Egy tősgyökeres potsdamit bizonyára alaposan felhúznánk azzal, ha városát Berlin elővárosának titulálnánk. De tény, hogy a két főváros – a szövetségi államé és az országé – egybenőtt. Ez az állapot ugyanakkor rendkívül kényelmes, mert Berlinben megszállva a Hauptbahnhofról rövid követési időkkel, a németeknél megszokott kulturált körülmények között vonatozhatunk ki húsz perc alatt Potsdamba. Potsdamban lakva pedig pillanatok alatt érhetünk be mondjuk az Alexanderplatzra. Utóbbi is fontos tényező lehet azon jómódú németek számára, akik egyre növekvő számban választják lakhelyül az egyes kimutatások szerint mára már Berlinnél is magasabb ingatlanárakat felmutató Potsdamot. Nos, ha így van, a városban bóklászva érthetővé válik az ingatlanfelár. A csendes, nyugodt, ugyanakkor buja természeti környezetet káprázatos lakónegyedek tarkítják. Képzeljük el, hogy a 160 ezer lakosú Potsdam Budapest területének mintegy harmadán él! Ez hihetetlen méretű parkokat, tavakat, folyókat, emberhez méltó beépítettséget jelent.

VÖRÖS CSILLAG VIRÁGOKBÓL

Aligha a zöldfelületek vonzották a városba 1945 júliusában Churchillt, Trumant és Sztálint, hogy az 1917-ben épült Cecilienhof kastélyban lezárják a II. világháborút. Mivel az orosz megszállási övezetben, a Neuer Gartenben fekvő, Tudor-stílusú kastély jó állapotban vészelte át a bombázást, alkalmas volt a romos Berlin ellenében egy ilyen szintű konferencia lebonyolítására. Kis cicomázás azért ráfért a környezetére, ezt a szovjetek meg is oldották: parkosítottak; piros virágokból rittyentettek például vörös csillagot az udvarára, hogy a brit és az amerikai delegáció az ablakon kihajolva a reggeli ásítozás közepette se felejtse el, hol ébredt. A csillag azóta is ugyanott díszeleg. A delegációkat hetekig kiszolgáló épületben ma a potsdami konferenciának emléket állító múzeum és szálloda működik. Bár utóbbit éppen renoválják, 2017-ben ismét megnyílik. A szállóvendégek pedig reggelente kocoghatnak egyet a háború lezárásának egyik legnagyobb „alkotása” helyén kialakított ösvényen, a berlini fal nyomvonalát a Cecilienhof épületétől alig kőhajításnyira követő Mauerwegen. Sokan próbáltak itt a Jungfernsee-n átúszva Nyugat-Berlinbe menekülni; ha egyáltalán élve eljutottak a tóig, a táv ugyanis egy közepesen jól úszó ember által is könnyen abszolválható.

TITKOS KÉMCSERÉK

Potsdam legmagasabb pontjára IV. Frigyes Vilmos 1847-ben csinos kis, olasz reneszánsz stílusú „teaházat” építtetett magának. Feljegyzések szerint valóban itt, a Belvedere-ben szürcsölte teáját a Hohenzollern fejedelem. Manapság a turisták parádés céges fogadásokra használják a palotát. A Pfingstenberg alig több mint százméteres tetején feszítő Belvedere-t a szemfüles NDK-sok idejekorán lezárták, nehogy a hanyatló Nyugatot kukucskálják a népek onnan. Vagy uram bocsá, a közeli Glienicke hidat, ahol a keleti és a nyugati blokk közötti kémcseréket bonyolították le egykor. Tiszta James Bond, csak itt a főhőst, ha „tízszer eltalálják”, az nem csak egy „horzsolás”.

A Glienicke hidat a potsdami konferenciára pontonnal helyettesítő szovjetek akkor aligha sejtették, hogy később a fenti aktusok helyszínévé válik a híd. Talán a mindig higgadt Makszim Makszimovics Iszajev, aki „itt, Potsdam közvetlen közelében, Babelsbergben” is élt. Apropó, Babelsberg: a német filmipar fellegvárában Leni Riefenstahl náci propagandafilmjeitől a 2014-es Grand Budapest Hotelig sok mindent forgattak.

ŰRHAJÓS A MOZAIKON

Bár a Cecilienhof megúszta a bombázást, a város egyéb részeire 1750 tonnányi bombát szórtak egy éjszaka alatt a második világháború során a szövetségesek. Így aztán a III. Ottó által 993-ban alapított, majd a felvilágosult abszolutizmus Frigyesei alatt fénykorát élő város igencsak foghíjasan köszöntötte a békét. Az NDK rátett egy lapáttal – gondolhatnánk. Gondoljuk is, de azért akadnak ebből a korból is gyöngyszemek. A Breiter strasse egyik épületére felpakolt mozaikok profi munkáról tanúskodnak: egy CCCP-sipkás asztronauta űrsétát tesz, Szuhojnak tűnő vadászgépek húznak át egy radarállomás fölött, egy falszakasszal odébb pedig dús keblű, copfos vörös fúrja tekintetét tekintetünkbe. De nem mosolyog; biztos berlini. Azt mesélik errefelé, hogy a potsdami lányokat a mosolyuk különbözteti meg a berliniektől. Ha netán pechünk van, és városi sétánk során csupa berlini lánnyal futunk össze, mosolyt csal majd a mi arcunkra Potsdam poroszos rendbe ágyazott sokszínűsége.

A burjánzó barokk Sanssouci palotán kívül akad itt holland negyed és amszterdami csatorna. Jelenleg fű nő benne; na, nem olyan! Van orosz negyed – az Alexandrowka, ahol a Napóleoni háborúkat követően telepítettek le orosz hadifoglyokat, akik a királyi kórusban énekeltek. Az orosz vonalat folytatva, a KGB csinos kis központot épített itt ki. Az átalakított épületek ma Potsdam legfelkapottabb ingatlanai közt szerepelnek. És ne felejtsük ki az egykor ezrével érkező francia hugenottákat, illetve azt, hogy mindez még III. Ottó idejéből szláv halásztelepként kezdte.

SÓZOTT UBORKA A KERTVENDÉGLŐBEN

Ha pedig halászat, hát víz akad itt bőven. Nem szóltunk még róla, de Potsdam a Havel folyó és tavai ölelésében fekvő szigeten terül el. A várost Velence módjára járhatjuk körbe menetrend szerinti hajókkal. És dübörög a zöld és aktív turizmus. Se szeri, se száma itt tavaknak, amelyekből nem kandikál ki traktorgumi és döglött patkány, de ring rajtuk megannyi hajó.

A partot pedig kedves kisvárosok tarkítják remek, partkapcsolatos wellness-szállodákkal és trendi fi ne dining éttermekkel. Ilyen Werder városa, ahova tartva nem kell kocsiba ülni, vonatra szállni, de elég egy jó bringa nyergébe pattanni és asztallap-simaságú utakon élvezni, amit Németország egyik legfejlettebb bringásúthálózata nyújt. És ha megéhezünk, uborka biztos akad, mivel a tematikus bringatúrák egyike a méltán híres, sózott Spreewald uborka nyomába ered mintegy 250 kilométeren át. Másik 160 kilométeren pedig a berlini fal nyomát kerekezhetjük végig egy berlini kanyarral, majd a Cecilienhofhoz visszaérve valamelyik környékbeli kertvendéglőben szusszanjunk egyet.