A brit éttermek tíz százaléka tönkrement a járvány kezdete óta

A nagy-britanniai éttermek csaknem tíz százaléka tönkrement a koronavírus-járvány tavaly tavaszi elhatalmasodása óta - áll két üzleti és szakmai tanácsadó cég vasárnap ismertetett átfogó közös felmérésében.

Az AlixPartners és a CGA a brit kormány által a járvány megfékezését célzó korlátozások feloldására kidolgozott menetrend következő, hétfői nyitási időpontja elé időzítette a tanulmány közzétételét. A nyitási program alapján hétfőtől az éttermek, a pubok és a bárok megnyithatják beltéri kiszolgáló helyiségeiket, kinyithatnak a mozik, a színházak, a koncerttermek, a múzeumok és a stadionok, ismét fogadhatnak vendégeket a szállodák és egyéb turisztikai szálláshelyek, és lehetővé válik a turisztikai célú utazás Nagy-Britannián belül.

A vasárnap bemutatott tanulmánából azonban kitűnik, hogy a tavaly márciusban elrendelt első járványügyi zárlat előtti számnál sokkal kevesebb szereplője maradt a brit vendéglátószektornak, így a hétfői teljes nyitás után a tavaly márciusinál számottevően kisebb számú étterem, bár és pub lesz felkereshető. A felmérés szerint a csődök az egyes kategóriákon belül az éttermeket érintették a legsúlyosabban. A tanulmány készítőinek meghatározása szerint az elsősorban ételfelszolgálásra szakosodott vendéglátóhelyek száma tavaly március 20-án - az első korlátozási rendelkezéscsomag életbe lépése előtt néhány nappal - 43 126 volt, közülük mára 38 922 maradt meg, vagyis 4204 étterem végleg bezárt. Ez azt jelenti, hogy tavaly március óta a nagy-britanniai éttermek 9,7 százaléka megszűnt. Az átlagon belül még súlyosabb a veszteség azoknak az éttermeknek a körében, amelyek a közepes árfekvésű, "hétköznapi" piaci szektorba tartoztak és így a legnépesebb vendégkört vonzották: az e kategóriába tartozó éttermek 19,4 százaléka - csaknem az ötödük - tönkrement.

Az AlixPartners és a CGA felmérése szerint az elsősorban szeszesital-forgalmazásra szakosodott nagy-britanniai vendéglátóhelyek - pubok, bárok - száma 61 229-ről 57 783-ra csökkent tavaly március óta, vagyis 5,6 százalékuk szűnt meg a járvány kezdete óta eltelt több mint egy évben. A brit kormány nyitási menetrendjének előző, április 12-i időpontjában azok a vendéglátóhelyek nyithattak ki, amelyek szabadtéren - teraszokon, kerthelyiségekben - meg tudják oldani a felszolgálást. A két cég vasárnap ismertetett felmérése szerint azonban ezzel a nagy-britanniai vendéglátóhelyek nem egészen egyharmada - 32,9 százaléka - tudott élni, vagyis az éttermek, pubok több mint kétharmada továbbra sem nyithatott ki. A vendéglátószektor kilábalási folyamata így valójában csak a hétfőtől lehetővé váló teljes nyitás után kezdődhet - áll a tanulmányban.

Forrás: MTI


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.