Az EUFE kifőzte, Buday megfőzte, a kerecsendiek mind megették!

Következő állomására érkezett az EUFE Roadshow, amely Buday Péter mesterszakács irányításával a közétkeztetés minőségi megújítását kívánja elősegíteni. A közismert séf az átlagos, fejenként 300 forintos költségkeretből ínycsiklandó menüket készít, melyek nemcsak változatosak, hanem egészségesek is. Az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) által elindított roadshow ezúttal Kerecsendre látogatott, ahol újból bebizonyosodott, hogy egy kis fantáziával és eltökéltséggel akár a menzai menü is különleges gasztronómiai élvezetet nyújthat.

Kerecsenden, a helyi közétkeztetését biztosító napközi otthonos óvoda konyháját kereste fel az EUFE Roadshow, ahol a konyha dolgozói Buday Péter irányításával készítették el az erre alkalomra készített különleges „Buday menüt”. A közös munka eredményeként a menzára igyekvő gyerekek legnagyobb meglepetésükre olyan fogások közül válogathattak, mint a brokkoli krémleves sajt chipsszel, olasz rakott tészta (spenótos lasagna), almás csirkemell mazsolás rizzsel és mézes joghurtos céklával, illetve az aszalt szilvás, pulykával töltött sütőtök burgonyapürével, desszertként pedig banán csokoládészósszal.

A megszokottól eltérő, változatos íz világ bemutatásával a szervezők a helyi önkormányzatok és közétkeztetési cégek figyelmét szeretnék felhívni a minőségfejlesztést fontosságára a közétkeztetésben, különös tekintettel a gyermekétkeztetésre. Kerecsenden sajnos igen sok a halmozottan hátrányos helyzetben lévő család, ami fokozott felelősséget jelent a közétkeztetésre nézve is, mivel előfordul, hogy a nehéz helyzetben lévő családokból érkező gyermekek csak az általuk látogatott közintézményben jutnak meleg ételhez. Annak érdekében, hogy az EUFE Roadshow keretében felszolgált fogások elkészítésének módját és a további lehetőségeket a konyha dolgozói és a helyi közintézmények képviselői is megismerjék Buday Péter az ebédeltetést követően a Magyary Károly Általános Iskola könyvtárában előadást is tartott. Kerecsend napközi otthonos óvoda konyhájának dolgozói az EUFE segítségével nem csupán Buday Péter szakmai tanácsaival lettek gazdagabbak.

Az EUFE Egyesülés 750 ezer forintot adományozott a közkonyha számára, a személyzet munkáját segítő korszerű konyhai gépek és eszközök vásárlására, hogy ezzel is hozzájáruljon Kerecsend közétkeztetésének minőségi fejlesztéséhez. „Fontos, hogy már gyerekkorban minél változatosabb és egészségesebb ételekkel ismerkedjünk meg, mivel ez felnőtt korunkban is meghatározza az étkezési kultúránkat. Az EUFE által szervezett roadshow elősegíti, hogy még ízletesebb még egészségesebb ételekkel tudjuk megörvendeztetni a közétkeztetésben résztvevőket. Nagy öröm számomra, hogy megoszthatom tapasztalatimat a kollégákkal és a helyi közintézményekkel. ” – mondta Buday Péter. „A Gödöllőn útjára indult EUFE Roadshow ráirányította a figyelmet a közétkeztetés, ezen belül is a gyermekétkeztetés minőségi megújításának fontosságára. Azt tapasztaljuk, hogy a hazai települések érdekeltek a közétkeztetés további fejlesztésében. Az EUFE Roadshow nyomán több önkormányzat határozta el saját közétkeztetési reformját, azt hiszem, ennél semmi sem bizonyítja jobban kezdeményezésünk sikerét.”- mondta Bessenyey Bálint az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés igazgatója.

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás  

Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.
Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója

Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója 

Brownsville-ben, Texasban készül megnyitni a világ első 3D nyomtatott kávézóját a Starbucks.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.