Átadták a megújult debreceni METRO-t

A METRO áruházlánc 2022-től folyamatosan alakítja át hazai áruházait: a felújítási hullám 2024 első felében érte el debreceni egységüket A professzionális vevők igényeire reagálva, és az új többcsatornás nagykereskedelmi modell alkalmazásának szellemében történt átalakításoknak köszönhetően Debrecen város és Hajdú-Bihar vármegye vendéglátóhelyei és független kiskereskedői hatékonyabb és kényelmesebb szolgáltatásokat élvezhetnek mostantól. A megújult áruházat június 6-án ünnepélyes keretek között vehették birtokba partnereik.  

Bodó Zsolt áruház- és vonzáskörzeti igazgató a megnyitón elmondta, hogy a felújítás látványos, vevőteret érintő részével már április végén elkészültek, míg az energetikai beruházások végére kicsit később tehettek pontot. A munkálatok azonban egyetlen perc kiesést sem okoztak az áruház működésében, hiszen

gyorsított ütemben, éjszaka végezték – a vevők kiszolgálása ezalatt folyamatos volt.

A debreceni egység a második legnagyobb lélekszámú magyar település és vonzáskörzetének vezető nagykereskedelmeként több ezer vendéglátóhelyet és független kiskereskedőt lát el termékekkel, így a zavartalan működés a turizmus érdekeit is szolgálta.

Bodó Zsolt áruház- és vonzáskörzeti igazgató / Forrás: METRO Nagykereskedelem
Bodó Zsolt áruház- és vonzáskörzeti igazgató / Forrás: METRO Nagykereskedelem

Profikra szabott hatékonyság minden szinten

Az átalakítások egyszerre szolgálják a vevők által az áruházban folytatott beszerzések és az áruházi kiszolgálás hatékonyságát. A vásárlói útvonal lerövidült, szélesebb közlekedőfolyosók szolgálják a kényelmes nagybani vásárlást. A vásárlói igényekhez igazítva az áruházi térben nagyobb lett az élelmiszereket kínáló terület.

A termékelhelyezéseket a nagykereskedelmi jelleghez igazították: ez 30-40 százalékkal több raklapos kihelyezést, a polcok nagyobb kiszerelésű termékekkel, egységcsomagokkal való feltöltését, és új lépcsőzetes árazási politika érvényesítését is jelentette. A közös ki- és bejárat kialakításával a vevőszolgálat és kassza terület egy térbe került, ami az ügyintézést és az áruházi közlekedést egyaránt meggyorsította. A hűtőrendszert korszerűsítették, a hűtő- és fagyasztóbútorokat lecserélték, ami nemcsak magasabb komfortot, hanem jelentős energiamegtakarítást is jelent. Az energetikai fejlesztések később kiegészülnek napelemes rendszerrel és világítás-korszerűsítéssel is.

A most átadott, átalakított debreceni nagykereskedelmi üzlet látványos hűtőtároló megoldásai / Forrás: METRO Nagykereskedelem
A most átadott, átalakított debreceni nagykereskedelmi üzlet látványos hűtőtároló megoldásai / Forrás: METRO Nagykereskedelem

Üzenetértékű változások

Dr. Kápolna Beáta beszerzési igazgató, a vállalat Igazgatótanácsának tagja a megnyitón kiemelte: vállalatuk leszámolva a hipermarket-jelleget sugalló külsőségekkel, visszatér a kulcs célcsoportok üzletmenetéhez jobban illeszkedő nagykereskedelmi gyökereihez – ám a 21. századhoz méltóan fejlett eszközökkel, több csatornán műveli azt.

Az új modell az árazásban is megmutatkozik: a népszerű Többet olcsóbban termékkosárban immár közel 5000 áru szerepel, és a kör folyamatosan bővül.

