Pénteken nyílt a Zágrábi Magyar Intézet

Új magyar intézet nyitja meg kapuit Zágrábban 2014. január 3-án 14 órakor. Az ünnepségen Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter mond megnyitó beszédet magyar és horvát nyelven, ezt követően  a horvát kormány képviseletében, Orsat Miljenić horvát igazságügyi miniszter tart rövid köszöntőt, majd Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója és Sokcsevits Dénes, a Zágrábi Magyar Intézet új igazgatója köszönti a vendégeket.

Az intézet Zágráb központjában, az Európai Unió képviseletével egy épületben foglal helyet. Zágráb fejlődő nagyváros, Budapesthez hasonlóan, kulturális élete rendkívül élénk. A Zágrábi Magyar Intézet új épülete a város szívében, a főtérrel párhuzamos utcában helyezkedik el. Az intézetnek otthont adó modern üvegfalú épületének alsó szintjén a későbbiekben a magyar kávézó fogadja majd magyar süteményekkel vendégeit.

Az Intézet kettős feladata, hogy a horvátok felé közvetítse a magyar kultúrát, ugyanakkor a horvátországi magyar közösség számára is otthonul szolgáljon. Programjai Eszéken és Drávaszögben is megjelennek. A zágrábi Ady Endre Kör segítségével már eddig is jó kapcsolat alakult ki a horvátországi magyarok között.

A közeljövő tervei között egy zágrábi székely-nap megrendezése is szerepel. Jövő év elején pedig „busójárást” terveznek Mohácsról Zágrábba, hiszen az UNESCO által készített Emberiség Szellemi Kulturális Örökség reprezentatív listáján is szereplő mohácsi busójárás voltaképp egy horvát kisebbségi csoport, a sokácok népszokása, melynek hagyománya párhuzamosan Horvátországban is él, s így tökéletes kapcsolódási pontot képez a két kultúra között.

Sokcsevits Dénes a családjában tanult meg horvátul. 1978-ban Magyarország és az akkori Jugoszlávia között fennálló egyezmény révén állami (nemzetiségi) ösztöndíjasként kezdte meg egyetemi tanulmányaimat. Előbb Újvidéken járt délszláv nyelvek és irodalmak szakra, majd tanulmányait a Zágrábi Egyetemen folytatta. Ekkor kezdett műfordításokkal foglalkozni. 1990-től a Pécsi Egyetem horvát tanszékének munkatársa. Vendégtanárként tanított a Zágrábi Egyetem Horvát Stúdiumok történelem szakán majd az Eszéki Egyetem Hungarológia szakán magyar történelmi témájú tárgyakat.

Több történeti tárgyú könyve, valamint közel száz cikke és tanulmánya jelent meg. 2011-ben Budapesten látott napvilágot az első, magyar nyelvű, a horvát történelemről szóló, nagy terjedelmű összefoglaló munkája Horvátország története a 7. századtól napjainkig címmel. 2008-tól a PTE BTK Szlavisztika Intézet igazgatója, illetve az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.