A street food az energiaválság nagy nyertese?

A megnövekedett munkaerő-, és alapanyagköltségek, valamint az elszállt energiaárak idén is kihívás elé állították a vendéglátóipart. A piaci helyzet hatására 30-40%-kal nőttek az árak, a haszonkulcs jelentősen csökkent, de a street food továbbra is talpon maradt. A fogyasztási szokásokban azonban érezhető volt a különbség az ország keleti és nyugati régiója között.

„A korábbi évekre jellemző növekvő eladási tendencia stagnált a magasabb árak miatt. A nehézségek ellenére sikeres évet zárt a rendezvénysorozat, mintegy 10%-os növekedést mutatnak a friss adatok” - mondta el Horváth Zoltán, a Magyar Street Food Egyesület elnöke és a Food Truck Show főszervezője, aki 2022-ben 350 cateringes rendezvénynek és 16 Food Truck Show-nak volt a házigazdája, amelyet csaknem 500 ezer vendég keresett fel.
 „A büfékocsik jellemzően kisüzemekből, őstermelőktől szerzik be az alapanyagot, amelyek ára 100-120%-kal is megnőtt. Az alkalmazottak munkabére is minimum 50%-kal emelkedett, és emellett még az energiaárak is az egekbe szöktek. A bekerülési értékek drasztikus növekedését a vendéglátók nem tudták kivédeni, 30-40%-ot emeltek a szezon végéig, ezt a vendégek pénztárcái megérezték” -tette hozzá Horváth Zoltán.

 

Egyre nyitottabbak a magyarok az egzotikus ízekre
Az idei év tapasztalatai alapján az ízletes hamburgerek, a pulled pork szendvicsek és a lassú sütésű BBQ húsok mellett a poke bowl és a thai ételek is nagy sikernek örvendtek.
„Van egy olyan autónk, amit azért tartunk, hogy lehetőséget adjunk olyan vendéglátósoknak, akik még nincsenek jelen a food truck piacon, de látunk bennük potenciált. Idén több ázsiai étteremnek is teret adtunk, hogy kipróbálják milyen “büfékocsizni” és beleszeressenek a műfajba. Akkora sikerük volt, hogy jövőre két ázsiai étterem is saját truck-kal gurul be a rendezvényre” - mesélte a főszervező és kiemelte, hogy a jövőben minél több egzotikus ételt szeretnének kínálni és nagyobb hangsúlyt kap a thai, az indiai és a polinéz konyha is.

Még zöldebb Food Truck Show
Tovább zöldül a rendezvény, a környezetvédelem és az energiatakarékosság jegyében szeretnék szünetmentes tápokkal ellátni a truckokat, hogy éjszaka ne fogyasszanak áramot. A terveik között szerepel, hogy napelemet szerelnek fel minden autó tetejére, hogy annyi energiát tudjanak gyűjteni napközben, amellyel a hűtőket éjszaka üzemeltetni tudják anélkül, hogy plusz elektromos áramot fogyasztanának.

2023-ban a street food tovább fejlődik
A főszervező nagyon bizakodó a jövő évvel kapcsolatban: „A Food Truck Show összehozza az embereket, ingyenesen látogatható rendezvény szórakoztató programokkal minden korosztálynak. Jövőre a programsorozat megújul és még színesebb műsorral várjuk a látogatókat: központi zenebusz, játszótér, digitális felületek és egy hőlégballon is állandó programelem lesz.”

Horváth Zoltán azt is elárulta, hogy a jelenlegi helyzet ellenére nagyon erős év végére számítanak: „A rengeteg étterem bezárásának a hatására, hasonlóan a covidos karácsonyi időszakhoz, sokan választják a Food Truck Cateringet a karácsonyi céges partik, vacsorák lebonyolítására. Már most érződik a megrendeléseken a nagyobb igény a műfaj iránt.” Hozzátette, hogy a megemelkedett működési költségekkel számolnak, de jelentősen alacsonyabb a rezsijük, mint más vendéglátó egységeknek. A jelenlegi helyzet miatt sok új kereskedő csatlakozása is várható, akiknek a guruló gasztrofesztivál segítséget nyújthat az átmeneti hónapokban.  




Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg

Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg 

A Jammertal Borbirtok nem csak magát helyezte fel az elit vörösborok világtérképére, hanem a Villányi borvidék terroirját is - erről is beszélgetünk Varjas Sarolta Judittal, a Borbirtok alapító-társtulajdonosával.
Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken

Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken 

A kétszáz főben maximalizált rendezvényre már elővételben elfogytak a belépőjegyek.
Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa

Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa 

 A Ruszwurm és a Korona Cukrászda helyzetének rendezése visszafordíthatatlan, azonban az új polgármester két lehetséges megoldást ajánlott.
Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája

Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája 

Az internetes szavazás eredményeként jövőre az Év Gombája a kevéssé ismert sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus) lesz, amely sokféleképpen felhasználható.
Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre

Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre 

A versenyen a világ legjobb szakácsai találkoznak.
Hódít az új szupergabonából készült likőr

Hódít az új szupergabonából készült likőr 

Igazán különleges gabona a cirok, mert amellett, hogy tápláló, a termesztése rendkívül környezetbarát.
Összeállt a Gasztrohegy színes menüje

Összeállt a Gasztrohegy színes menüje 

Idén minden eddiginél több, 13 helyszín csatlakozott, így a fő helyszínek mellett még több kiegészítő helyszín és program biztosítja, hogy egy percre se unatkozzunk ezen a hétvégén.
Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra?

Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra? 

Richard Gere filmszínész, bár már 75 éves, de a visszavonulás nem szerepel a tervei közt, ma is aktív. A Gere-birtokot a család hetedik generációs tagjaként vezető Gere Andreával arról is beszélgetünk, hogy jó lenne egyszer meghívni hozzájuk a világsztárt.
Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban

Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban 

A teljes termelés meghaladta a 2 millió tonnát.
Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton

Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton 

Az év utolsó zarándoklatán az ősi erdők titkos ízei kerülnek az asztalra.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.