítja forgalomba a felújított utaskabinokkal rendelkező repülőgépeit a menetrend szerinti járatokon.

Amióta 2022 augusztusában az Emirates bemutatta Prémium Turistaosztályát, az utasok reakciója egyértelműen pozitív volt: a kereslet meghaladta a várakozásokat, a foglalások száma pedig hónapról hónapra nőtt, ami bizonyítja, hogy az utazók széles körének vonzó a visszafogott luxus és a magas színvonal a meggyőző ár-érték arány mellett.

Az Emirates Prémium Turistaosztályán utazók közel fele egyedül utazik, míg a másik felét a párok és a családok teszik ki, 60 százalékuk egyben a légitársaság hűségprogramjának, az Emirates Skywards-nak is tagja. Az Emirates jelenleg a legújabb Prémium Turistaosztályú utaskabinokkal felszerelt A380-as óriásgépeit London, Sydney, Melbourne, Auckland, Christchurch, Szingapúr, Los Angeles, New York, Houston, San Francisco és Dubaj felé közlekedteti, és a járatokon rendszeresen teltház van a Prémium Turistaosztályú szakaszon.

A légitársaság azt tervezi, hogy október 29-től a Mumbaiba és Bengaluruba közlekedő utasok számára is elérhetővé teszi a szolgáltatást, de hamarosan további városokat is be fog jelenteni. Az Emirates jelenleg 20 repülőgépet üzemeltet Prémium Turistaosztályú utaskabinnal, amelyek közül 14-et az elmúlt kilenc hónap során az Emirates dubaji mérnökcsapata házon belül alakított át.

A légitársaság egy év alatt közel 4500 járatot üzemeltetett Prémium Turistaosztállyal, és több mint 36 millió kilométert tett meg. Ezeken a járatokon több mint 192 ezer adag ételt szolgáltak fel a gondosan összeállított, minőségi alapanyagokat tartalmazó menükből az utasoknak. A Prémium Turistaosztály számos első helyezést és elismerést hozott a légitársaságnak a kategóriában a 2023-as Skytrax Awards, a Business Traveller Awards, az Airline Ratings Excellence Awards és a 2022-es Business Traveller Middle East Awards versenyein.

A Prémium Turistaosztály bevezetése a légitársaság több milliárd dolláros modernizációs programjának központi eleme, amelynek keretében az Emirates 67 A380-as és 53 Boeing 777-es gépének belső terét újítják fel. A program végére több mint 4000 Premium Economy ülést, valamint több mint 700 First Class lakosztályt és 5000 Business Class ülést alakítanak át a legmodernebb belső terekkel.

Forrás: Emirates


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.