Zakó László (Jobbik) elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány különböző intézkedésekkel "kizsigereli" a magyar vendéglátószektort. Mint mondta, az éttermi szolgáltatás áfája is emelkedni fog jövőre, a dohányzás teljes tilalma pedig konfliktusokat, és sok vendéglátóhely bezárását jelentheti majd.
Én sem szeretem a cigarettafüstöt, de tudomásul veszem, hogy van aki a dohányzásról, van, aki a perverz törvényalkotásról nem tud leszokni - fogalmazott. Kifogásolta az Artisjus által a vendéglátóhelyekre kiszabott díjak aránytalanságát, a nyitvatartási idők sokszor indokolatlan korlátozását és a játékgépadó brutális emelését, ami szerinte az utcai "itt a piros hol a piros" szélhámosokhoz vagy a kaparós sorsjegyek felé tereli majd az embereket.
Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár válaszában utalt arra, hogy a nemdohányzók védelmére vonatkozó rendelkezés uniós szabály, amit be kell tartani és ilyen a játékgépekre vonatkozó előírás is. Hangsúlyozta, hogy a vendéglátó-ipari vállalkozások forgalmának növelése érdekében átalakul az étkezési utalványok rendszere, a Széchenyi Pihenőkártya és az Erzsébet-utalvány erősíti majd a vendéglátóhelyek forgalmát. (MTI)
A kormány kizsigereli a vendéglátó szektort
(MTI) - A kormány vendéglátóiparral kapcsolatos intézkedéseit, gazdaságpolitikáját és egészségügyi lépéseit kritizálták a napirend előtt felszólalt képviselők kedden az Országgyűlésben.

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot
A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.

Időutazás a Folly Arborétumban
A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.