A nemrégen végzett tanulmány adatai szerint a tartósított élelmiszerek több kalóriát tartalmaznak, mint ahogy azt felirataik közlik, tájékoztat a Daily News.
A tanulmány, amelyet a Journal of the American Deitician Association közölt, arról is ír, hogy az éttermek által felszolgált fogások egyes esetekben akár 18 százalékkal több kalóriát is tartalmazhatnak, mint ahogy azt az étlapon feltüntetik.
Susan Roberts, a Tuffts University táplálkozásügyi szakértője szerint a 29 étteremre és 10 fagyasztott termékeket forgalmazó éttermi láncra kiterjedő vizsgálat elsősorban azokra az élelmiszerekre vonatkozott, amelyeket a fogyókúrázók előszeretettel használnak, vagyis azokra a tápanyagokra, amelyek 500 kalóriánál kevesebbet tartalmaznak.
Roberts szerint a fogyasztóknak elsősorban azzal kell tisztában lenniük, hogy mi az "ami pontosan a tányérra kerül". [Forrás: OrientPress Hírügynökség]
Az éttermek csomagolt ételeinek tápértéke gyakran magasabb a kívánatosnál
A táplálkozástudományi szakértők arra hívják a figyelmet, hogy az alacsony kalóriaértékűnek feltüntetett élelmiszerek gyakran nem is olyan egészségesek. Egy új tanulmány eredményei szerint az előre elkészített élelmiszerek átlagosan nyolc százalékkal több zsírt tartalmaznak, mint azt a felirataik jelzik.

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot
A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.

Időutazás a Folly Arborétumban
A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.