Az élelmiszerfogyasztásról készít felmérést a Nébih

Mintegy 2700 fő bevonásával kutatja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a magyar élelmiszerfogyasztási szokásokat. 

Az országos felmérésre most további érdeklődők, elsősorban 18 év alattiak jelentkezését várja a hatóság. A kutatás célja, hogy képet kapjunk arról, a magyar emberek jellemzően milyen és mennyi élelmiszert fogyasztanak. Ezek az adatok ugyanis elengedhetetlenül fontosak az élelmiszerekkel bevitt káros anyagok egészségkockázatának becsléséhez.

A hazai felmérés mintegy 2700 fő, 1 és 74 év közötti lakos bevonásával zajlik. A program részeként két alkalommal az előző napon elfogyasztott ételekről, italokról és étrend-kiegészítő termékekről kérdezik a résztvevőket a Nébih által megbízott dietetikus szakemberek.

Az összegyűjtött adatok – a többi résztvevő ország hasonló jellegű adatával együtt – értékes információt adnak majd az ún. kitettség megbízhatóbb számításához. A feltételezhetően káros anyagok (például nehézfémek, penészgombák toxinjai, vagy épp növényvédőszer-maradékok) kockázatbecsléséhez ugyanis ezek élelmiszereinkben előforduló mennyisége mellett azt is fontos tudnunk, hogy a konkrét élelmiszerekből mennyit eszünk. A kutatás révén most ez utóbbiról kaphatunk képet, hozzájárulva ezzel az esetleges kockázatok nagyobb biztonsággal történő becsléséhez a jövőben, mind hazai, mind európai szinten.

A kutatás során nagyjából 1600, 18 év alatti gyermek élelmiszerfogyasztási adataira is szükség van, hisz ők a felnőtteknél érzékenyebbek lehetnek a különböző élelmiszerekben előforduló kémiai szennyezőanyagokra.

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) EU Menu – Mi van terítéken Európában? –nemzetközi projektjének részeként megvalósuló kutatásában az EU több tagországa részt vesz. Ennek köszönhetően, a hazai eredményeken túl, összehasonlítható fogyasztási adatokat is kaphatunk.

A felmérésről részletes információk olvashatóak a Nébih weboldalán (https://portal.nebih.gov.hu/eu-menu). Az érdeklődők jelentkezését szintén az itt elérhető űrlapon várják a hivatal szakemberei.

 


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.