A bornak lehet saját évszaka

Augusztus közepétől egészen novemberig ünneplik a Borőszt Alsó-Ausztriában, mely során a helyiek több ezer turistával közösen élvezik a helyi borokat és gasztronómiát. Ez az időszak a nyárutó, vagy vénasszonyok nyara, amikor a legszebb arcukat mutatják és aranysárga, gesztenyebarna színben pompáznak a szőlőskertek. 

Kerékpárral vagy túrabakancsban is látogatható 8 borvidék (Kremstal, Wagram, Weinviertel, Thermenregion Wienerwald, Wachau, Traisental, Kamptal, Carnuntum) közös rendezvénysorozattal készül az ún. Weinherbst-re, azaz a Borőszre, amelyet idén 24. alkalommal rendeznek meg. Több mint 100 borúti településen 600-nál is több rendezvény közül lehet válogatni - így a szervezők szerint a Borősz Európa legnagyobb borturisztikai eseményévé nőtte ki magát.

Alsó-Ausztria a maga 30.000 hektáros szőlőterületével Ausztria legnagyobb bortermelő területe. Az alsó-ausztriai borászok régi bortermelő hagyományokra támaszkodnak, miközben az innováció útját járják. Jól ismerik a vidék kitűnő termőtalaját, mely leginkább a Zöldveltelini, a Rajnai Rizling, a Fehér Burgundi és a Chardonnay fajtáinak kedvez, de termelnek Piros Veltelinit, Rothgipflert és Zirfandlit is, melyek a heurigerekben, azaz a helyi, hagyományos borozókban ízlenek a legjobban.

 


Édes élet a májusi Glamping pikniken

Édes élet a májusi Glamping pikniken 

A Nomád Hotel & Glamping 9. alkalommal rendezi szezonnyitó piknikjét május utolsó vasárnapján.
Ezen a badacsonyi hétvégén minden a Szürkebarátról szól

Ezen a badacsonyi hétvégén minden a Szürkebarátról szól 

A Bortriatlon egy nagyon izgalmas rendezvény, aminek egyik fontos állomása a Szürkebarát Hétvége.
Séfváltás a Lidl Konyha élén

Séfváltás a Lidl Konyha élén 

Nem akárki érkezik a cégcsoport konyhájára: egy Michelin-díjat kapó ifjú séf váltja a korábbi, Michelin-csillagos konyhát irányító séfet.
Ehető erdő, fenntarthatóság és gasztronómia

Ehető erdő, fenntarthatóság és gasztronómia 

A Visegrádi Alap támogatásával létrejött nemzetközi eszmecserére öt országból érkeztek előadók és résztvevők.  
Kő-Papír-Olló magyar bajnokság is lesz a Kincsem Parkban

Kő-Papír-Olló magyar bajnokság is lesz a Kincsem Parkban 

Újabb büfékocsik, bővülő ételkínálat, nemzetközi ízek várják a látogatókat.. és persze pizza és hamburger minden mennyiségben.
Javában tart Magyarország exkluzív boreseménye

Javában tart Magyarország exkluzív boreseménye 

Reflektorfényben a magyar borok.
Megvan, ki kapja idén a Boros László-díjat

Megvan, ki kapja idén a Boros László-díjat 

Az MNGSZ 2023-ban alapította a Debrecen és Magyarország ikonikus séfjéről elnevezett Boros László-díjat., amelyet április 30-án adnak át az idei kitüntetettnek.
Érkezik a legnyáriasabb tavaszi borfesztivál

Érkezik a legnyáriasabb tavaszi borfesztivál 

Immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a már-már hagyománnyá avanzsált sétáló kóstoló. 
Mi lesz a borvidékekkel?

Mi lesz a borvidékekkel? 

Az éghajlatváltozás a világ borvidékeinek hetven százalékát alkalmatlanná teheti szőlőtermesztésre.
Vanília égbolt

Vanília égbolt 

Vanília minden mennyiségben - izgalmas más fűszerek, sosem gondolt párosítások kíséretében.

Interjú

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?