Tanösvény, bortúra és kincskeresés

A Duna–Gerecse Nonprofi t Kft. tavaly sikeresen elindította – Tata és térsége, illetve Komárom együttműködésével – térségi fejlesztési tevékenységét. A KDOP-2.2.1/A-12-2012-0012 számú pályázat megvalósítása keretében október elején a sajtó képviselőinek is bemutatták a régió természeti és épített szépségeit, a térség kínálta szállásokat, a vendéglátást és a szabadidős lehetőségeket.

Aháromnapos, családias hangulatban telt tanulmányút első állomása egy sajtótájékoztató volt a tatai Pikant étteremben, ahol Magyarics Gábor, a Duna– Gerecse Nonprofi t Kft. ügyvezető igazgatója részletesen bemutatta a cég működését és fejlesztési terveit. A Duna–Gerecse Kft. 2011- ben alakult pályázati források elérésének érdekében. A társaság tagjai a Tata és Környéke Turisztikai Egyesület, a Komáromi Turisztikai Egyesület és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. A tanulmányúton olyan szolgáltatókat mutattak be a szakmabelieknek, amelyek a térségben élen járnak a szakterületükön. Ezek a szolgáltatók tagjai a legújabb kezdeményezésnek, a Duna–Gerecse-kedvezménykártyának, amelynek köszönhetően számos program június elsejétől ingyenesen elérhető a látogatóknak. Így például aki a tatai Kiss Hotelben vagy a komáromi Hét Vezér Apartmanhotelben foglalja le a szállását, számos ingyenes és kedvezményes programon vehet részt.

Az említett Duna menti települések nagy problémája, hogy annak ellenére, hogy a környéken van minden – folyó, hegy, síkság, patak, történelmi nevezetesség –, gyakran mégsem tudják megállítani az embereket, a turisták elrohannak a két fő vonzerő, Budapest vagy éppen az ellenkező irányban Bécs felé. A Duna–Gerecse Nonprofi t Kft. megalakulásának egyik fő célja, hogy nemcsak a nagyvárosokat – Komárom, Tata –, hanem a környékbeli kistérségeket is látogassák a turisták. Magyarics Gábor elmondta, szeretnék, ha a Neszmélyi borvidék ismertebb lenne, ha többen felfedeznék ennek a környéknek a szépségét is.

NESZ A MÉLYBŐL

Neszmély és környéke már ősidők óta lakott helynek számít, rengeteg római kori leletet találtak ugyanis itt a régészeti feltárások során. A barátságos és sokoldalú falu két templommal is büszkélkedhet: itt található egy református templom, amelyet 1994-ben újítottak fel utoljára, illetve az 1991-ben felújított katolikus templom, ahol 1894-ben volt az első szentmise.

A települést az utóbbi időben háromszor fenyegette komolyan a dunai árvíz, ám az önkéntesek serege minden alkalommal megnyerte a csatát. Az idilli környék egyik kis szigetén forgatták a legendás Jókai-regény, az Aranyember egyik epizódját is. Itt található az Európában egyedülálló Hajóskanzen, ahol a látogatók megismerhetik a Duna és Tisza hajózásának történelmét, a gőzhajók történetét, illetve megtekinthetnek egy hatalmas csónakmotor-gyűjteményt.

Az 1200 fős faluban van egy borút is, amelyen Czakó Zsolt idegenvezető kíséretében bortúrán vehetnek részt a látogatók. Az összes nevezetesség megtekintése után a Sertés-völgy borospincéit látogathatják meg, ahol több díjnyertes bort is megkóstolhatnak. Itt november 15-én rendezik meg a Nyitott Pince Napokat, ahová sok szeretettel várják a látogatókat.

AZ ERŐDÖK VÁROSA

Komáromban a gyógyfürdő és a három erőd a fő idegenforgalmi vonzerő a látogatók számára. Számos turisztikai fejlesztés van tervben, amelyeket Pohlmüllner József TDMmenedzser mutatott be a szakmabelieknek. A komáromi gyógyfürdőben wellness – például teljesen új szaunapark – és gyógyászati újdonságok lesznek, és a fürdő weboldalát is fejlesztik. A Monostori Erődben nemrég adták át a fejlesztés első ütemét: megújultak a kazamaták, ám még az erődöknél is sok tennivaló van hátra. A vendégéjszakaszám növelésének érdekében a szállások hely kapacitásának és minőségének fejlesztését is tervezik. Az iránykomárom.hu weboldalukat a magyaron kívül további négy nyelvre – németre, angolra, szlovákra és lengyelre – szeretnék lefordíttatni.

Az idén szeptemberben adták át a Láthatatlan erőd című kiállítást a felújított kazamatákban. A hagyományos és interaktív elemekből összeállított tárlat első termeiben az erőd tüzérségi rendszeréről kap információt a látogató, a belső kazamatában egy Monarchia- korabeli katona hétköznapjaiba élheti bele magát egy kalandjáték keretén belül, a történelmi élmények után pedig izgalmas kincskeresős programban is kipróbálhatják magukat a turisták. Az erőd megismerésében ingyenes mobilalkalmazás segíti a látogatókat, amely az erőd látványosságain vezeti végig az érdeklődőket. A túrám.hu alkalmazással turistautak, városnéző séták, valamint várak, múzeumok, épületen belüli látványosságok útvonalai is letölthetők.

ARANYMOSÓPATAK ÉS FÜGGŐHÍD AZ ERDŐ MÉLYÉN

A tatai Fényes fürdő évek óta kicsik és nagyok kedvence a város legmélyebb pontján, ahol most egy óriási fejlesztés keretén belül harminc hektáron tanösvényt hoznak létre. A tanösvény sokszor az ivóvíz-minőségű forrásvíz felett halad majd át, így igazi izgalmas programnak ígérkezik. Az ösvény egyik része szabadon látogatható majd, a másik pedig vezető kíséretével. Az út során az érdeklődők találhatnak majd vizes játszóteret, aranymosópatakot, fogadó és látogatóközpontot, izgalmas függőhidat, és november közepétől még csónakázásra is lehetőség lesz az erdő mélyén.

Köszönjük a meghívást a Duna–Gerecse Nonprofi t Kft. tagjainak!


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.