Többcsatornás nagykereskedelmi értékesítés

Az áruházlánc 2021-ben határozta el nemzetközi szinten a kulcs vevőcsoportokra – a vendéglátóipari és a kiskereskedelmi vásárlókra – koncentráló működési stratégiáját. A stratégia célja a többcsatornás nagykereskedelmi értékesítés kiteljesítése, valamint a vállalaton belüli munkafolyamatok hatékonyságának emelése és egyszerűsítése.

Az áruházi értékesítés, a kiszállítási üzletág, valamint a digitalis szolgáltatások alkotják a többcsatornás nagykereskedelmi modell pilléreit.

Bár mindegyik területet érinti a fejlesztés, de a külső szemlélő számára az áruházak és a vevőterek átalakulása a leginkább szembetűnő.

Eddig az áruházlánc 13 hazai tagjából 12 újult meg: sorrendben a budakalászi, a kelet-pesti, a szegedi, a szombathelyi, a győri, a nyíregyházi, a székesfehérvári, a ferencvárosi, a miskolci, a budaörsi, a pécsi és immár a debreceni is. A kecskeméti egység őszi felújításával fog zárulni a kör.

 


Európai éttermek a világ legjobbjainak listáján

Európai éttermek a világ legjobbjainak listáján 

A gasztronómiai világ kiválóságai előtt, június 5-én hirdették ki a The World's 50 Best Restaurants 2024-es rangsorát.
A nyár leglátványosabb borversenye Budapesten

A nyár leglátványosabb borversenye Budapesten 

Hétvégén rendezik a "Winelovers 100 - 100 legjobb magyar bor” versenyt.
A Camponában nyílt a gyorsétteremlánc legújabb egysége

A Camponában nyílt a gyorsétteremlánc legújabb egysége 

A XXII. kerületben történt jelentős mértékű beruházások növelték a környék potenciálját, de a bevásárlóközpont könnyű megközelíthetősége is fontos szempont volt az étteremlánc számára.
A pesti Andrássy út egy új izgalmas hellyel gazdagodott

A pesti Andrássy út egy új izgalmas hellyel gazdagodott 

A hely, ahol még az egyszerű zsírosdeszka is igazi gasztro műalkotás.
Elindult a fiatalokat megcélzó nyári boros kampány

Elindult a fiatalokat megcélzó nyári boros kampány 

Június 1-jén a Magyar Bormarketing Ügynökség elindította a fiatalokat célzó országos Buborékok nyara kampányát.
Megkóstoltuk az olaszok kedvenc fagylaltját

Megkóstoltuk az olaszok kedvenc fagylaltját 

Gianni Annoni bemutatta nekünk legújabb fagylaltkínálatát, amelyeket a legjobb alapanyagokból, hagyományos receptek alapján készítenek és a Candy hűtőinek köszönhetően a legtökéletesebb hőfokon kínálnak.
Durrantottak a somlói pezsgőkészítők a világ legrangosabb versenyén

Durrantottak a somlói pezsgőkészítők a világ legrangosabb versenyén 

A Kreinbacher Birtok Brut Classic és Prestige Brut pezsgői aranyérmet vihettek haza a 2024-es Decanter World Wine Awards-ról, Londonból.
Életműdíj a villányi borásznak

Életműdíj a villányi borásznak 

A most díjazott villányi szakembert a 2017-ben alapított Életmű Díj átadásán családtagjai, a Magyar Bor Akadémia tagjai és barátai köszöntötték.
Szalonnás fagylalt és többezer dolláros nuggets: amerikai mekikben tesztelték az AI-t

Szalonnás fagylalt és többezer dolláros nuggets: amerikai mekikben tesztelték az AI-t 

A technológia már a kezdetek kezdetén ellentmondásos volt, bár eleinte csak azért aggódott mindenki, hogy a mesterséges intelligencia elveszi majd az emberek munkáját.
Görögnek már a vevők felé a magyar görög dinnyék

Görögnek már a vevők felé a magyar görög dinnyék 

Jövő hétvégétől érkeznek a Lidl Magyarország raktáraiba a kizárólag magyar termelőktől és beszállítóktól származó görögdinnyék.