Nyolcszázmilliós fejlesztés a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Több mint 800 millió forint értékű, három projektet tartalmazó fejlesztés zárult le a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) területén az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával - mondta Szilágyi Gábor, a HNP igazgatója a csütörtöki projektzáró rendezvényen.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A támogatásból élőhely-rekonstrukciós, valamint vizes élőhelyek és fás legelők megőrzésére irányuló fejlesztéseket valósítottak meg - tette hozzá az igazgató.   

Schmidt András, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese elmondta: a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében 92 természetvédelmi projekt támogatásáról döntöttek 30 milliárd forint összköltséggel. A fejlesztések az országban 102 ezer hektár, többnyire Natura 2000-es területet érintenek - tette hozzá a szakember.   

Elmondta azt is, hogy a 92 pályázat nagyobb része előkészítés alatt van, 13 végrehajtása tart, 2 pedig befejeződött.   

A pályázatok 41 százaléka vizes élőhelyek rekonstrukciójára vonatkozik, s a pályázók nagy többsége - 70 százaléka - nemzeti park, mondta Schmidt András.   

Szilágyi Gábor a részletekről szólva hozzátette: a HNP igazgatósága az „Élőhely-rekonstrukciós fejlesztések a Hortobágyi Nemzeti Parkban” című projekt megvalósítási szakaszára két célt tűzött ki, amelyekre összesen 547,4 millió forint támogatást nyújtott az Európai Unió. A projektnek köszönhetően egyebek mellett javult a kimagasló természetvédelmi értékű és közösségi jelentőségű pannon szikes élőhelyek állapota, helyreállították az eredeti vízjárási viszonyokat, valamint számos védett és fokozottan védett faj hosszú távú megőrzését biztosították.    

A programban során felszámoltak 266 kilométer gát- és csatornarendszert, s megvalósult 12 420 hektár védett, Natura 2000-es élőhely rekonstrukciója. A beruházás döntően a Hortobágyi Nemzeti Park északi pusztáin zajlott, amely kiemelten fontos élőhelye a világszerte veszélyeztetett kis liliknek és a csíkos fejű nádiposzátának - említette Szilágyi Gábor hozzátéve: a projekt másik célja a hortobágyi Öregtavak részleges rekonstrukciója volt, amely biztosítja a mesterséges halastavi ökoszisztéma kedvező állapotának a fenntartását és hosszú távú működését.   

A Vizes élőhelyek és fás legelők megőrzése és fejlesztése az Észak-Alföldön című projektre összesen 265,2 millió forint támogatást nyújtott az Európai Unió. Ezen belül az andaházi vizes élőhely rekonstrukció segítségével megszüntették a csatornahálózatot, elbontották a felesleges műtárgyakat és új, a terület elárasztásában szerepet kapó vízvisszatartó műtárgyak létesültek - ismertette a HNP igazgatója.    

Elmondta azt is, hogy a Fás legelők rehabilitációja a Szatmár-Beregben című fejlesztés összesen 565 hektárnyi szatmári gyepterületen és fás legelőkön zajlott. A változatos élővilágnak otthont adó terület helyreállítása során a szakemberek többek között cserjeirtást, szárzúzást végeztek, hogy visszaszorítsák az agresszívan terjeszkedő, úgynevezett invazív fajokat.    

Emellett az elpusztult vagy kidőlt fák, valamint a gyepterületeket, árkokat és vízfolyásokat szegélyező facsoportok pótlásával, illetve mesterséges fészekládák kihelyezésével biztosítottak fészkelő helyet az ott élő madárfajok számára - ismertette Szilágyi Gábor.

Forrás: MTI


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.