A Nébih tarolt a Tisza-tónál

Hiányosságokat tárt fel a Tisza-tó környéki vendéglátó egységek ellenőrzésekor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Közleményük szerint a szezonális nyári ellenőrzés keretében egy hétig vizsgálták júniusban a Tiszta-tónál, valamint annak tágabb környezetében működő vendéglátó egységeket.

Elsősorban az éttermek higiéniás állapotát, az alapanyagok nyomon követhetőségét, megfelelőségét, kezelését ellenőrizték. A vizsgálat eredményei a Nébih tájékoztatása szerint "vegyesnek mondhatók", mint írták, az ellenőrzött egységek számottevő hányadában fellelhetőek voltak hibák, ugyanakkor ezek többségében csak kisebb hiányosságok voltak, a higiéniai állapotok döntően megfeleltek az előírásoknak.

Pozitívumként említették, hogy az allergén információk feltüntetése nagyrészt rendben volt. Jellemző szabálytalanságként emelték ki ugyanakkor a megfelelő kézmosási feltételek biztosításának hiányát. Emellett több helyen lejárt minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági idejű élelmiszerek is előkerültek - jegyezték meg.

Súlyosabb élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságokat mindössze egy ellenőrzött egyégben állapítottak meg. Az érintett létesítményt többek között szabálytalan tárolás és szennyezett főzőberendezés, illetve hűtő miatt marasztalták el - derül ki a Nébih közleményéből.

A hatóság több mint 1000 kilogramm nem nyomon követhető élelmiszer forgalomból való kivonását, valamint a forgalomba hozatal/felhasználás azonnali hatályú megtiltását is elrendelte ezen a helyen - tették hozzá.

Közölték továbbá: az egy hetes vizsgálatsorozatban az ellenőrzések több mint fele tárt fel hibákat és összesen közel 1300 kilogramm jogsértő terméket vont ki a forgalomból a Nébih.

Az eljárások és a bírságok megállapítása folyamatban van, a nyári szezon elején elvégzett ellenőrzéseknek köszönhetően azonban az érintett vendéglátó egységek a feltárt hibákat még a nyár hátralévő, hosszabb időszaka előtt javítani tudják - jelezték.

Forrás: MTI / NÉBIH


Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.