A METRO a Torkos Csütörtök kiemelt partnereként támogatja a hazai éttermeket

Hamarosan ismét elérkezik a torkos vendégek és a torkoskodást kínáló éttermek, vendéglátóhelyek nagy napja, hiszen 2011. március 10-én a Magyar Turizmus Zrt. immár hatodik alkalommal rendezi meg a Torkos Csütörtök akciót. Az esemény kiemelt partnereként, valamint a magyar gasztronómia és vendéglátóipar elkötelezett híveként a METRO Kereskedelmi Kft. nagy beszállítói kedvezmények biztosításával járul hozzá az éttermek népszerűsítéséhez és forgalomnövekedéséhez.

A már hagyománnyá vált esemény évről-évre hatalmas érdeklődésre tesz szert: a tavalyi alkalommal több, mint 230.000 vendég lakott jól a minden korábbi rekordot megdöntő, 1300-nál is több hazai étteremben. A METRO, a magyar vendéglátás elkötelezett támogatója 2011-ben immár sokadik alkalommal partnere az országos programnak. A nagykereskedés ugyanis minden, a Torkos Csütörtök akcióban regisztrált étteremtulajdonos számára nagy kedvezményeket biztosít a friss, minőségi alapanyagok beszerzéséhez: a Torkos Csütörtököt megelőző egy hétben, 2011. március 3. és 10. között minden bruttó 100.000 forint értékű élelmiszervásárlás során egy bruttó 13.000 forint értékű METRO vásárlási utalványt ajándékoz professzionális partnerei számára, amely 2011. március 17-től vehető át és 2011. április 30-ig váltható be.

„A magyar vendéglátást és gasztronómiát versenyképtelen gazdasági környezet, évek óta tartó forgalomcsökkenés jellemzi. A METRO a tavalyi év során megnyílt szakmai intézménye, a Vevőakadémia már jól példázta elkötelezettségünket a magyar vendéglátás iránt, a Torkos Csütörtök kiemelt partnereként szintén a magyar gasztronómiát kívánjuk támogatni” – mondta Krubl Yvette, a METRO Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője.

A METRO-partnerek a www.menjunkenni.hu oldalon történő regisztrációval válnak jogosulttá a kedvezmény igénybevételére.

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.

Interjú

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.