A badacsonyi Szent György-hegy, a mesébe illő adottságokkal rendelkező Hegymagassal és környékével, idén „nagyot ment”: hordaként jöttek-mentek egész nyáron hegyre föl, onnan le a turisták. Főként hazai volt a vendégkör, hiszen a covid okán idehaza ragadt idén nyáron a legtöbb magyar. 

Biogazdálkodásról

Bár eredetileg úgy tartották a helyben gazdálkodó és környékbeli borászok, vállalkozók, hogy a Szent György-hegy egy Magyarországon még felfedezésre váró titkosan jó hely, ami sokmindenre alkalmas, csak tömegturizmusra nem, idén nyáron ez az elmélet alaposan megdőlt, hiszen annyian tartottak hétközben és hétvégeken oda honfitársaink közül, hogy néha hömpölygő vízfolyamnak néztek ki a hegyoldalán fel-le kaptató turisták, az oda-vissza közlekedő autóáradatról már nem is beszélve. A természetes érintetlenségből idén tehát mindössze a természetes maradt, ezek egyik kimagasló képviselője a Szászi Birtok híresen jó vendégváró komplexuma a hegy lábánál. Ahol egy helyütt található pince, présház, szőlős, vendégház és az idén nyáron folyton telt házzal üzemelő étterem. 

Szásziék a bioművelés hívei, csak hagyományos eljárásokat, rézt, ként és lombtrágyát használnak földjeiken és a borkészítés során. Náluk egy szüret nem egynapi munka eredménye, ennyi idő alatt csupán jó, ha egy hektárnyi területtel végeznek, hiszen esetükben minden kézimunkával történik. Nincs kombájn, gépek nem járják a sorokat, hanem csak a környékbeli 70 pluszos mamák. Akik, mondja a borász, örömmel jöttek hozzá a szőlősbe dolgozni idén tavasztól késő őszig, mert, mint állították, jobb ez, mint folyton arra ügyelni, mikor mehetnek a boltba, mikor nem, a járvány miatt minden kimozdulásukat otthonról időhatárok közé vonták.

A Szászi famíliáról

Bár jól és tetszetősen hangozna, ha régi borász família lenne Hegymagason az övék – azonban ezt a tények ismeretében nem állíthatjuk. Hiszen anno Fejér megyéből költözött a Balaton északi partjára Szászi Endre családja, és bár édesapja valóban borász volt, azonban a szocialista időkben nagyüzemi állami pincegazdaságban kamatoztatta tudását. Édesanyja a szigligeti óvodát vezette, Endre szigligeti srácként nőtt fel, a táj szerete már gyerekkként beléje kódolódott. Módos nagypapa, hatalmas szőlőbirtokkal tehát kilőve, pénzük se volt sok, a Szászi család azért, hogy gyarapíthassák területüket, szolgáltatásaikat, folyton hitelt vettek fel, és pályázatokon indultak. Endre édesapjával már nem borászkodhatott közösen – 17 éves fejjel veszítette el. Aztán végigjárta azt a ranglétrát, amelyet minden ma élő és dolgozó borásznak illene: volt pincemunkás, mosta a hordókat nap mint nap, palackozó, majd művezető lett, majd épp negyedszázada döntötte el, elég ebből, a saját lábára áll.

Ma már, a Szent György-hegyi birtok mellett van a családnak szőlője Szigligeten, Csobáncon, Lesencetomajon és Hajagoson is.

Idei szüretről, ünnepekről

Október végére megvolt az idei szüret, és Endre azt mondja, jó évet zárnak. Bár a tavaszi fagyok ijedelmet okoztak a pinot gris, a zenit, a cserszegi fűszeres és ottonel muskotályos bort adó földeken, de végül e helyeken is rendben leszedték a szőlőt, már mind hordókban pihen. Ahogy az olaszrizling, a zeusz, a kéknyelű és a rózsakő is. Augusztus végén kezdék a szüretet, náluk minden kézi szüretelés volt, 18 hektáron gazdálkodnak, nem ment egyik napról másikra a szedés. 650 hektoliter bor született az idén (Endre jól emlékszik a legrosszabb évre, 2014-ben a sok csapadék miatt csak 350 hl bor került náluk a pincébe. 

A zenit, a pinot gris, csókaszőlő és a cabernet savignon hamarosan palackokban találja magát, az olaszrizling, a kéknyelű pedig még a fahordók vendégszeretét élvezik.

Idei újdonságuk a naturális pezsgőjük lesz, ezt kevés furmintból, cabernet savignon rozé borból készítik, sem cukrot, sem élesztőt nem adnak hozzá, és Szentesi József borász pezsgői közé fektetik majd a palackokat, Budafokon.

A tavalyi év nagy felfedezettje náluk a narancsbor volt, Szásziék remélik, naturális pezsgőjük is majd jövőre hasonlóan kedvező fogadtatásra talál.

Most nyugalmasabban zajlik náluk az élet, mint bármikor: zárva a pince, a Viridárium étterem és a vendégház. Jól van ez így, mondja a ház ura, majd hozzáfűzi, ha megáll néha a mókuskerék, mégha egy járvány is kell hozzá. Reméli persze, hogy tavaszra, a vakcina érkezte után, helyreáll majd a világ. Addig a saját borát issza, örül, hogy együtt lehet sokat a családjával, és élvezi a Badacsony semmihez sem fogható világát. Ahogy ő fogalmaz: „Jó itt élnem, ahol körbevesz a terroir.”