A forró italok piacán a fogyasztás csökkenése elsősorban a cégek HR politikájára vezethető vissza. Sok cég olcsóbbá vagy teljesen ingyenessé tette a kávét és az egyéb italokat az alkalmazottak számára. A jelenlegi piaci helyzet azonban szinte minden cégtől megköveteli a kiadások csökkentését. A jelenlegi tapasztalatok azt mutatják, hogy azok az emberek nem fogyasztanak kevesebb kávét, akik eddig is teljes áron juthattak hozzá, viszont a támogatás megvonása 20-30 százalékkal visszavetette a kávézási hajlandóságot a kedvező helyzetben lévő alkalmazottaknál. „Az enyhe visszaesés érezhető a Valdo-nál és úgy gondolom egyéb kávés cégeknél is, de bőven elmarad az 1993-94 közötti visszaesésnél, amikor a rendszerváltáskor hazánkba települt cégek úgy döntöttek, visszafogják költségeiket. Ugyanez a folyamat játszódott akkor le, de olyannyira hogy szinte már divathullám lett belőle. Viszont a piac akkor még sokkal kevésbé volt telített, kevesebb szereplő között oszlott meg, így a szolgáltatókat is érzékenyebben érintette a fogyasztás tömeges visszaesése” -mondta Kaszás László a Valdo Café ügyvezető igazgatója. A felmérés szerint a vendéglátós ügyfelek forgalmában sokkal gyengébb, 4-6 százalékos visszaesés érzékelhető jelenleg, ami azt jelenti, hogy ebben a szegmensben a kávéfogyasztási szokások gyakorlatilag változatlanok maradtak. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a mindennapi kávéra a válság idején is szükségük van az embereknek.
A vendéglátóhelyeken 4-6 százalékkal esett vissza a kávéfogyasztás
A kávéiparban is érezhető recesszió- derül ki abból a kutatásból, amelyet a lassan húsz éve piacon levő Valdo Café végzett 100 nagy ügyfelének megkérdezésével.
Zöld lámpa a szupermarketlánc első bolti kocsmájának
A tervek szerint a kocsma a dundonaldi üzletben kap helyet, amely a Lidl reményei szerint új vásárlókat vonz majd az üzletbe.
Michelin-ajánlás Szatmár-Bereg egyik éttermének
A két ikonikus piros tábla mellett a harmadik is ott „tündököl” a Stílusos Vidéki Éttermiségivel (SVÉT-tel) együtt.
Megvan, ki kapta 2024-ben az Év Vendéglőse címet
A díjat 2001-ben alapította az MVI, a győztes kiválasztásakor az általa végzett munka minősége, szakmai magatartása és közéleti tevékenysége számít.
Újult elemekkel gazdagítva rendezik idén a derecskei disznótort
Főleg az „új elemek” hangzik izgalmasnak ebben a hírben.
Beszáll a Coca-Cola a személyzet nélküli boltnyitásos üzletágba
Mintegy 250 millió forintot fordítanak erre Magyarországon. A bolt működésében az MI kiemelt szerephez jut.
Ha február, akkor Kávébár Bazár
A jubileumi, tizenötödik KávéBár Bazár rendezvénynek a Millenáris B épülete, a nagycsarnok ad otthont.
Üdítőket hív vissza a multicég Európában
Európa néhány országában visszahívott bizonyos üdítőitalokat a Coca-Cola, mert „magasabb szintű” klórátot tartalmaznak.
A Lidl csökkenti a tojás árát
A lépés nem meglepő.
Gasztrorendezvény Szlovákiában
Új ételek, élő főzés és technológiák a HoReCa szegmens számára – ételek és italok széles választéka Szlovákiából és külföldről, technológiák és konyhai berendezések.
Van az az étel, ami még a koreai influenszeren is kifog
A dél-koreai mokpang influenszer, aki napjainkban Budapesten hódít hatalmas étvágyával, úgy tűnik, legyőzőre talált néhány kolbász és hurka képében.
Interjú
Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.