Bíró Dániel vezetésével megnyílt a ZAZIE Bistro & Bar

A MOL Campus földszintjén nyílt meg Dél-Buda legújabb bisztrója, ami lezserül kifinomult, szemtelenül tudatos és garantáltan feldobja majd a környék lakóit, valamint a környéken dolgozó több mint 10.000 irodista életét.

A Kopaszi-öböl az elmúlt években óriási változásokon ment keresztül: fejlődik egy új városnegyed, megépült Budapest legmagasabb épülete, az új lakók és cégek pedig már beköltöztek a vadonatúj épületekbe.

A ZAZIE ennek a negyednek a gasztroélmény-pontja, egy igazi törzshely szeretne lenni. Az itt dolgozók és a környéken lakó vendégek nem csupán jókat ehetnek vagy ihatnak majd, hanem otthon érezhetik magukat az ismerős arcok között, és közben élvezhetik az öböl egyedülálló hangulatát.

Az étterem gasztronómiai koncepcióját és a konyha irányítását egy fiatal séf, Biró Dániel, vette kezébe. A konyhafőnök nem egyedül, hanem a KisBíróban korábban már összeszokott csapatával érkezett. Dani Svájcban tanult, majd a londoni The Arts Clubban dolgozott Jean-Luc Mongodin keze alatt. Onnan Bécsbe vezetett az útja, ahol Konstantin Filippou két Michelin csillagos éttermében fejlesztette tovább tudását.

„ZAZIE olyan, mint egy mai fiatal. Reggel még álmodozó, kényelmes; napközben már pörgős, társasági, nagyszájú; este pedig lazán elegáns, pezsgő és szórakoztató. Nyitott az újdonságokra, kíváncsi, felfedező. Na, mi ilyen helyet csinálunk!” – fogalmazza meg a séf.

Az étterem választéka ennek megfelelően – az elviteles reggelitől, a villásreggelin át, a 40 perces üzleti ebédmenün keresztül a munka utáni italozásig – rengeteg sokszínű pillanatot kínál a vendégeknek. Étlapjuk összeállításánál különös figyelmet fordítottak az egészséges alapanyagok használatára: ezek a szendvicsek, saláták, édességek a nagyvárosi rohanásban is biztosítják a vendégek számára a jóllétet.

„A sokszínű reggeli kínálat kialakítása nekem is új volt, hiába van tapasztalatom a fine dining, a bisztró stílusú éttermek, illetve hotelben megtalálható éttermek világában. Szeretnénk azon néhány hely közé tartozni, akik valóban sok energiát, minőséget tesznek bele a reggeli ételekbe. Mindez nagyon emlékeztet a fiatalságomra, amikor édesapám, Bíró Lajos készítette otthon a fantasztikus szendvicseket. A ZAZIE szendvicsei részben ezt az őszinte, alapanyagközpontú skandináv vonalat követik, ami szintén közel áll hozzám. Az egész étterem koncepcióját a magaménak érzem, maximálisan én vagyok” – meséli a fiatal séf.

Dél-Buda legújabb, 130 férőhelyes étterme hétfőtől péntekig egész nap várja a vendégeket villásreggelire, business lunchra vagy à la carte vacsorára.

Forrás: ZAZIE


Kávé, költészet, képzőművészet

Kávé, költészet, képzőművészet 

Rendhagyó italbemutató a pesti Dorottya utcai Edison & Jupiter speciality kávézóban.
A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori

A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori 

Van egy családi alapítású olasz cég, amelyik professzionális, egyedi tervezésű konyhai rendszereket tervez, és le is gyártja saját tervezésű konyháit, konyhaszigeteit.
Százféle fánk a Fánkfesztiválon

Százféle fánk a Fánkfesztiválon 

Karneváli programokkal várják idén is a résztvevőket.
Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón

Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón 

Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával találkozhat a közönség a 15. Furmint Február Nagy Kóstolón csütörtökön Budapesten, a Hagyományok Házában.
Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe

Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe 

Egy 193 éves olasz malom, hagyományok, innováció és egy jó adag magyar szenvedély.
Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt

Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt 

Az a biztos, ami már a tárolókban van.
Valentin-nap a város felett

Valentin-nap a város felett 

Valentin-napi élmények a Matild Palotában.
Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől

Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől 

Immár hivatalosan is bejelentették: végleg eltűnik Magyarországról a Tupperware – az az amerikai cég, amelynek neve egybeforrt a konyhai műanyag tárolódobozokkal.
Lehúzza a rolót a borsodiak egyik kedvenc étterme

Lehúzza a rolót a borsodiak egyik kedvenc étterme 

A kazincbarcikai Borsod Burger étterem másfél évnyi működés után bezárja kapuit.
Briósokat készít rászorulóknak egy fiatal miskolci pék

Briósokat készít rászorulóknak egy fiatal miskolci pék 

A fiatal pék célja, hogy friss péksüteményeivel segítse a helyi közösséget, különösen azokat, akik nehéz anyagi körülmények között élnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.