20. születésnapját ünnepelte a MaReSz

A hóhért akasztották kedden Budapesten, a Kopaszi gáton: a Magyar Rendezvényszervezők Szövetsége (MaReSz) ünnepelte éppen a 20. születésnapját. Volt zene, tánc és díjátadó.

Legyen minél több rendezvény, legyenek minél jobb szakemberek, legyenek minél jobbak a rendezvényszervezés feltételei – hangoztatta a MaReSz céljait köszöntőbeszédében Ganczer Gábor, a MaReSz elnöke, a HUNGEXPO vezérigazgatója. Hozzátette: ugyanilyen fontos az is, hogy legyen minél ismertebb és elismertebb a MaReSz, legyen minél érdemesebb tagnak lenni, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a MaReSz értéket hirdet: szakmai profizmust, korrekt üzleti viselkedést.

Húsz év telt el azóta, hogy 14 rendezvényszervező cég képviselői összeültek és kitalálták, hogy egy közös szakmai szervezetet kellene létrehozni. A MaReSz feladatai azóta sem sokat változtak: a rendszeres tapasztalatcsere, az érdekvédelem és a szakmai támogatás nyújtása. Ahogy a színpadra hívott korábbi elnökök egyike mondta: viharos húsz éven van túl a szakma, ám most sem túl egyszerű a dolguk a rendezvényszervezőknek.

A fő problémákat a megfelelő szakmai végzettség és képzés hiánya, illetve a szabályozatlanság, a jogi háttér nélküliség jelenti – mondta a Turizmus Online kérdésére Ganczer Gábor. Az azonban jó, hogy kinyílt a világ, egyre több lehetőség van külföldi rendezvények szervezésére, illetve külföldről is szívesen jönnek ide. Ez utóbbit bizonyos gazdasági folyamatok segíthetik, így a gyenge forint, ám más események nagyban hátráltathatják.

Ilyen volt például a Malév csődje, amely a Budapesten májusban megtartott FIFA-kongresszusra is rányomta a bélyegét: a jegyeket már hónapokkal ezelőtt lefoglalták a vendégek, ám a légitársaság bedőlésével át kellett bookolniuk.

Budapest továbbra is a magyarországi rendezvényszervezés központi helyszíne, hiszen a turizmus 65-70 százaléka is a fővárosba koncentrálódik, ám a MaReSz-elnök szerint megfigyelhető egy olyan tendencia, amely során a fővárosi szakemberek vidékre szerveznek rendezvényeket, hogy kiszabaduljanak egy kicsit a városból.

A születésnapi ünneplés barátságos, bensőséges volt. Az elmúlt húsz év felidézésére egy kisfilm is készült, az elnökségi változásokra felfűzve – fényképekkel, szöveges kísérettel. Díjakat, okleveleket kaptak a szakmai téren kiemelkedően teljesítő tagok, de két olyan egyetemista is, akik elindultak a szövetség által meghirdetett „Rendezvények 20 év múlva”-versenyen.

A szakmai tartalom mellett az ünneplés sem maradt el. Az Öböl-házban a büféasztalok roskadoztak a finomságoktól, természetesen születésnapi tortát is felszeleteltek. A jelmezbe öltözött hostesseknél lehetett különféle játékokat kipróbálni, zenélt a Four Fathers, a Back II Black, éjfélig pedig dj-k szolgáltatták a zenét a tánchoz.


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.