"Terveink szerint év végéig megnyitjuk az első egységet. Jelenleg még több ezzel kapcsolatos tárgyalásunk folyamatban van." - nyilatkozta Andrea Ungereit-Hantl a vállalat szóvivője.
A nagy rivális, McDonald's, jövő évben megjelenésének 20. évfordulóját ünnepli Oroszországban. Az országban 300 éttermet nyitottak, és a 2008-as évben 20%-kal tudták növelni eladásaikat. Ezzel az eredménnyel, a gazdasági körülmények megváltozásának közepette Oroszország vált a McDonald's legdinamikusabban fejlődő piacává. Ennek ellenére a gyorsétterem-láncok máig alábecsülik az orosz piac nyújtotta lehetőségeket.
Ungereit-Hantl elmondta, hogy a Burger King már több potenciális franchise-partnerrel folytat tárgyalásokat, viszont arra nem tért ki hány éttermet terveznek nyitni a közeljövőben.(reuters.com, franchiseportal.hu)
A Burger King megnyitja első egységét Oroszországban
A világ második legnagyobb hamburgeres étteremlánca, a Burger King még ebben az évben Moszkvában nyit egységet. Oroszország 140 milliós lakosságával mindenképp jelentős piacot biztosíthat a franchise-hálózat számára, amely ezideáig még nem tört be az orosz piacra - adja hírül a Reuters alapján a franchiseportal.hu..

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Legjobbak közt a magyar speciality kávé
A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben
A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.