Rákay Philip lehet az Országmárka Tanács titkára?

A Népszava szerint elképzelhető, hogy Rákay Kálmánt ("Philip") kérik fel a hamarosan felálló Országmárka Tanács titkári szerepére.

Az "országkép formáláshoz szükséges szakmai előkészítő, javaslattevő és véleményező fórumként" még az idén megtartja alakuló ülését az Országmárka Tanács - számol be a Népszava. A lap hozzáteszi: ez a testület annyira nem új, hogy már 2009 elején ugyanezzel a névvel Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök is életre hívott egy grémiumot a célra.

A különbség annyi, hogy az akkor tíztagú tanács maga választott egy szakmai elnököt tagjai közül, míg a társelnök az oktatási és kulturális miniszter lett. Az új, húszfős testület tagjait és elnökeit viszont Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kérte fel - két évre, de bármikor visszahívhatja őket - írja a lap.

Ezúttal a két társelnök mindegyike politikus: Papp-Váry Borbála, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kormányzati kommunikációért felelős helyettes államtitkára és Pröhle Gergely, a Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkára. A tanácsba sokoldalú, különféle szakmai tapasztalattal rendelkező, de munkájukban mind kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakemberek kaptak meghívást.

A Népszava érdeklődésére a KIM Kommunikációért Felelős Államtitkársága egyelőre neveket nem közölt. A tagi és az elnöki megbízatás ellátásáért díjazás egyébként nem jár. Ellentétben a tanács titkári feladatait ellátó személlyel, akit a társelnökök közösen jelölnek majd ki.

A titkárról egyelőre semmit nem tudni, de a Népszava információi szerint elképzelhető, hogy az országimázs-építés területén vállalt szereppel már májusban hírbe hozott Rákay Kálmánt ("Philip") kérik fel. Ezt erősítheti, hogy Rákay júniustól - éppen jövőbeni kormányzati szerepvállalására hivatkozva - megvált a Hír Tv-től, ahol az elmúlt években műsort vezetett.

Rákay a lap kérdésére nem kívánta kommentálni, hogy az országmárka-építésben lesz-e, s ha igen, milyen szerepe. Így nem tudni, hogy tanácstagként, titkárként számítanak-e rá. A lap fideszes forrásai szerint az a forgatókönyv is elképzelhető, hogy Rákay nem is a stratégiaalkotó tanácsban, hanem annak operatív szervénél kap munkát. Úgy tudják ugyanis, hogy a napi, végrehajtói feladatokat a kormányváltást követően a Magyar Fejlesztési Bank alá vont Magyar Turizmus Zrt.-n belül képzelik el. Itt novemberben létrejöhet az Országimázs Iroda, ám a cégnél azt mondták: még zajlik az átszervezés - írja a Népszava.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.